Helyszíni tudósítások

 

 Bálint Tamás

 

Az E-MIL XVI. tábora Árkoson

 

Lassan nagykorúvá érik az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett írótábor, melyre idén a szeptember 7–10. közötti hétvégén került sor a festői szépségű árkosi kastélypark mellett, az Európai Tanulmányi Központban. Idén szemmel láthatóan népesebb és lelkesebb volt a meghívottak és érdeklődők közre a szokásosnál, ezúttal is csütörtöktől vasárnapig tartottak a programok. Külön elismerés illeti a szervezőket, hogy minden korosztályra gondoltak, a prózaírói, valamint költészeti szemináriumot (Fekete Vince és Vincze Ferenc vezetésével) kimondottan a fiatalabb korosztály számára hirdették meg, akik szép számban éltek is a lehetőséggel, így a vérfrissítés is biztosítottnak látszik a jövőbeni táborok, de főleg az erdélyi magyar irodalom vonatkozásában.

Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke, nyitóbeszédében is próbálta meghatározni, hogy mire gondoltak a tábor alaptémájának kiválasztásakor, amellyel az Irodalomstratégiák kérdéskörét igyekeznek körüljárni, felvázolni az előadásokon és a szakmai beszélgetéseken, a közönség bevonásával az irodalom jelenével és közeljövőjével kapcsolatos témákat. Rögtön a megnyitó után, este a Serestély Zalán moderálta, György Attila, Vincze Ferenc és Papp Attila Zsolt felolvasásaként kiírt programon még az irodalom mint életstratégia is felmerült, hogy mennyire szakma, mennyire lehet tervezni, hogyan juthatnak az alkotók előre. A nézőpontok több oldalról világították meg, hogy ha nem is szakma, de mesterség, és mivel nem feltétlenül háború és harc mindenki számára, ezért stratégia sem biztos, hogy létezik hozzá. Sőt, egy adott ponton az asztal egyik felén a fiatalokra való hatást és a biztatást emelték ki, míg ezzel egyidőben arra is biztatták a közönséget, hogy senki ne az irodalomból akarjon megélni, ahogyan később a tábor ironikus szállóigéjévé is vált az a mondás: az irodalom szabadidős tevékenység.

 

Arkos_2.jpg
Közönség a Teinben

 

A végső konszenzus talán az az alapgondolat, hogy valójában nem is létezik kimondott irodalomstratégia Erdélyben, de Magyarországon sem, aztán a későbbi napok programjai során is előtérbe került, hogy mennyire jó ötlet volt egy ilyen alaptémát feldobni (tábort szervezni arról, ami nem is létezik – pontosabban a témára már született pár éve egy tervezet, de gyakorlatba is kellene ültetni azt a megfelelő szinteken). Így legalább, ahol szükséges az ilyesmin gondolkodni, azokon a fórumokon és intézményeknél is felmerül, hogy ideje lenne kezdeni ezzel a területtel valamit, ahogyan aztán továbbgörgette a témát az arra erdélyi szempontból legjobban rálátó Markó Béla és Kelemen Hunor, vagy később Lakatos Mihály és L. Simon László, a magyarországi irodalomstratégiák kapcsán, László Noémi moderálásában. Péntek estére egy rövid időre a tábor beköltözött a sepsiszentgyörgyi Teinbe, ahol amíg bemutatkoztak a költők (Benő Attila, Király Zoltán, Muszka Sándor), azalatt a táborban a prózaírók is (Csender Levente, Király Farkas, Fekete Vince) felolvasást tartottak.

 

Arkos_3.jpg
Benő Attila, Király Zoltán, Muszka Sándor
és Szonda Szabolcs a Teinben

 

Szombaton az irodalmi intézmények stratégiái kapcsán bepillantást nyerhettünk a Kárpátaljai helyzetre Dupka György által, valamint Szentmártoni János a Magyar Írószövetség, Szonda Szabolcs pedig a Kovászna Megyei Könyvtár szempontjából mutatott rá a jelen állásra az általuk vezett intézmény nehézségein keresztül.

 

Arkos_4.jpg
Szentmártoni János, Dupka György, Szonda Szabolcs és Erős Kinga

 

A közönség ezúttal is aktívan részt vett a beszélgetésben, közös ötletelések vitték tovább a beszélgetések fonalát. A hagyományos focimeccsre idén is szűkösen álltak fel a csapatok, mivel Bréda Ferenc könyvbemutatójával (Időszínház) és Karácsonyi Zsolttal való közös beszélgetésével egymásraszerveződött, és kár lett volna kihagyni ezt az élményt, ahogyan többször ütközött a kerekasztalbeszélgetésekkel a költészeti és prózaírói szemináriumok programja is (a fiatal generáció utolsó este fel is olvasta a tábor ideje alatt született szövegeit). Szerencsénk van, ha az a legnagyobb gond, hogy ennyire megpezsdült és intenzíven zajlik az élet egy irodalmi táborban, ahogyan reményeim szerint a következő évben is hasonlóról számolhatok majd be.


Főoldal

2017. szeptember 14.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png