Helyszíni tudósítások

 

4.jpg
Kiss László és Orcsik Roland

 

Szabó László

 

Teli tüdővel

Beszélgetés Orcsik Rolanddal


Békéscsabai Jókai Színház, 2017. május 22.

 

A Jókai Szalon fülledtségét növelte a várakozás rakoncátlan időtlensége. A langymeleg májusi késő délután kokettált a hét eleji számbavételezések, a szorongató feladat-lajstromok homályos pillanatképeivel. Tipikus hétfő.

Négy megjelent lírakötet után regény. A Fantomkommandó apropóján Orcsik Roland, a vajdasági születésű, Szegeden élő költő, műfordító, egyetemi oktató és szerkesztő a Bárka folyóirat vendége. A kötet 2016-ban látott napvilágot az újvidéki Forum és a pozsonyi Kalligram kiadó jóvoltából.

 

3.jpg
Orcsik Roland

 

Már a felvezetés is lüktet. Frappáns és impulzív kérdések. Kihúzni azt, ami az alkotói lét szempontjából a metsző. Tudja ezt jól az író- és szerkesztőtárs Kiss László. Felvillantani az író velejét, azt, ami mozgatja, ami írása sodrásának ívét meghatározza, képzettársításait feltuszkolja. Az identitást, a közösség(é)hez való viszonyt, a felelősségküszöböt.

 

„Jugoszlávia egy nagy elbeszélés”,

 

mint a néhai Monarchia – halljuk Orcsik Rolandtól. Óbecsén születik, 16 éves, mikor kitör a délszláv testvér- és szomszédgyilkolás. Fél, félnek a Vajdaságban. Háborútól, behívótól. A „túlfűtött nemzeti paranoiától”. Elmondása szerint a nyitottabb Magyarországra jön ’92-ben. Kollégiumba kerül, csupa olyan srác közé, akik nem igazán írói/irodalmi pályáról révedeztek. Kicsapták őket a korábbi alma materekből.

 

5.jpg
Közönség

 

Identitásvesztés és önmagára találás úszik a Tiszán a kilencvenes évek első felében Roland számára. Jugoszláviát el akarja felejteni, egy tanulási folyamatba vág bele. Többek között a „nyelv tanulásába”. Nagyon érdekes a Magyarország-képe! Janus-arcú, és nem is lehet más. „Senki nem beszél itt a háborúról!” – említi. „Háború?! Népirtás, koncentrációs táborok! De semmi, nincs róluk szó! Mindez rám terapeutikusan hatott.” Eleinte vissza akar menni, hiszen a nosztalgia nagy úr. És eme gyengeségnek – mivel emberi – már csak olyan a természete, hogy könnyen megszépít. De a „rákos burjánzást” – ahogy Roland említi a szélsőséges nacionalizmust – nem lehet szépíteni. A koszovói háború, a NATO-bombázások alatt dönti el végleg, hogy „hazát váltok, itt keresem meg az otthont.” Megszeppent csend az előbbi szavak dübörgő morajlása mögött.

 

7.jpg
Beszélgetők

 

Orcsik Roland élvezetes stílusban reagál a moderátor kérdéseire. Könnyed humor, minden mosoly mögött kritikai attitűd is. (Vagy inkább somolygás?) Elbeszélni, kibeszélni, megbeszélni? Mint oly sokszor felvetődő álkérdések, melyek sok esetben inkább csak mű-ankétokat produkálnak, és újabb áldozati traumákat termelnek. A beszélgető író nem polémiát kíván, inkább csak jelzi, hogy van még egy s más, egy másik látószög, egy újabb kontextus. Ami ugyancsak igaz lehet.

 

„Csak nem mehetek oda képregény-műveltséggel?”

 

Mi történik akkor, ha a jövő távközlés-műszerésze egyszer csak szerelmes lesz? Egy nála idősebb hölgybe, aki mellesleg a tanári katedráról tekint az akkoriban még leginkább képregény-olvasó írónkra? Elkezdődnek az ujjgyakorlatok. Első verseskötete 2002-ben jelenik meg. Addig is önművelés, felvételi felkészülés a magyar szakra. Klasszikusok, útmutatók követik egymást. „Ady, mint a kalapácsütés” – meséli Roland. A beszélgetésnek a pályakezdéssel és a korábbi kötetekkel kapcsolatos etapjában komoly replikát fogalmaz meg a vendég. „A rendszerváltás óta nincs, vagy legalábbis kevés a párbeszéd az irodalomban a kortársak között.” Valamiféle hamis elitizmus szirupját, a sznobizmus émelyítő-ragadós önbecsapásának korleletét érzi a helyszíni írója Orcsik szavai mögött. Ahogy fogalmaz, „nincs szabad gondolkodás, nem vagyunk kíváncsiak egymásra”, és „furcsa gettók vannak a magyar irodalomban.” S hogy „bizonyos szakmai körökben nem értik a vajdasági irodalmat”, problematikát, létérzést. Persze a házigazda nem engedi kicsúszni a kezéből a fonalat, de megrezdült az értelmiségkritika pókhálója. És nem jogtalanul!

 

„Jó vagy címekben”

 

mondja Kiss László vendégének. A Rozsdamaró után Holdnak, Arccal, Mahler letöltve, majd a negyedik, még ha a címe Harmadolás is. Hol tájlíra, még a Petőfire is hajazó Tiszával, hol szereplíra, és jön a valóság és fikció, valamint a zene, ami a Bárka szerkesztője szerint Orcsik Roland „nyelve”. És a Harmadolás verseiben feltűnő stíljegyek a regényben is operálnak.

Érkezik két vers, a költő felolvasásában. Alattuk csend mindenhol. Ez volt az igazi szilencium. A negyedik lírás könyvben is megjelenő természet-képek szemlélik a teremtés csúcsát. Élek a gyanúperrel, hogy a regényben is hasonló csapásirány – ha nem is gerinc, de borda – található.

A Fantomkommandóban a megszűnés, annak a lehetősége tekint az emberre?

A belső mélység, a visszahúzódás, az idegdúcok vizslatják a haszonállatot?

Ezért időtlen a regény? A rejtett zugokban megszűnik az időérzékelés?

A háború belső háború is, vagy csak az? A félelmeinkkel folytatott harc?

Az alábbi kérdések megfogalmazásakor a versekből indultam ki, és a regényhez jutottam.

 

„Ne domináljon egy nézőpont!”

 

A beszélgetés utolsó részében irodalomelméleti boncolgatásnak is tanúi – és cinkosai – vagyunk. Orcsik Roland elhárította az áldozati szerepet magától, nem akart „klasszikus” háborús regényt írni. Az elbeszélő nem azonos az íróval. Nem naplószerű, nem levélszerű, de nem is ütközetekben gondolkodott. Nem „hollywood movie”-t írt. Ahogy Kiss Lászlóval definiálták: nem paraliterális, és nem neorealista. A disztópia műfaji elemei? Kifordított valóság vagy posztmodern valóság-értelmezés?

Változó nézőpontok, több narrációval szembesülünk. Leginkább ennyire szembeszökő momentum a meseszövés, a groteszk elemek. A fantasztikum helye a regényben és világunkban. Végül Snoopy kutya és az Ő neve, mely Garfield után maga az „orcsiki gesztus” – fogalmaz Kiss László.

 

8.jpg
Felolvasó szerző

 

„Egészen más lélegzet”

 

a vers, és ő nem akart regényt – konstatálja az író. Most pedig, a mű elkészülte után, szinte csak prózában tud gondolkodni. „Minden prózában akar jönni.”

 

*

 

Egészen más lélegzet az a létállapot is, amit kiírt a regényben: a rendkívülit. A háború ott lüktet az olvasóban. A „Nagy László-i” verőerekben. A szilánkokban, a kormos képekben. A megpörkölődött tüdőkben. Nem derült ki, hogy a könyv három fejezete, melyet három sötét lap választ el, fekete vagy kormos. A pusztulás és a születés sötét pora?

Gondolatébresztő és igazán kötetlen, jóízű beszélgetés tanúja volt a Jókai Szalon közönsége. A könyvből kilépve, és tükörbe pillantva vajon ki néz vissza ránk?

 

9.jpg
Dedikál a szerző

 

A hétfő májusi kora estére egy picinyke szellő támadt. A melegség keménykedő kedve alábbhagyott. Míg a színházból az autómig értem, a heti normát egy vállrándítással elintéztem, és a levegőt lassan…


Főoldal

2017. május 24.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png