Balássy Fanni
Jó lehet most gyereknek lenni
Naivan mindig a Piazza Maggioréra képzeltem a könyvvásárt, a téren felállított sörsátrakkal és standokkal, szaladgáló gyerekekkel, könyv alakú ugrálóvárral, óriási hangzavarral. Ekkor még nem sejtettem, hogy nincs az a placc, amely elég maggiore lenne a rendezvény megtartásához.
A vásárszerető bolognaiak előrelátóan felhúztak egy hatalmas épületkomplexumot a külvárosban, ez a hodály ad teret az 56. Bolognai Gyermekkönyvvásárnak is. A Cosmoprof-börzén felvonultatott szépségápolási szerek illata épphogy elpárolgott a termekből, máris polcokat szereltek, standokat állítottak, és telehordták az épületet az év gyerekirodalmi termésével. Az eredmény szemkápráztató, alig akad ország, amely ne képviseltetné magát ezen a rangos eseményen. Ha nyitott szemmel jár a látogató, olyan mesekönyvekbe is belefuthat, amelyeket elefántcsontparti, iráni, kongói, indiai, ausztrál vagy indonéz gyerekek forgatnak a kezükben, de bőven lehetne még sorolni a különböző nemzeteket.
Akit a könyvek csupán az ozmológia szintjén foglalkoztatnak, az is megtalálja számításait: a kiállítóteret friss nyomdaillat tölti be. Akinek nem túl jók a tájékozódási képességei, annak ajánlott a kiszemelt program előtt egy órával felderítenie a helyszínt, így megkímélheti magát attól, hogy egy terepasztal méretű térképet szorongatva, kétségbeesetten rója egymás után a köröket. Az utcáról beömlő tömeg ízelítőül egy olyan teremben találja magát, ahol könyvek még nincsenek ugyan, de minden kiállított illusztrációban ott rejlik az ígéretük.
A falakon a helyszínen megforduló grafikusok otthagyták kézjegyüket, esetenként névjegyüket. A termet hosszú asztalok szelik át, amelyek üveglapjai alá vibrálóan színes rajzokat csúsztattak. A csodálkozó felnőttek körülállják őket, a telefont fényképezésre készen szorongatják kezükben.
Ebben az évben a könyvvásár díszvendége Svájc, amely sikeresen bizonyította, hogy nemcsak a tejtermékek és zsebkések terén tud kiemelkedőt alkotni, az ábécé lerajzolása sem adja fel neki a leckét.
Ember legyen a talpán, akit ezek a hatalmas, színes képek nem csábítanak a szelfizés édes bűnére.
Amint az előkóstoláson túlesik a gyanútlan látogató, a tömeg továbbsodorja egy másik terembe, amelynek sem lelkileg, sem fizikailag nem készült fel a méreteire. (Kezdőknek javaslom, végezzenek a vásár előtt erőnlétjavító gyakorlatokat, hogy ne olyan elgyötört fejjel hagyják el a helyszínt, ahogy én tettem. Hangolódásképp pedig azt tanácsolom, nézzenek bele A szerelem hálójában című filmbe, nem fogják megbánni.) A rengeteg kiadványt látva csak arra tud gondolni az ember: ki nem írt még könyvet ezen a világon? Kisebbrendűségi komplexussal küzdő gyermekirodalmárok saját lelki egyensúlyuk érdekében kíméljenek!
A felnőtté válás egy meghatározó lépcsőfoka, mikor felhagyunk a képes könyvek lapozgatásával, és kizárólag fehér lapokon fekete betűkből próbáljuk kibogarászni a történetet. Ez a könyvvásár mintha arra hivatott volna, hogy a felnőttek erre a négy napra a szakmaiság álcája mögé bújva szabadon lapozgathassák a különböző formájú, színű, illatú könyveket, és együtt izguljanak, vajon megtalálja-e anyukáját a kiselefánt, vagy ki nyeri a piros biciklit. A megannyi pompás borító tarka masszává olvad, az erős tónusok vidámsággal töltik meg a teret. Nagyon jó lehet most gyereknek lenni.
A vásáron felsorakoztatott könyvek széles palettája alapjaiban rengeti meg a könyvek kinézetéről alkotott sztereotípiákat. Van ugyanis kerek könyv, malac alakú, telefonzsinórszerű farkincával, plüssből varrt, pancsolásra alkalmas, kiszínezhető, kivágható, kihajtogatható, olyan, amelynek mágnesesek a lapjai, vagy amelyre matricákat kell ragasztgatni, zenélő vagy rágcsálható, mégis a legtöbb egyezik abban, hogy a kép és szöveg állandó dialógusa hozza létre benne a történetet, egyik sem működhet igazán a másik nélkül. Érdekes belegondolni, hogy a könyv, amelyet épp a kezünkben tartunk, átlapozunk, megszagolunk, lehet, hogy egy kisgyerek legmeghatározóbb olvasmányélménye lesz, a történet főhőse személyes hősévé válik. Nagy a felelősség a gyerekirodalommal foglalkozók vállán, hiszen az ő feladatuk bevonni a gyerekeket a könyvek világába, megragadni figyelmüket, megmozgatni fantáziájukat, igazi olvasót nevelni belőlük.
A műhelytitkok, praktikák meg a pályatársak alkotásának megismerésére pedig számtalan programmal készültek a szervezők. Külön előadóteret szántak a szerzőknek, illusztrátoroknak, fordítóknak és szerkesztőknek, illetve olyan programozók is beszámoltak tapasztalataikról, akik készségfejlesztő mobilalkalmazásokat vagy tanulást segítő videójátékokat készítenek a lurkóknak. A legtöbb előadásról a térképhasználati alapismereteim hiánya miatt csúsztam le, egy idő után pedig már nem is foglalkoztam azzal, hogy érdekesnek találom-e a címet, csak le akartam ülni valahova, és olaszul csacsogó szakembereket hallgatni. Így keveredtem el a Translators Caféhoz,
ahol egy vadul gesztikuláló hölgy osztotta meg tapasztalatait a képregényfordításról. (Néhány standon lehetett ugyan találkozni képregényekkel – főként a franciák és japánok jeleskednek ebben a műfajban –, de jövőre már külön kiállítóteret szánnak nekik a szervezők.)
Emanuelle Caillat francia nyelvről fordít olaszra, és Lucas Harari L’Aimant című művével bíbelődésének élményeiről mesélt. A legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a szavak szintjén is meg tudja őrizni a képek atmoszféráját, de olyan apróságnak tűnő tényezőkről is beszélt, mint, mondjuk, a különböző hanghatások nyelvenkénti eltérése, pl. a fegyver franciául „pum”, míg olaszul „bang” hangon sül el. Leendő pályatársai lelkére kötötte, nagyon ügyeljenek ezekre a finomságokra is. Előadásának legfontosabb része az volt, mikor három esszenciális lépésben határozta meg a fordítás folyamatát. Első: megértés. A szöveg többszöri elolvasása és a tartalom pontos értelmezése. Második: elszakadás. Az idegen nyelvű szöveg szerkezetét, szófordulatait teljesen ki kell iktatni, hogy elkerüljük az erőltetett szerkezetek elburjánzását a fordított szövegben. Harmadik: a tartalom pontos rekonstrukciója anyanyelven. Azt tanácsolta továbbá, hogy ha a fordító egy bizonyos műfajú szöveget próbál átültetni, mindenképpen olvasson hasonló típusú műveket saját nyelvén, hogy lássa azok nyelvi eszköztárát, megoldásait.
Mint egykor Janus Pannonius alakjában, most gyerekkönyvek formájában exportálta hazánk a tehetséget Taljánföldre. A Translators Cafétól egy köpésre felhúzott standot,
amelynek falait a minimal art jegyében a magyar népmesék ismert motívumai díszítik,
telepakolták számos magyar könyvkiadó legfrissebb kiadványaival.
Kiemelt helyett kapott Tóth Krisztina Felhőmesék, Gimesi Dóra A Macskaherceg kilencedik élete, Dániel András És most elmondom, hogy lifteztem, Elekes Dóra Dettikéről és más isteNEkről és Sepsi László Ördögcsapás című könyve, ahogy a Lackfi János válogatásában és fordításában megjelent francia gyerekverskötet, Az informatikus kutyája, valamint a Péczely Dóra szerkesztette Szívlapát is. Az illusztrátorok közül pedig Békés Rozi került a „dicsőségfalra” Andersen A vadhattyúk című meséjéhez készített rajzaival. Ebben az évben három szerzőt, Csukás Istvánt, Zalán Tibort és Lackfi Jánost, illusztrátorok közül pedig Kürti Andreát és Szulyovszky Saroltát jelölte a Magyar Gyermekirodalmi Intézet az Astrid Lindgren-emlékdíjra. Az idei év legjobbnak talált 25 alkotása külön polcrendszert kapott,
ezek közül a teljesség igénye nélkül megemlíteném Varró Dániel A szomjas troll, Berg Judit Lengemesék – Nádtengeri rejtélyek, Szabó T. Anna Adventi kalendárium, Harcos Bálint A boszorkánycica vagy Kertész Edina A lány, aki orvos akart lenni, valamint Fodor Marcsi és Neset Adrienn 50 elszánt magyar nő című könyvét; az utóbbi kettő nagyon szépen beilleszthető abba a tendenciába, amelyet sok más nemzet kiadójának standjánál is tapasztaltam. A mostani kislányok nagyon szerencsés helyzetben vannak, mert egyre több olyan kötet jelenik meg, amely erős, cselekvő nőket, követendő példaképeket mutat be számukra. Sok helyen találkoztam Frida Kahlo arcképével, de Coco Chanelről és Ella Fitzgeraldról készült babakönyvekbe is belefutottam. Nem lehet elég korán elkezdeni.
A magyar standot a rendezvény első napján, április elsején, délután négykor Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója nyitotta meg, aki miután biztatta a magyar szerkesztőket, könyvkiadókat és szerzőket az olasz kapcsolatok élénkítésére és a további együttműködésre, a svédasztalhoz invitálta az egybegyűlteket. A rövidke felvezető után megilletődötten odafordultam egy hölgyhöz, akivel aztán beszédbe elegyedtünk, és kiderült, hogy Győri Hannát, a Pagony egyik szerkesztőjét sikerült leszólítanom, aki elárulta, hogy harmadmagával vesz részt a kiadó küldöttségében, és ez alatt a négy nap alatt igyekszik nyitott szemmel járni, hátha talál olyan műveket, amelyeknek a magyar olvasóközönség is örülne. A Pagony elsősorban holland, német és angol szerzők szövegeit gondozza, de elmondása szerint a közép-európai standok gyerekkönyvei is nagyon színvonalasak, és nem zárkóznak el semmitől, ami érdekesnek bizonyulhat a hazai gyerekek számára.
A könyvvásár a fent említett programok mellett apróbb kiállításokkal is várja a nagyérdeműt. Üvegbúra alatt, igényes installációban mutatják be az idei év legsikeresebb könyveit, így például az amerikai Jessica Love a legjobb első könyvért járó díjjal kitüntetett Julian is a Mermaid című művét, amely egy kisfiúról szól, akinek minden álma, hogy sellővé változzon.
A legjobb mesekönyvért a cseh Juraj Horváthot,
, non-fiction kategóriában pedig a portugál szerzőpáros Isabel Minhóst és Bernardo P. Carvalhót díjazták.
New Horizon kategóriában David Hockney és Martin Gayford The History of Pictures című ismeretterjesztő könyve nyert,
a Bologna Ragazzi Awardot pedig Barbara Castro Urio vihette haza ¡A dormir gatitos! című alkotásáért.
Azt, hogy nincsen szükség szavakra egy történet elmeséléséhez, tökéletesen mutatja be a néma könyvekből összeállított tárlat, ahol a látogató átélheti, hogyan vetekszik a képek elbeszélő ereje a nyelvi elemekével.
Számomra a rendezvény legkedvesebb helye egy metanarratív stand lett, ahol könyvekről írt könyveket lehetett átnyálazni, és különleges ötletekbe, kreatív megoldásokba botolhatott az ember.
A vásár talán legfrekventáltabb pontja a könyvesbolt volt, ahonnan a csupán érdeklődésből betérő, költekezéstől elzárkózó látogatók is egy stóc könyvvel távoztak. Öt nyelven, angolul, németül, franciául, spanyolul és olaszul kínáltak megvásárlásra szebbnél szebb kiadású köteteket.
Hat óra körül már csak a legelszántabbak kószáltak a standok között. Megfáradt, dugig pakolt szatyrokat cipelő emberek tömörültek a buszmegállóba. A svájciak kedves meglepetéssel készültek a kimerült vendégek számára, a kijáratnál hostessek kínálták a távozókat sajtkockákkal. A buszon új élményekkel gazdagabb, egymáshoz passzírozott, sajtszagú emberek indultak vissza a belvárosba, hogy hotelszobájukban, az ágyon elnyúlva fellapozhassák friss szerzeményeiket.
