Novák Attila

Varrótű tangó

Csuba Anita öltözéktervező iparművész munkáiról

 

Rost, szál, szövet, vászon, ruha… Mindannyian életünk állandó és egyben legközvetlenebb társaként tekinthetünk rá. Az első puha, lágyillatú babaruha, a mindig lecsúszó, kitérdelt, kiszakadt tréning nadrág fűszaga, az első öltöny kényelmetlen, protokollmozgásra kényszerítő zártsága örök emlék a tudatnak és a testnek is. A konszolidált és a kihívó, a beilleszkedő és a provokatív közötti átjárhatósággal eltöltött ifjúkor, majd a hierarchikus öltözködés formakülönbségeibe való beilleszkedés vár szinte minden földi halandóra. A legvégén a hideg, rojtozott-csipkézett fényes selyem érzékeny, formakövető tulajdonsága az, ami diszkréten utal az alatta fekvő földi útjáról távozó korpuszára.

Testünk minden pillanatban kommunikál a környezetével, elsődlegesen a rajtunk lévő anyaggal, az öltözékünkkel. Azonban a ruha is jelez, visszaüzen a viselőjének. Sokszor nem is mi viseljük a ruhát, hanem a ruha minket! Teszi ezt mióta az ember társadalmi viszonyok között él.^[1]

Az emberi vonzalomkeltésnek a „kültakarója” a ruha. Öltözékünk választása lehet ösztönös vagy tanult, alkalmazkodó a kor vizuális kódrendszeréhez vagy azt elutasító, ellenben mindig ott van az alatta lapuló vagy benne pöffeszkedő, a legjobb esetben az azt természetesen viselő egyén. Az ember egyéniségének és a ruha formájának, stílusának, egyben az üzenetének a dialektikája örök mozgásban tartja kettőjük viszonyát. Ez az állandó változásokkal, megújulásokkal teli viszony – a divat – minden kor társadalmába beférkőzik. A divat egyedi akar lenni a kor konformizmusához képest, egyben igazodik a már meglévő rendszerekhez is.

A Bárkában eddig két tehetséges fiatal festő és fotós barátomról, kollégámról írtam. A személyes közelség mellett a közös szakmai műfajok művelése is összetart velük. Most viszont idegen a műfaj, bár hosszú évek kötnek közvetve a ruhatervezéshez is.

Csuba Anita öltözéktervező iparművész is kollégám. Közel tíz éve együtt tanítunk a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola iparművészeti tagozatán. Épp ezért is sok közös feladat köt össze minket. Tanítványból lett kolléga, iparművész és barát. Olyan műfaj az övé, amiben nem vagyok olyan mélységig járatos, mint az előző esetekben, de a több évtizedes kötődés, emberismeret engem szólított meg, talált rám.

Különös és romantikus, ahogy a gyerekkori hatások lassan, de biztosan terelik az embert a pályaválasztás felé. A békéscsabai születésű Csuba Anita esetében az egyik legérdekesebb motiváció a mozgás szeretete és művelése. Kisgyerekkorában tornász, majd az általános iskolában sportoló, e mellett kezd egyre többet és tudatosabban rajzolni. Ekkor találkoztam először az örök eleven, dinamikus, és igen kritikus kamaszlánnyal, aki már akkor külön utakat keresett. A többre vágyás elégedetlensége sarkallja, hogy művészeti középiskolai felkészítő rajztanfolyamra jelentkezzen. A felkészítés befejeztével Békéscsabán marad, mivel az akkori Ruhaipari Szakközépiskola a művészeti képzés irányába is lehetőségeket teremt.^[2]

Az első évben nem sikerül a bejutás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, ezért Budapesten marad ahol dekoratőrnek és kirakatrendezőnek tanul, mellette a Corvin Rajziskolában fejleszti tudását. Másodszorra, 2000-ben sikeres felvételit tesz, s bekerül az öltözéktervező szakra. Tanára, Sárváry Katalin divattervező, textilművész a „még alakítható” növendéket a ruhatervezők közé választja, s különösen szereti divatrajzait.^[3] Egyetemi tanárai, akik a rajzot tanítják, Haász István festőművész, a kortárs magyar geometrikus absztrakt festészet meghatározó alakja és Szemethy Imre grafikus, kinek tanítási módszerében is jelen van az alkotói világának absztrakt, elvont, fogalmibb kifejezésmódja. Az egyetemi vándor féléves szövő képzés hozza meg számára alkotói stílusának megtalálását, kialakulását. Pauli Anna textilművész irányítása mellett válik számára fontossá a kézi szövésű ruha és az egyik legősibb technika, a csomózás. Ekkor kezdi felvágott anyagcsíkokból, makramészerűen készíteni vizsgamunkáit. Az egyetemi évei alatt Erasmus ösztöndíjjal a London College of Fashion divatiskolájában bővíti tudását.

            Csuba Anita számára meghatározó lesz az anyaggal való erősen személyes és manuális kontaktus. A tervezőjelöltnek más látószögből, új perspektívából mutatja meg magát az anyag a frissen felfedezett úton. A textil átlényegül, eredeti formáján túllépve alkalmazkodik az emberi arányokhoz a gyűrődések és hajtások által, s a hagyományos népi technikának, a piézésnek a módszere válik az egyik legfontosabb alkotói módszerévé. A piézés, a kézi tűráncba szedés technikája, amellyel az alsó, vagy felső ráncolt szoknyát készítik csipkedíszítéssel. Diplomamunkáját, a Trendi menyecskék című városi öltözékeit is a népviselet ihlette.

            Csuba Anitánál a mozgás kifejezése, a belülről jövő döntések és a spontaneitás, az állandó kontaktus és a változtatások, s a létrejövő perszonális geometriai rendszer körreliefként is felfogható művé változtatja a női testre simuló textíliát. Célja a nő érzelemvilágának ruhába formázása. A vágy-vágyakozással összekötött Melankólia megnevezésű ruháiról egy alkalommal a következőket vallja: „Az »egy kis szürke« ruháknál alapvetően egy érzés volt a kiindulás, a melankólia, érzések és gondolatok egymásutánisága, a gondolatszösszenetek játéka, akár egy szürke esős délutánon az ablakból kitekintve a tájra. Amikor minden olyan szürke. Egy állapot, amelyben az ember ott marad egy ideig, hagyja magát, sodródik vele.”

Munkáinak jellegzetességévé válik a kézművesség. Akár egy ókori fibula geometriájának manufakturális szabálytalansága, az arany sodronydíszek kis deformitásai, úgy a gyűrődések, hajtások és csomózások kis különbségei teszik egyedivé és személyessé a végső kompozícióit. Az összehajtott, összevarrott, összegyűrt, átlényegített textil túllép eredeti síkszerű karakterén. A geometrikus szabás (négyzet, háromszög, kör), az összehúzások és az előbb említett technikai módszerek által a domború drapériák felületének ritmusa megmozdul, táncol.^[4]

A másik fontos elem Csuba Anita terveiben a magyar népviselet tanulmányozásából eredő formai változatosság. Kissé pajzánnak tűnhet, de a felső szoknya színessége helyett az alsószoknyák egytónusú vásznát és ráncainak elsődleges szerepét tekinti fontosnak, a blúz ráncolásából, a pendely és gatya összehúzásából létrejövő izgalmas fodrozódást és ránctengert. Modelljei az ősi és a mai formanyelv izgalmas összhatásaivá válnak.^[5]

A fiatal, 1978-as születésű iparművész, Csuba Anita így vall a nemrég megjelent Csabai arcképek című, Gyarmati Gabriella művészettörténész által írt kötetben: „A diplomakollekció témája megalapozta a további szakmai munkámat, ugyanakkor fontos kérdés maradt számomra a ruha és a test viszonya, a személyiség és az éppen divatos testideál kapcsolata, a női test, mint kifejező eszköz a régi világban és a mai kulturális életben. Természetesen számos dolog inspirál, elsősorban a közvetlen környezetem, a természet, a táj, a növényzet sokfajta megnyilvánulása színekben és formákban, felületekben, textúrákban. Úgy gondolom, ezek a felületek számos lehetőséget kínálnak a textiltervezés során a feldolgozásra, átírásra, sajátos asszociációkra.”

A tervező iparművészeti tevékenysége mellett rendkívül fontos a tanári munkája is. Az iparművészeti tagozatunk arculatát leglátványosabban azok a divatbemutatók reprezentálják, amiket ő állít össze a tanulóink munkáiból.

Csuba Anitával beszélgetve nem lehet kihagyni azt a kérdést, hogy miért jött vissza Békéscsabára a gyökerekhez. „Büszke lokálpatrióta vagyok!” Kapom meg az egyenes választ. Azt is tudom, milyen álomszerűen képzelték el párjával a természetközeli lakhelyüket, mennyire fontos számukra a természetközeliség, a csendes kis folyó, az Ókörös, aminek partján fel is építették azt. „Imádok ott lakni, ülni a parton, nézni az ezernyi érdekes formakincsét a természetnek.” Közben a kezében látom az akvarelljein, ahogy fodrozódik a víz, fölötte a nádszálakat, amint összebújnak, s leveleikkel egymást érintve a szél ritmusára táncolják a szerelem örök táncát: a tangót.