Fleisz Katalin
Fogoly utcai színes forgatag
Idén május 12-15. között hatodik alkalommal rendezték meg a kincses város arculatához immár hozzátartozó Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet. Több mint egy tucat kiadó rakodta ki könyveit a standoknál csütörtökön, megkezdődtek a gyerekfoglalkozások az Életfa Családsegítő Egyesület sátrában, és elmondták a hivatalos, de a rendezvény alaphangulatát megcélzó beszédeiket is az illetékesek. A hivatalos megnyitón felszólalt H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, a rendezvény egyik szervezője, aki többek között a kampánymentességre is felhívta a figyelmet. Továbbá beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Vákár István a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Markó Béla szenátor, költő és szerkesztő. Majd Dolhai István, Budapest II. kerületének képviselője, a Marczibányi Téri Művelődési Központ vezetője beszélt a Kolozsvárral kialakított eddigi és remélt jövőbeli kapcsolatukról, illetve írt alá megállapodást a Kolozsvár 2021 Európa Kulturális Fővárosa Egyesülettel. A megnyitón jelentették be a Kolozsvár Társaság által alapított Kolozsvár büszkesége díj kitüntetettjét, aki idén nem más, mint Láng Gusztáv irodalomtörténész lett.
A rendezvény változatos programokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, gyerekprogramokkal várta az érdeklődőket. Ahogy már megszokhattuk az események több helyszínen zajlottak. Könyvet vásárolni természetesen a sátraknál lehetett, de a patinás várfal keretezte Fogoly utca végén felállított színpad rendszeresen valamilyen látványos-hangzatos attrakciót ígért. Így a Varró Dániel felolvasással, zenével egybekötött, spontán hangú író-olvasó találkozója fergeteges hangulatúvá sikerült.
Varró Dániel
De a színpad adott helyt a Péterfy Gergellyel való beszélgetésnek, a manapság egyre divatosabb slam poetry előadásnak, továbbá bábelőadások, koncertek, közösségi versmondás rázta fel a szűk utcácska állott csendjét. Természetesen a konferenciák, irodalmi előadások, könyvbemutatók, beszélgetések olyan őket megillető helyeken zajlottak, mint a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészkara, a Minerva-ház, vagy az irodalmi rendezvényeknek rendszeresen helyet adó Koffer és Bulgakov kávéházak. (Előbbi helyszín könyvesbolt is egyben.)
Az idei könyvhét egyik kiemelt rendezvénye a Tamási Áron halálának 50. évfordulóját megünneplendő emlékkonferencia volt, amely az író közéleti szerepét helyezte fókuszpontba. Kónya-Hamar Sándor Tamásinak az 1937-es Vásárhelyi Találkozón betöltött szerepét fejtegetette, párhuzamosan magának a Vásárhelyi Találkozónak lényegével, miszerint az a nemzeti egység vágyából született, a kisebbségi magyarság megtartása és megértése céljából. A konferencia másik két előadója, Láng Gusztáv és Dávid Gyula Tamási 1956-os hazalátogatását, annak körülményeit taglalta. Míg Dávid Gyula szigorúan alátámasztott dokumentumokkal beszélt az író 56-ig vezető közéleti útjáról, szerepvállalásáról, Láng Gusztáv élményszerű, személyes visszaemlékezésben idézte fel az 1956-ban a Bolyai Egyetemen megtartott író-olvasó találkozót. Kiemelte azt a mozzanatot, amikor is a zsúfolásig megtelt díszterem feszült légkörében végre belépett Tamási, majd a kezdeti vontatottság után akkor talált igazán magára, amikor gyerekkoráról kezdett el mesélni. Ekkor fonódott össze a magánember az íróval, hiszen spontánnak tűnő emlékezéseiben egy korábbi művét, a Vadrózsa ágát mondja el szóról szóra. Láng megerősítette, amit már Kónya-Hamar Sándor is elmondott, voltaképpen azt, hogy Tamásit az irodalomtörténetekből, antológiákból önkényes módon kihagyni súlyos hiba, sőt irodalomtörténetünk meghamisítása. Tamási mágikussága, varázsmesei aurája nagyon is élő, eleven jelensége irodalmunknak, a mágikus realizmus címszó alatt hatalmas karriert befutó dél-amerikai jelenségnek nálunk is megvan a párja Tamási Áron novellisztikájában. Végezetül a konferencia negyedik előadójának, Kántor Lajosnak jutott az a hálás szerep, hogy az előtte szólók mondanivalóját árnyalja, kiegészítse, továbbá Tamási mellett feltűnő közéleti figurák szerepének több nézőpontú vizsgálatára hívta fel a figyelmet.
Az idei könyvhéten másik kiemelt témája a negyven éve meghalt Szilágyi Domokos köré szerveződött. Több program is fűződött ehhez a nagyszabású költői életműhöz. Negyven éve jelent meg Szilágyi Öregek könyve című hosszúkölteménye. Most először, a könyvhét alkalmára, románul is megjelent kétnyelvű kötetben, a Kriterion Kiadó gondozásában. Ehhez kapcsolódva fordítói kollokviumot szerveztek, de maga a poéma színpadi előadását is megtekinthették az arra kíváncsiak. Szilágyi-versekkel zárult a könyvhét is vasárnap este 8 órától, amikor is közösségi versmondás lelkesítő hangulatát a neki-nekikészülő eső sem tudta megtörni. Szilágyi Domokos versektől volt hangos a színpad környéke, és – számomra legalább is meglepően sokan – bizonyították, hogy a vers ma is eleven, élő jelenség. Vagy legalább is feltámasztható. Mindennek ellenére, csak azért is.
A Szilágyi Domokosra való élő emlékezés csúcspontja az életművét feldolgozó konferencia volt szombat délután a Minerva-házban. Az előadások tematikája természetesen, a fordítás apropóján is az Öregek könyve volt. Bízvást állíthatjuk, Szilágyi Domokos egyik legkülönösebb műve, annak ellenére, hogy – ahogy ez a konferencián is elhangzott - a melankólia, a halállal szembemenő játékosság a költő számos versének meghatározó jegye. Szilágyi Júlia, az egykori diáktárs, továbbá Kántor Lajos a fiatal költőnek az öregek, vagy inkább az öregség iránti empátiáját emelte ki, amely egyébként a Szilágyihoz alkatilag nagyon közel álló grafikusban, Plugor Sándorban is megvolt. Bánfi Géza a fordítás kihívásairól beszélt. Ugyanis vers vizuális megjelenítésének – amikor is a sorok szimmetrikus, középre rendezett tördelése a homokórából pergő időt mutatja meg – idegen nyelvre átültetve sem szabad elvesznie.
A színvonalas könyvbemutatók közül egyet hadd emeljünk ki: Király László legújabb verseskötetének, a Bethlen bástya dallama címűnek felolvasással egybekötött bemutatójára került sor péntek délután a Bulgakov kávéházban. László Noémi faggatására a szerző elárulta, honnan a kötet talányos címe, de szó esett még irodalmi divatokról, arról, hogy mit jelentett a diktatúra idejében költőnek lenni, a cenzúra kijátszásáról, politika és irodalom összefonódásáról. Üdítően személyes hangú, anekdotákat is belopó volt ez a beszélgetés, az irodalomhoz illő „ráérősséggel”, amely azonban olyan szőrszálhasogatásig pontos kérdéseket is érintett, mint a fordítás szabályainak különböző nyelveken belüli eltérései. A kötet harmadik ciklusában ugyanis több grúz, tadzsik fordítást olvashatunk, amelyeket orosz nyelvből ültetett át Király. A szerző kiemelte, az orosz fordítók szinte nyersfordításban, nagyon szöveghűen dolgoznak, szigorúbbak magukhoz és orosz nyelvhez, mint Kosztolányi volt, amikor kínai költők szövegein dolgozott. Ezzel szemben a francia és a román fordítók inkább csak a tartalmi és hangulati elemeket igyekeznek közvetíteni, semmiféle metrikai szabályt nem tartanak be. Mindezt személyes tapasztalattal is alátámasztotta Király: amikor egyik 12 soros, románra fordított versét 36 soros költeményként látta viszont a Tribuna című folyóiratban.
Közönség
Nem hallgathatjuk el a könyvhét egyik kitűzött célját, miszerint fiatal tehetségeket mutasson be, számukra is megszólalási lehetőséget nyújtson. Két ilyen célú rendezvénynek adott helyt vasárnap kora délután a Bulgakov kávézó. Először fiatal, huszonéves költőkkel hallgathattunk meg egy beszélgetést André Ferenc moderálásával, majd a Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészkarának 2015-ben indult online folyóirata, a Szem mutatkozott be. A Beszélgetés fiatal írókkal elnevezésű rendezvényre meghívott fiatal költők kivétel nélkül erdélyiek is – Gergely Borbála annyiban mégis kivétel, hogy maga Magyarországról áttelepült erdélyi – így természetesen a mit jelent költőnek lenni kérdése mellett az erdélyiség, az erdélyi lét megélése is szóba került. A meghívottak: Gergely Borbála, Visky Zsolt, Horváth Benji, valamint Kulcsár Árpád kivétel nélkül izgalmas, identitásformáló tényezőként élik meg, hogy egyszerre több kultúrában mozognak.
Szó esett a költészet tétjéről napjainkban, az erdélyi és magyarországi költészet közti különbségről, valamint a költővé válás meghatározó pillanatáról. Az utóbbi kérdés – ami viszont a beszélgetésben az első körkérdés volt – kapcsán termékeny, egészséges irónia fogalmazódott meg a fiatal alkotók részéről. Egy mítosztalanított, inkább becsületes mesterségként, mint valamiféle elhivatottságként élik meg költőként való megszólalásukat, ódzkodva a költészet fogalmának túlértékelésétől. Jó volt hallani, hogy a mai világban, amikor minden átalakulhat, a költészet nem szorul arra, hogy féltsük, vészharangokat kongassunk fölötte. Mivel a költészet nem elvont fogalom, hanem viszony, megmutatkozás, az ember minden körülmények között kialakíthatja a költészettel szembeni személyes kapcsolatot.
Végezetül elmondhatjuk, hogy igényes, színvonalas rendezvényeknek lehettünk részesei az idén is. Köszönet érte a szervezőknek, a résztvevőknek!
