Szarka Károly
Megtizedelni a könyvespolcokat
Margó Fesztivál, 2017. június 7-11.
Már az előző években is tapasztalható volt, hogy az eredetileg kísérőrendezvényként funkcionáló Margó Fesztivál lekörözte a Budapesti Ünnepi Könyvhetet, és bár a Vörösmarty téri standoknál még mindig tapasztalható a megszokott nyüzsgés, több nagy szépirodalmi kiadó, többek között a Jelenkor és a Megvető szerzői is inkább a Margó helyszínein, a Premier Kultcaféban, illetve a már jól bejáratott Petőfi Irodalmi Múzeumban lépnek fel. Előbbi remek helyszíne az éjszakai programoknak, utóbbi termeiben néha csak kapkodjuk a levegőt, amikor sokan vannak, és ez szerencsére naponta többször megtörténik szerda délutántól vasárnap estig, és szintén szerencse, hogy ott van további helyszínként a PIM hangulatos udvara.
Az idei év egyik legjobban várt könyve Peer Krisztián 42 című verseskötete volt. A költészete mellett öntörvényűségéről is ismert szerző papucsban, pólóban, rövidnadrágban, fröccsel a kezében jelenik meg a PIM dísztermében, ahol anekdoták, valamint felolvasott és megzenésített versek váltogatják egymást. Utóbbiakat Hajduk Károly színművész énekli-gitározza el, a kötet szerkesztője, Borsik Miklós pedig dobon kíséri, miközben Peer az alkoholgőzős JAK-táborokról és az apa haláláról szóló történetektől eljut barátnőjéről, a huszonöt évesen, hirtelen jött betegségben elhunyt Mocsár Zsófiról szóló megrázó versekig.
Peer Krisztián, Borsik Miklós, Hajduk Károly
Tóth Kinga könyvbemutatójának is része a zene, még ha nem is a hagyományos fajta, bár aki követte eddigi pályafutását, azt a kísérleti zajzenét hallva nem éri meglepetés. Beszélgetőpartnere Bartók Imre, a Holdvilágképűek című prózakötet témája pedig a betegség, ami velünk él és nem múlik el, és ami rövid, száraz mondatokban jelenik meg. A fájdalom nem része ezeknek a szövegeknek, bár megtudunk egy műhelytitkot: volt egy sokat szenvedő szereplő, aki végül kikopott a szövegekből. A szerző szerint szó sincs traumairodalomról, inkább a fejlődés lehetősége felől közelíti a különféle allergiás, immunhiányos betegségeket, mondván, hogy még a magas láz is izgalmas állapot, például azért, mert erőssé válik a tárgyak kontúrja.
Tóth Kinga és Bartók Imre
Erdély visszatérő témája a Margó Fesztivál idei könyvbemutatóinak. Tompa Andrea legújabb, Omerta című regénye egy cseléd, egy félárva kamaszlány, egy bebörtönzött szerzetesnő és egy pártfunkcionárius monológjaiból áll össze, a helyszín Kolozsvár, a történetek pedig az ’50-es, ’60-as években játszódnak. A Nagy Boglárkával folytatott beszélgetésből kiderül, hogy a szerző nem a döntnökök és nem is az értelmiségeik szemszögéből, sokkal inkább „talált” karakterek, a periférián élők oldaláról akart bemutatni egy történelmi kort, valamint egy köztes létet, a város és a falu közötti világot.
Vida Gábor saját élettörténetét írta meg az Egy dadogás történetében, amit György Péter és Szegő János társaságában mutat be a közönségnek, érintve az alkoholista nagyapát, a címben is szereplő dadogást – ami csak a magyar nyelvre terjedt ki, a románra vagy a franciára nem –, a Székely himnuszt, a sertéskaraj formájú Nagy-Magyarországot, a budapestiek Erdély-képét, és a történelmi furcsaságot, hogy miután összeomlott Ceaușescu diktatúrája, az erdélyi magyarok közül sokan Budapestre költöztek. Vida történelmi érdeklődése már gyerekkorában kialakult, és elég korán tudatosult benne az is, hogy amit az iskolákban tanítanak, az egyáltalán nem úgy van.
Rakovszky Zsuzsa egy jelenben játszódó regénnyel jelentkezett a Könyvhétre. A Célia érdekessége, hogy bár a címszereplő egy fiatal lány, az elbeszélő mégis egy középkorú férfi, a lány feltételezett apja. Ahogy Rakovszky fogalmaz, Célia nem akart megszólalni. A regényben érzékletesen jelenik meg a társas magány, a családi kapcsolatok leértékelődése, kiüresedése és elidegenedése, valamint a kapaszkodók a keresése – ilyen kapaszkodó lehet akár egy vallási szekta, ami a spiritualitás, a biztonság és a közösséghez való tartozás illúziójával kecsegtet. Rakovszky beszélgetőtársa, Szabó T. Anna szerint az egyformaság felé megyünk, a hagyományok követése mindenesetre túl merevvé tesz, míg a szabályok állandó megkérdőjelezése a folytonos sodródás veszélyével fenyeget.
Takács Zsuzsa idén egy prózakötettel, A sóbálvány című tárcanovella-gyűjteménnyel jelentkezett. Az egyik felolvasott tárca egy értelmiségiek számára gyakori problémáról, a lakás könyvespolcainak megtizedeléséről szól – egy idő után dönteni kell, hogy vagy mi maradunk, vagy a könyvek, és nem könnyű eldönteni, mely könyvektől váljunk meg, mert nemcsak a szövegekhez, hanem magukkal a történettel rendelkező tárgyakhoz is kötődünk, akár kevésbé izgalmas kötetekhez is, ha mondjuk ismerjük a szerzőt, és dedikált példányunk van tőle. A tárcákban megjelennek az álmok is: a szerző lejegyzi az álmait, de Bedecs László kérdésére válaszolva azt feleli, hogy nem feltétlenül szeretné az álmai megfejtésén keresztül megismerni önmagát, mivel ez szerinte az írás rovására menne.
Bedecs László és Takács Zsuzsa
A legnagyobb érdeklődéssel várt programok egyike Nádas Péter Világló részletek című vaskos, kétkötetes memoárjának bemutatója. A könyvet „az év legsúlyosabb irodalmi alkotása” címkével harangozzák be, nem véletlenül: ezerháromszáz oldalon olvasható a családtörténet, illetve a fiatal Nádas elrugaszkodása mind a polgárság – különösen a zsidó polgárság –, mind pedig a kommunisták hagyományaitól. Bagi Zsolt és Darabos Enikő faggatja a szerzőt, aki tisztázza az asszimiláció és az emancipáció közötti különbségeket, azt, hogy nincs egységes zsidóság, ahogy egységes magyarság sincs, és azt, hogy mind egyenlőnek születünk, társadalmi helyzetünk és képességeink viszont már különbözőek.
Darabos Enikő, Nádas Péter, Bagi Zsolt
Nádas családja polgárból lett kommunista, és itt kerül szóba a nemzeti radikális Galilei Kör, valamint az illegális kommunista mozgalom, aztán a rendszerváltás értelmisége, ami a könyv borítóján látható megfeneklett hajóhoz hasonlít, a szociális érzékenység és a liberális demokrata identitás, illetve a bal- és jobboldal számára egyaránt nehezen befogadható politikai esszéírói munkásság. Megkerülhetetlen a tavaly elhunyt Esterházy személye is: Nádas szerint a kettejük közötti különbség az volt, hogy míg ő maga polgár, Esterházy arisztokrata volt, aki polgári tulajdonságokat vett fel.
Ahogy mindig, most is nehezen törődöm bele, hogy nem tudok minden beszélgetésen, felolvasáson és koncerten ott lenni. Az idei termés része még Kemény Zsófi regénye, a Rabok tovább, Szijj Ferenc regénye, a Növényolimpia, Havasréti József regénye, a Nem csak egy kaland, Németh Gábor prózakötete, az Ez nem munka, Tóth Krisztina novelláskötete, a Párducpompa, Szív Ernő novelláskötete, Az irodalom ellenségei, Tisza Kata pszichopróza-kötete, az Akik nem sírnak rendesen, Schein Gábor verseskötete, az Üdvözlet a kontinens belsejéből, és a sor még hosszan folytatható lenne. Az idei Margónak vége, de könyvespolcok megteltek, és sokan szembenézünk majd Takács Zsuzsa problémájával.
Fotók: a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár hivatalos Facebook-oldala / Kis Norbert, Valuska Gábor
