Helyszíni tudósítások

Helyszíni tudósítások
Az árpádharagosi vízió
Szilasi László volt a Körös Irodalmi Társaság és a Békés Megyei Jókai Színház vendége Békéscsabán; Elek Tibor beszélgetett vele a Szentek hárfája című regényéről
Konferencia az esszéről
Szegő János helyszíni tudósítása a miskolci tanácskozásról, ahol többek közt Radnóti Sándor és  Selyem Zsuzsa előadásait hallgathatta meg a közönség
Berekfürdői írótábor
"Azt hiszem, bármelyik magyarországi kisebb fürdőtelepülés, üdülőfalu stb. megirigyelhetne és nyilván irigyel is egy ilyen programsorozatot" (Elek Tibor helyszíni beszámolója a Karcag melletti...
Godot-ra várva
Bemutatták a Békés Megyei Jókai Színház Stúdiójában (is) Pinczés István új Beckett-fordítását, amely - az eddigi magyar gyakorlattal ellentétben - nem a francia, hanem az angol szövegváltozat alapján...
Alternatív színházi szemle
Varga Anikó tudósítása a DASZSZ-ról, ahol többek között Gergye Krisztián, Pintér Béla, a Szputnyik, a Tünet Együttes és a Hólyagcirkusz előadásait nézhette meg a közönség
E-MIL-tábor Árkoson
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának 9. alkalommal megrendezett írótáboráról, a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok találkozójáról Murányi Sándor Olivér írt élménybeszámolót
VII. Szárhegyi Írótábor
"Hetedik alkalommal rendezték meg szeptember 2. és 5. között az évtizedesnél is nagyobb múlttal rendelkező gyergyószárhegyi írótábort" (Bálint Tamás és Elek Tibor helyszíni tudósítása)
Vidor Fesztivál
Darvasi Ferenc beszámolója a nyíregyházi Vidor Fesztiválról, melyen irodalmi, színházi és világzenei kínálatból válogathatnak az érdeklődők
Szigliget 2010
"Szigliget a fiatalokról, a fiatalosságról szól: hogy van néhány nap az évben, amikor mindenki - irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus, költő - belazul" (Darvasi Ferenc írása a táborról)
Az isztriai művésztelepről
A békéscsabai születésű Nóvé Béla a békéscsabai Szeverényi Mihály festőművészel együtt vett részt a művésztelep munkájában és kirándulásain; Nóvé beszemolója itt olvasható
< >
Szakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Kiss Bálint Béla: SóslevesFarkas Noémi: Osztrák étterem
Molnár Lajos verseiGyukics Gábor verseiDimény-Haszmann Árpád verseiKabai Henrik versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg