Murányi Sándor Olivér

Az Árkosi Írótáborról Madagaszkár előtt

Apám szerint a huszonegyedik században új (állat)faj van kialakulóban: az önmagát menedzselő művész. Nem csoda hát, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett E-MIL -tábor programjában (Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok találkozója) szerepelő folyóiratlistát minden poéta elemezte, mielőtt Árkosra érkezett volna.

- Hol nem jelentem még meg? Melyik főszerkesztővel kéne egy pohár bor mellett összehaverkodni, hogy fejleszthessem publikációs listám? Vajon elfogadja, hogy nemcsak megismételhetetlen vagyok a világtörténelemben, hanem tehetséges is? Celebbé tesz, hogy ne kelljen írnom többet? - ezek lehettek a nagy marketingkérdések, amikor elkezdődött a lapok bemutatkozása. Az alábbi folyóiratok szerkesztői beszéltek lapjaikról: Bárka, Együtt, Helikon, Hitel, Irodalmi Jelen, Kortárs, Korunk, Magyar Napló, Opus, Sikoly, Székelyföld, Szépirodalmi Figyelő, Új Könyvpiac, bocsáttassék meg nekem, hogy nem mindegyikről írok e helyen.

A Helikon képviseletében Karácsonyi Zsolt költő, főszerkesztő-helyettes elmondta, hogy a lap a Nagy Kilometrik nevű rovattal biztosít teret a fiatal szerzők számára. Jómagam nem tagadom: kedvenc megjelenési helyem. Karával nagyszerűen lehet dolgozni, kőkemény kritikus, igényes, célja az átütő jelleg.

A Hitelt ismertető Papp Endre szavaira azonnal felkaptam fejem, és láttam, hogy gyújtózsinórom, a bemutatkozásokat vezető OJD szeme is felcsillant. - Melyik az a lap, amely nem értéket akar teremteni? A szokványos ismertetés helyett jobb volna a jelen helyzetre koncentrálnunk: a mai olvasó nem az irodalmi folyóiratokra kíváncsi, inkább a pletykalapok címoldalán halott malacát gyászoló Rudikát siratja. Hogyan fogunk életben maradni? Erre kell tenni a fő hangsúlyt - érvelt rendkívül frappánsan és szellemesen Papp.

A Magyar Naplót bemutató Oláh János főszerkesztő a lap mellett működő kiadóban látta a túlélés egyik lehetőségét. Egy másnapi, a folyóiratok támogatási rendszeréről szóló nyilvános vitában a program szerepét hangsúlyozta, amire az Irodalmi Jelen főszerkesztője, az épp akkor megérkező Böszörményi Zoltán, bátor és számomra igen tetszetős módon felelt: nincs program. Harc van. Hogy miért? A pénzért. A fennmaradásért. Igazat adok neki. Dzsingisz kán sem nyájas együttélési programokkal érte el célját...

A Kortársat bemutató Ambrus Lajos a sikeresen megújult-megfiatalodott szerkesztőségre hívta fel a figyelmet.

A Korunk főszerkesztője, Balázs Imre József a tematikus számok fontosságát hangsúlyozta. - Minden bemutatott témához külön szakembert hívunk segítségül - avatott be a műhelytitkokba. OJD kérdésére, hogy ki volt a börtönszám szakmai felügyelője, nem kaptunk választ - Imre nem beszéli ki csak úgy a belső titkokat.

A Székelyföldet bemutató Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő-helyettes humoros anekdotával támasztotta alá az általa szerkesztett lap létjogosultságát:  a kilencvenes években szülőfalujában, Lövétén, a plébános úr egyetlen parabolaantenna felszerelését akarta engedélyezni, ami bőven elég a Sissy című tévéfilm megtekintéséhez. - A plébános úr, ha akarja, nézze a Sissy-t, én nézem a pornót, ezért két parabola kell - érvelt Lövétei falustársa, akihez, nem tagadom, szívesen csatlakoznék, amíg a lányom Barbie-s játékkal vigyáz, hogy ne legyen vírusos a számítógép. (Igaz, amit Tóni öcsém dalol: „nálunk nincs tévé.") Nem beszélek haza, mert még nem közöltem benne: a Székelyföld példaértékű sikertörténet és színfolt az irodalmi folyóiratok palettáján. Szerkesztőgárdája igen tehetséges szerzőkből áll.

Legvégül Pécsi Györgyi főszerkesztő mutatta be az Új Könyvpiacot. Ez a lap segít nekem abban, hogy ne csak a szerzőtársaimat olvassam, hanem ki tudjak tekinteni a nagyvilágba. Pécsi Györgyi szerkesztői munkájának köszönhetően örülhettem J.M. Coetzee Barbárokra várva, Yann Martel Pi élete és Arkagyij Babcsenko Jelenetek egy háborúból című regényének.

Mélységesen egyetértek tehát annak a kérdésnek a szükséges voltával, amelyet Pécsi Györgyi a bemutatkozásokat követő, az irodalmi folyóiratok szellemi folyamatokban betöltött szerepét firtató előadásában fogalmazott meg: „...miközben a külföldi kortárs irodalom eladott példányszáma és olvasottsága jóval magasabb a magyar írók könyveinél, nem volna-e célszerű, nagyobb arányú kitekintés, monitoring a kortárs külföldi irodalmakról?"

Az előadást követően OJD-vel, György Attila hadúrral, Wellmann érsek atyával, Muszka testvérrel és Bálint Tamás tábori lakótársammal finom borokat „marketingeltünk", így a másnapot átaludtam.

Apám, ne haragudj, sose szerettem ismerkedni, csak táncolni... Nem az én hibám, hogy a legtöbb férfi ma már csak a leányost tudja, a nők pedig csürdöngölnek... Hogy nem engem kérnek majd fel a stockholmi beszédre? Az idei árkosi írótáborban ennél fontosabb feladatot kaptam: a Madagaszkárt meghódítani készülő Előretolt Helyőrség székely íróinak karatecsapattal történő megerősítését, valamint az ottani Székely Kormány Küzdősport- és vallásügyi miniszteri székét. Aki nem tud kibékülni árkosi vitapartnerével, forduljon hozzám! Az Úr békéje - így vagy úgy - eléri. Túl sokan ne jöjjetek, hogy jövőre is legyen Árkos. Megéri!

Lövétei Lázár László a Székelyföld című folyóiratot mutatta be

Sándor Zoltán, a Sikoly főszerkesztője

Az Együtt című folyóiratot Vári Fábián László mutatta be

Mányoki Endre és O. Nagy Zoltán az Irodalmi Jelen képviseletében

Pécsi Györgyi első nap a folyóiratok mai szerepéről,
másnap Kányádi Sándorról adott elő

Néhányan a hallgatóság soraiból

Boka László a kultúra mai helyzetéről tartott előadást

Lakatos Mihály a magyar irodalom külföldi népszerűsítésére
kidolgozott minisztériumi projektet ismertette

Szentmártoni János és Erős Kinga a folyóiratok
finanszírozási kérdéseiről beszélt

Elek Tibor a szombati, Kányádi Sándor életművével foglalkozó találkozón
a Pécsi Györgyi által összeállított, tavaly megjelent könyvet mutatta be

Fekete Vince és Vincze Ferenc az árkosi kastély lépcsőjén

A vacsoránál