Helyszíni tudósítások

 

 g2.jpg

 

Jónás Ágnes

 

Egészségesen önsajnáló

csendes kalendárium

 

Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? – erre a kérdésre keres válaszokat új, Harminc év napsütés című könyvében Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő-író. A könyvpremierre az Írók Boltjában került sor szeptember 19-én; a felolvasással és dedikálással egybekötött beszélgetésen a szerzőt Turi Tímea, a kötet szerkesztője, a Magvető Kiadó főszerkesztője kérdezte.

 

g1.jpg

 

Grecsó Krisztián új kötete ismét a magyar vidék felé fordul, s mint azt a könyvbemutatón megtudtuk, a szerző nemsokára országjáró felolvasó-körútra indul Harminc év napsütés című könyvével. A kötet csaknem hatvan – az elmúlt években többek közt a Bárkaonline, a Nők Lapja, a Vasárnapi Hírek, az Élet és Irodalom hasábjain megjelent – rövidprózát tartalmaz, melyek látszólag bensőséges, családias atmoszférával várják az olvasót.

„Akik eddig jöttek velem és olvasták a könyveimet, most ráismerhetnek korábbi hőseimre. Ez a kötet egyben visszatekintés is két évtizedes írói munkásságomra. Az írások hat nagyobb részre, úgynevezett mappákra tagolódnak (Nyarak a nagyival; Házi kecsap; Mire kinyílnak a muskátlik; A tejút és a festett ló; A férfiak sose tudják; Kémlelő), komikus-drámai hangnemben, kicsit nosztalgikusan, egészségesen önsajnáló módon idéződik fel bennük a gyerekkor, az elhagyott falu, az elveszített családtagok. Egy sokszínű, szellemében és lelkében homogén kötet megírására törekedtem, a felvonultatott szereplőkben közös, ahogyan a világról gondolkodnak” – kezdte Grecsó, s miután hangsúlyozta, hogy a szövegek nagy része fikció, felolvasta a kötet alcímét adó Csendes kalendárium című rövidprózáját. Ezzel az aktussal tulajdonképpen választ is adott a moderátor kérdésére: mitől csendes, s miért nevezhető kalendáriumnak az új kötet?

 

g3.jpg

 

„Szüleim mindent lejegyeztek, magukról és gondolataikról azonban semmit. Nem szerénységből, hanem mert talán nem mertek tükörbe nézni. Ezért is csendes a kalendárium. Részben azokat a történeteket tartalmazza, melyeket például nagyapám vagy szüleim megírhattak volna, részben pedig azokat, amiket én írnék a saját kalendáriumomba. Szinte minden rövidpróza közhelyesnek tűnő felütéssel kezdődik, ünnepekhez kapcsolódó rövid történeteken keresztül idézi fel legszemélyesebb emlékeimet, például a nagymamákkal töltött nyarakat, a szabálytalan karácsonyestéket, az önálló élet első bizonytalan lépéseit, a hosszú vágyakozásokat és a rövid találkozásokat.”

A szerző kitért a falu és város közötti kulturális váltások megélésére, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciájára is: „Tudom, hogy a pusztulás, az elmúlás és a felejtés természetes része az életnek, mégis valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon fontos számomra egy hely története, mániákusan ragaszkodom a családi múlthoz, az azt megidéző tárgyi emlékekhez.” A publikum e ponton tudta meg, hogy a Szegváron született írót igencsak megviselték a folyamatos költözködések – Grecsó tizennégy éves kora óta három-négy évente újabb és újabb tereket volt kénytelen belakni, mindig máshol – hol albérletben, hol kollégiumban – volt kénytelen otthon lenni, ezért az otthon fogalma folyton módosult a fejében, a terek közti ingázás rengeteg lemondással járt, régi barátságai elkoptak.

„Amíg folyton figyeled magad a térben, nem vagy benne otthon, mert viszonyítási pontokat keresel. Amint ez a mérlegelési helyzet megszűnik, megtalálod a biztonságod centrumát és végre otthonra lelsz” – mondta a szerző, majd kitért arra is, hogy meglepte, mennyire könnyű felszínesen barátságokat kötni a fővárosban. „Ha bemész egy újlipótvárosi kocsmába, második alkalommal már megismernek, tudják, mit kérsz, szóba elegyednek veled, de nem kell sok idő, és ugyanilyen gyorsan el is felejtenek.” Mint megtudtuk, a néptánc volt számára a legjobb orvosság a „túlélésre”, a beilleszkedésre.

 

g6.jpg

 

A dedikálásra váró leendő olvasók láthatóan nagy szeretettel lapozgatták Grecsó Krisztián varázslatos kalendáriumát, melynek sorai közt ott vannak a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, valamint a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.

 

Fotók: Andócs Andrea


Főoldal

2017. szeptember 22.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA