Jónás Ágnes
„Igazán nagy vers az, aminek mágiája van”
A Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatának újabb bemutatója alkalmából szervezett műhelybeszélgetést a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Makovecz termében, Budapest, 2017. május 29.
Az MMA Irodalmi Tagozata harmadik éve jelenteti meg Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatát jelentős kortárs írókról, költőkről, kiváló irodalomtudósok tollából. A kiadott könyvek jelentős, de korábban fel nem tárt életműveket mutatnak be terjedelmes kép- és bibliográfiamelléklettel. Az esten öt monográfiát mutattak be: Tornai Józsefről 2016-ban, az évtizedek óta csak verseiben élő Ratkó Józsefről és a talán legolvasottabb prózaírónkról, Jókai Annáról készültek el az életművüket, pályájukat összefoglalóan bemutató kötetek, valamint sor került Vathy Zsuzsa és Kalász Márton monográfiáinak prezentálására is. Ács Margit, az est háziasszonya, a sorozat szerkesztője megnyitó beszédében elmondta, hogy bízik abban, hogy a már megjelent, illetve az előkészület alatt álló monográfiák a diákokat és a pedagógusokat is segítik majd a kortárs irodalom kiemelkedő alakjainak életműveiben való eligazodásban.
Ács Margit
Rátóti Zoltán színművész, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője előadásában mindegyik alkotótól elhangzottak versek (Tornai József: Szívből kilövellő himnuszok, Jókai Anna: Az utolsó gyermek, Ratkó József: Nagynéném, a miniszterasszony és Sanzon a hatalomról, Kalász Márton: Át a pallón, Vathy Zsuza: Ötödik cédula – az én üvöltéseim). A beszélgetések közben a kivetítőn a kötetek képanyagából láthattunk fotókat. Elsőként a Tornai Józsefről szóló monográfiával ismerkedtünk – a nemsokára kilencvenéves költővel Alföldy Jenő beszélgetett, aki a történelem viharait megélt írót az emberiség kritikusának nevezte, s elmondta, hogy Tornai szerteágazó életműve, filozofikus és teologikus témákban egyaránt gazdag, valamint hogy az író különös ismertetőjegye a népköltészethez fűződő vonzalom és a magyarsággal kapcsolatos határozott állásfoglalás.
Alföldy Jenő és Tornai József
Alföldy arról kérdezte a költőt, hogy miben látja a költészet lényegét. „A költészet művészet, olyan, mint a zene, ami megragadja érzelmi gazdagságunkat. Az igazán nagy vers az, aminek mágiája, titka van, s titkokat hordoz önmagunkról és az emberi létről” – válaszolta a Kossuth- és József Attila-díjas Tornai, majd hozzátette, hogy a költői eszközök a lét ismeretlenségét furkálják át és emelik fel. Ács Margit, aki ezúttal Jókai Annát képviselte (az írónő január óta tartó súlyos betegsége miatt nem tudott részt venni a műhelybeszélgetésen) és a kötet szerzője, Imre László professzor, az MTA akadémikusa arról beszélgetett, hogy Jókai Anna kezdeti kisrealista és szociografikus prózája miként tágult ki, és jelent meg benne a transzcendens, szakrális perspektíva, s hogyan lett a valóság mozzanatainak krónikásából később a lelkiség írója. (A profán és szakrális viszonyát, annak funkcióját a monográfia többek között a Jákob lajtorjája, a Ne féljetek és a Godot megjött művek tükrében tárgyalja).
Ács Margit és prof. Imre László
„Az író a hétköznapi élet legszürkébb eseményeiben is fel tudta mutatni azt a mélységet, ami az emberi történelem és a lét kérdéseire keresi a választ – állította a professzor. Az eszmecsere lezárásaképpen egy portréfilmből láthattunk részletet, amelyben Jókai Anna vall gyermekkoráról, költészetének mozgatórugóiról, vidéken szerzett tapasztalatairól, földi létezésének céljáról, az írói lét adta kegyelmi állapotról, valamint a szakralitás fontosságáról. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kalász Márton monográfiáját Bartusz-Dobosi László írta meg. A monográfus először megismerkedésük kezdeteiről, a közös munkából kialakult barátságról beszélt, s elárulta, hogy meggyőződése, hogy a sors vezette őt Kalász életművének feldolgozásához: először egy tévéstáb hívta fel, hogy bemennének az íróval abba az iskolába, ahol ő is tanít, ugyanis a költő odajárt gyerekkorában.
Bartusz-Dobosi László és Kalász Márton
Később a Magyar Tudományos Akadémia kérte fel a kötet megírására. Hogy miért nem nevezhetők a Kalász-versek könnyű olvasmánynak, arra az író, aki egyébként tizennégy évig élt Németországban, de mindig is a magyar kultúra és Magyarország jelentette számára az igazi hátteret, így válaszolt: „mondandómban mindig a szeretetet, a tisztaságot, a kemény határozottságot igyekeztem kifejezni, gondolkodásomat nagyban befolyásolták a Sombereken töltött évek és a német irodalom.” Ratkó Józsefről a monográfia szerzője, Jánosi Zoltán és Ratkó egykori barátja, Ágh István, a Hetek költőcsoport tagja beszélgetett. Derűs eszmecsere keretében idézték meg a költő- drámaíró személyét, habitusát, majd a kötetben szereplő versek kiválogatásának szempontjairól is szót ejtettek. „Alkotóként és emberként is elragadó természet volt, olyan, akinek jó volt a közelében lenni” – mondta Ágh, majd közösen megállapították, hogy Ratkó nyelvteremtőként is nyomot hagyott maga után – zseniális nyelvi szintézist hozott létre a nyelvromlás közepette. Az idén január 7-én tragikusan elhunyt Vathy Zsuzsáról a róla szóló monográfia szerzője, Ekler Andrea irodalomtörténész és szerkesztője, barátnője, Osztovits Ágnes beszélgetett, ők ültek utolsóként a pódiumon.
Osztovits Ágnes és Ekler Andrea
Együtt idézték fel Vathy személyiségét. „Rendkívül összetett, különös, angyali figura volt. A hajléktalanok, a hátrányos helyzetűek felé mindig derűvel, mély szeretettel és empátiával fordult, példátlan segítőkészséget, problémaelemzést tanúsított irányukba, s mindez legdrámaibb leírásait is áthatotta” – árulta el a monográfus, aki az írónő munkásságát a szeretetirodalom és a mérnöki kiszámítottság ötvözeteként aposztrofálta. A műhelybeszélgetés lezárásaképpen az MMA által készített, Vathy Zsuzsáról szóló kisfilmből láthatott-hallhatott egy részletet a közönség. Az újabb kismonográfia-sorozat bemutatója és a köré szerveződő műhelybeszélgetések ezúttal is derűvel és drámával fűszerezett délutánt nyújtottak. Közel férkőzhettünk az egyes alkotók szívéhez, költészetük mozgatórugóihoz, közeli képet kaptunk a korról és arról a környezetről, melyek inspirálóan hatottak rájuk, egyszóval bepillantást nyerhettünk „irodalmi bőröndjeikbe”.
