Szil Ágnes és Szilasi László
Dávid Péter
Luther kutyái Békéscsabán
A Luther kutyái igazi Szilasi-szöveg. Intellektuális, kendőzetlenül őszinte, és üt, mint a buszkerék. A Szentek hárfája, A harmadik híd és az Amíg másokkal voltunk könyvek írójának békéscsabai estjén január 14-én erről a legújabb regényről volt szó a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Az est közönsége
A moderátor, Szil Ágnes bevallottan nehezen kezdett a beszélgetésbe, hiszen a Luther kutyái olyan szöveg, amit nem lehet nem referenciálisan olvasni, ha már a szerző betegségéről és abból való kilábalásáról szól, ha már az ő MRI-felvételei láthatók a könyv „műtőzöld” borítóján. Szilasi László szerint viszont a referenciális olvasat nem is annyira veszélyes, „csak folyton felmerül” a regény olvasása közben, de az, hogy a narrátor, a főszereplő és a szerző ugyanannak tűnik, hogy illetőségi körük nincs részletesen tisztázva a szövegben, nem hátrány, sőt ad egy sajátos „billegést” a regénynek, ami kifejezetten a hasznára válik. Ugyanis így az olvasó is alkalmazhatja saját magára a szöveget, ami az irodalom egyik legfontosabb titka. A szerző egyébként rá is játszik a referenciális olvasatra. Felolvasás közben megáll, magáról beszél, mint a regény főszereplőjéről, azután folytatja a felolvasást, mintha csak egy meg nem írt részletet szúrt volna be éppen a regénybe.
Szilasi László felolvas
Szilasi nem terápiás céllal írta meg ezt a szöveget, nem betegségének művészi módon való feldolgozása vezette, legfontosabb célja a megértés volt. Megérteni azt, hogy mi történt abban a két napban, ami agydaganatának köszönhetően teljesen kiesett az emlékezetéből; megérteni a test működését, és azt, hogy azokban a súlyos napokban, amikor a halállal nézett farkasszemet, miért nem imádkozott. Amikor Luther kutyája, Tölpel az asztal alól áhítattal figyelte, hogyan eszik az asztali beszélgetések résztvevői a finomabbnál finomabb húsokat, a nagy reformátor rámutatott, és azt mondta: ilyen az ima. Hogy miért nem volt meg ez az áhítat a beteg, halálközeli emberben, arról is szól ez a regény. És nem utolsósorban a félelemről, arról, hogy mi történne akkor, ha egy olyan személy, aki szerint csak a szerelem és a kultúra hozhat igazi boldogságot, elveszti kreativitását, mondatait, lényének addigi lényegét, annyira, hogy már azon gondolkozik, hogy írás helyett inkább birkákat fog nevelni a csúcsgasztronómiának. Nem véletlenül nevezi Szil Ágnes „megszabadulásregénynek” a Luther kutyáit, a pokolból való visszatérés műtőzöld borítós regényét.
Az esten szerepet kapott a három kisregényt tartalmazó Amíg másokkal voltunk kötet is, ami három irodalmárt, a Szegeden tanító Babits Mihályt, az Erdélyben bujdosó Jókai Mórt és a hazatérő Bessenyei Györgyöt ábrázolja életük egy-egy fordulópontján, amikor éppen nem írnak. Szilasi elhárítja magától a dicsőséget, hogy ez a szöveg egy intellektuális regény lenne, saját bevallása szerint nem sokat olvasott ahhoz, hogy megformálja ezeket az alakokat.
Együtt
Az irodalmi estek legizgalmasabb része mindig az, amikor egy író a saját műhelytitkairól beszél. Szilasi László is elmondta, hogyan szokott kibontani jegyzeteiből egy regényt. Betegsége ebben is hátráltatta, hiszen a műtétje az Amíg másokkal voltunk megfogalmazásának idejére esett. Lidérces volt – mondja –, ahogyan saját szavainak értelmét is nehezen találta a lábadozás időszakában.
Szil Ágnes kérdésére, hogy mi készül most a Szilasi-műhelyben csak sejtelmesen annyit válaszolt a szerző, hogy a szerelemről ír éppen. Azt hiszem, tőle ennyi éppen elég is beharangozóként, hiszen aki ismeri regényeinek világát, sejtheti, hogy következő könyve intellektuális lesz, kendőzetlenül őszinte és ütni fog, mint a buszkerék.
