Novák Zsüliet
Ahol a költő is ember
A magyarországi fesztiváloknak se szeri, se száma. Természetessé vált, hogy a hagyományos nyári zenei mulatságok közönségén túllépve a kicsik az Alma Együttesen, az anyukák a lekvárfőzésen, az apukák kolbásztöltésen, a nagyszülők pedig Aradszky Lászlón tombolhatják ki magukat. Egy irodalmat kedvelőnek pedig éjfélkor egy könyvesbolt közepén sörözni mi más lenne, mint maga a Parnasszuson megvalósult Kánaán.
Október 10-én a Supka Géza Alapítvány immár harmadszorra rendezte meg az Olvasás Éjszakáját. Ez a kevésbé irodalmi és inkább könyvesfesztivál a társadalom olvasásról, alkotókról alkotott képét hivatott megváltoztatni. A programok idén a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban, az Allee-ben található Libriben, a Duna Plaza Könyvesboltban, a Libri Könyvpalotában, a Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban, a Hátsó kapuban, valamint debreceni és szegedi helyszíneken egyaránt zajlottak. Az Olvasás Éjszakájának egyik különlegessége és erénye hogy a látogató azt is megválaszthatta, aktív vagy éppen passzív szereplője szeretne lenni az eseménynek.
A Fókusz Könyváruház kirakata Johanna Basford 35 országban megjelent meditatív színezőkönyvei mintájára erre az estére bűvös kertté változott. A bűvös erdő és Titkos kert mintájára meghonosulni látszik Magyarországon is a relaxálás új, felnőtt köntösbe bújtatott módja. Külföldön már színezőklubokat is alakítottak a rajongók, közösségi élménnyé téve a színezést. Az Olvasás Éjszakája ezt gyakorlatilag egy a szemünk előtt zajló művészeti performansszá és kiállítássá fejlesztette, amelyben bárki részt vehetett.
A Hátsó udvarban lévő rendezvények sora Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadásával vette kezdetét Jelek és jelrendszerek a költészetben és a világban témával, majd Nádasdy Ádám következett Üdvözültek és üdvözültebbek: Dante paradicsoma címmel, aki hozta a tőle elvárt stílust. Megfűszerezte véleményével újrafordítását, kedves pimaszsággal bemutatva munkáját kicsit megpiszkálta a hallgatókat. Szolgálatát ismét beteljesítette: egy olyan mű esetében is, mint az Isteni színjáték, amelyről másodikos középiskolai tanulmányaink túlélése után már nem is hinnénk, hogy gondolkodnivalót adhat – Nádasdy Ádám bizonyította, hogy mégis.
Nádasdy Ádám
Majd Tóth Vera zenés stand up-ja következett, amit egy nagyon jó felütéssel kezdett: „Engem a bulvársajtó imád depressziós, duci lánynak beállítani”. Az életéről mesélés során megtudhattuk, önbizalomhiánya okán édesanyja nevezte be abba a bizonyos tehetségkutatóba, amelynek megnyerése még ma is hihetetlen számára. Budapesti élete során meg kellett küzdenie a deperszonalizációs szindrómával, amely kapcsán úgy érezte, elvált a saját testi és szellemi működésétől, önnön életét külső szemlélőként kísérte figyelemmel. Emiatt szakember segítségét is igénybe vette, illetve nagyon jó érzés volt számára, hogy egy női oldal felkérte a posztolásra. Majd az Athenaeum Kiadó egyik munkatársa olvasta Tóth Vera blogját, megkeresték, így jött létre a Gyémánt című kötet. Az énekesnő szerint ez a könyv semmiképpen sem életrajz, sokkal inkább lélekrajz. Fél órás műsora alatt könyvének tartalmáról viszonylag kevés szó esett, ugyanis Tóth Vera egyszerűen rengeteget és visszatérően magyarázkodott arról, hogy miért is írta meg ezt a könyvet, amitől úgy tűnhet, hogy beállt azon celebek sorába, akik azt gondolják magukról, hogy írók, mert ő egy pillanatra sem érzi magát annak, sem intellektuálisan, sem íráskészségében. Kevés embert hallottam ennyit mentegetőzni egy könyv kapcsán, ezért nemcsak Verának, hanem nekünk is megkönnyebbülés volt, amikor megszakítva „stand up”-ját elénekelt három dalt Dr. Bérczes Viktor zongorakíséretével. Eredeti művészeti ágában magabiztossá vált ő is, mi pedig fellélegezhettünk, hogy megúszta. Nem kell a továbbiakban erősen szurkolni ennek a lánynak, akiről csak annyi derült ki a fellépés fél órájában, hogy hajlamos a depresszióra, duci, és nem író. (Ellenben kitűnő énekes.)
Majd Spiró György következett, aki elmondása szerint a mai napig este 6 órától 11-ig híreket néz magyar és több idegen nyelven, a hírvilágban való otthonosságot pedig olyan tökélyre fejlesztette, hogy képes fél évvel korábban előre megjósolni a külpolitikai eseményeket, mert benne szinte „egy Avar János veszett el”. A rövid bevezető után 9 és fél perc című novellájában Spiró külpolitikai újságíró gyakornoki korából elevenítette föl emlékeit, ahol a hetvenes években dolgozott.
Cserna-Szabó András múlt héten kijött Sömmi című betyárregénye kapcsán majdnem beöltözött a rendezvényre betyárnak, de aztán inkább egy metálkvízt írt. 30 darab fél perces bejátszást vágott össze kedvenc metálzenekarainak a klipjeiből, a vállalkozó szellemű közönség pedig a tesztet kitöltve tesztelhette metálirodalmi tudását. A kvíz után került bemutatásra a Sömmi könyvtrailere, amelynek végleges változatát jövő héten fogják föltölteni az internetre. Nos, keresem a szavakat, hogyan írjam körül magasröptű, fennkölt kifejezésekkel, hogy a trailer kurva jó. De tényleg. Mindenki pillantson rá, mert egyszerűen ez az eddig készült magyar könyvtrailerek egyik legjobbika.
Bartis Attila arra a könnyelmű kijelentésre szánta el magát, hogy kiül egy székre, és fél órán keresztül a nézők bármit (!) kérdezhetnek tőle. Persze ismerve a magyar könyvbemutatók közönségének kérdezési kedvét, inkább kiült vele a szerkesztője, és Jáva szigetéről faggatta az írót. Bartis Attila 1 évig élt Jáván, ahol talált egy olyan falumúzeumot, ahol a 20-as évektől kezdve minden Java motor megtalálható volt. Úgy került a szigetre, hogy egyszerűen szeretett volna egy kicsit Európán kívül élni. Végül Jáva egyik kulturális központjára, Yogyakartára esett választása, ami egyben szultanátus. Ott Jakartával ellentétben nincsenek felhőkarcolók, a szultáni palotától kb. 1 kilométerre béreltek ki egy házat. Az érdekességeknél megemlített egy csirkefejből készített ételt, a szemétszállítás hiányát, ami miatt mindenki kénytelen önmaga elégetni hulladékát. De szerinte minden körülményhez idomul az ember. Itthon például irtózott „minden -ány végű állattól”, de ott úgy megszokta a patkány látványát, hogy ha leesett egy darab étel, már érdeklődéssel figyelte, hogy elég bátor-e a patkány ahhoz, hogy kilopózzon és elvegye azt. Ennél a pontnál sajnos vége lett a beszélgetésnek. A nézők nem nagyon kérdezgették az írót, de ez nem volt zavaró. Inkább azt lehetett sajnálni, hogy a valóban vicces metálakkordok és hörgések után éppen akkor lett vége a beszélgetésnek, amikorra Bartis Attila lenyugtatott minket, és behúzott lassú, megfontolt stílusával a világába. Ment le a jávai nap, terjengett az égő, zsugorodó műanyag flakonok bűze, a tornác földjén kirajzolódó fénykörbe pedig bedugta orrát egy remegő bajszú patkány.
Bartis Attila válaszolt
Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva Bevásárlócetlik egy házasságból című műsora egy pofonegyszerű, ám nagyszerű ötleten alapult. Viber és facebook üzenetváltásaikon keresztül kaphattunk rövid betekintést hétköznapjaikba. Milyen párbeszéd folyik a drogériából egy sarokreszelőről, a férj késő esti italozása és szerelmes üzenetei milyen reakciót váltanak ki otthon a feleségből, vagy a mikor romlott a hús, és jogos-e a szomszédból diót lopni kérdéskörök velős megtárgyalása a házastárssal. Aztán Apád előtt című új könyvéből olvasott föl egy nyomasztó részletet Péterfy-Novák Éva, majd Péterfy Gergely a Sokszínű mesék antológiában megjelenő Az eladatlan cipők című meséjével zárta a blokkot.
Nyáry Krisztián előadásával folytatódott a program, Szerelmes festők avagy hol terem a magyar múzsa címmel tartott egy vetítéssel egybekötött előadást. A Magyar Nemzeti Galéria 3 évvel ezelőtt kérte föl az írót, hogy a magyar festők szerelmi életéről készítsen egy áttekintést. Összességében 7 híres, magyar festő magánéletét vizsgálta meg, sajnos a rendezvényen csak négyre jutott idő. A nagybányai magyar festőiskola atyja, Ferenczy Károly és a nála 14 évvel idősebb Fialka Olga tanító-nevelő szerelmét, Mednyánszky László és Kurdy Bálint 25 éven át tartó kicsit beteljesedett, kicsit plátói kapcsolatát, Czóbel Béla és Modok Mária kései szerelmét, Zichy Mihály és nevelt lánya, Mary Etlinger mester és tanítvány viszonyát mutatta be a szerző némi iróniával és humorral fűszerezve.
Nyáry Krisztiánnál a mkrofon
Az est egyik legizgalmasabb meglepetése Géczi János és Likó Marcell fellépése lett. Likó Marcell, a Vad Fruttik énekes-gitáros-szövegírója először dalszövegeivel fordult az egyetemi professzorhoz, aki bevallotta, először nem is pontosan értette azt a világot, amelyet Marci a szövegeiben megjelenít. Majd végigjárták a barátság összes fontos állomását. Lassan megértették, mire gondolhat a másik, az idegenkedést felváltotta a másiktól érkező új inspiráció, elérkezett a viták, olykor a sértődések ideje is. Mégis barátság, egyfajta apa-fiú kapcsolat alakult ki a két férfi között, aminek ma már számos lenyomata van. A Vad Fruttik Fonogram-díjat kapott 2014-es Darabok című albumára, Géczi János pedig a 80-as években született, legendás Vadnarancsok után Bunkerrajzoló címen írta meg Likó Marcellről új élettörténet-rekonstrukció kötetét.
A Petőfi Tv által szervezett Sorsfordító sorok beszélgetés egy remek ötleten alapult, miszerint olyan olvasmányélményeikről meséljenek a vendégek, amelyek nagy hatással voltak az életükre. Azonban a témából azonnal kitűnik, hogy ez a beszélgetés nagyon intim és személyes vizekre evez, rögtönözve nem könnyen oldható meg a feladat. Ebbe a problémába bele is bukott a program, ugyanis Ughy Szabina költő, újságíró és Csorba Lóránt zeneszerző, dalszövegíró néhány mondatban válaszolt az alapkérdésre, minek után bekövetkezett a rendezvény legkínosabb beszélgetése. De hogy az elején kezdjem, Ughy Szabinára először Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig című verse volt elementáris hatással, Csorba Lórántnak nem jutott eszébe ilyesmi, aztán a beszélgetés egy későbbi részében idézte föl hogy a Hiperkarmának volt egy olyan sora, amiben fel tudott ő is, és szerinte ezrek oldódni: „sosem voltunk senkik, mindenhonnan jöttünk”. A beszélgetés moderátora, Galán Angéla ezután a középiskolai kötelező olvasmányokhoz való viszonyukról faggatta a jelenlévőket. Ughy Szabina a Tonio Krögerre emlékezett vissza olyan műként, amellyel szerinte a legtöbb meg nem értett kamasz azonosságot tud vállalni, Lóci emlékeiben a Toldi él elevenen, amit össze lehetett vetni a pajzán Toldival. A következő kérdéskör a szakításokat követő, szívesen olvasott, hallgatott művekre vonatkozott. A legjobb szakítós dal Csorba Lóránt szerint az I will survive, de a téma zenészként is megihlette. Állítása szerint több szakítós száma lett az évek során, mint ahány barátnője összesen volt. Erre egyik példának hozta az Önfelszabadító partizán vagy kislány című számát, amit abban az időben írt, amikor Szerbiából kivált Koszovó, és mélyen átérezte ennek az életéhez fűződő párhuzamát. Ughy Szabina Oravecz Imre 1972. szeptember című kötetére emlékszik nagy hatású alkotásként. A következő kérdésben fölmerült, hogy vajon a csajozás miatt kezd-e zenélni az ember, majd végre következett a záró kérdés, hogy a vendégek mit gondolnak az önsegítő könyvekről. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy Ughy Szabina végig intelligens és releváns válaszokat adott, Csorba Lóránt pedig kellően szórakoztató és vicces figura volt, akik valóban minden tőlük telhetőt megtettek, és végeredményben megmentették blokkjukat.
Az OlvÉjsz miniband koncertjén egyszerűen felrobbant a Hátsó Udvar, Bíró Szabolcs biztatására a közönség egy emberként ordította az Oj-Oj-Oj-Oj-t és kiderült, amit Cserna-Szabó András vetítésén még csak sejteni lehetett, hogy itt egyszerűen mindenki hatalmas metálarc. Még azok is, akik eddig nem tudták magukról. A zenekarban játszott még Mucha Attila (gitár), Toroczkay András (basszusgitár) és Bánó Attila (dob).
Ezután Csabai Márk író, vendéglős Leitner Olga segítségével három koktél készítését szerette volna bemutatni a közönségnek. Aztán hogy, hogy nem, a harminc perces időkorláton is túlnyúlva egy koktél lett készen, de mivel addigra mindenkinek folyt a könnye a professzionális alkoholkeverés titkaitól, senki sem panaszkodott az elmaradt receptek okán.
A fellépésig nem lehetett sejteni, Karafiáth Orsolya, Hevesi Judit és Kalapos Éva Mocskos kis hazudozók néven futó zenés borzongása valójában mit takar. A fent említett hölgyek mindegyike néhány szórakoztató történetet mesélt a múltjából, a nézőknek pedig meg kellett tippelni, melyik történet igaz, melyik hamis. Mindhárman kedvesek és viccesek voltak, de mindenképpen ki kell emelnem Hevesi Judit ártatlan pislogással, szolid hangon előadott történeteit, amelyekkel az orránál fogva vezette az egészen meglepett közönséget.
A műfajok közötti átjárás jegyében Laboda Róbert slammelt, amit profi és szórakoztató módon művelt, mégis inkább arról a pillanatról tennék említést, amikor az egyik szünetben épp mögötte pakolt az OlvÉjsz Miniband, ami természetesen zajjal járt. Az emberek már elfogyasztották sokadik italukat, és Laboda Róbert ebben a helyzetben látta alkalmasnak az időpontot arra, hogy a nagyapjáról elszavaljon egy verset. És megtörtént az, ami a Dohány utcai kocsmák szombatjain csak kivételes, áldott estéken következhet be. Megállt egy pillanatra az élet. Senki nem kortyolt, nem kiabált, hogy nyissunk ajtót, mert elfogyott a levegő, sőt, valahogy éppen akkor az ipari kávéfőző sem teljesített rendelést. Azt nem állítom, hogy mindez azért történt, mert ez egy olyan alkotás lenne, hogy na. De azt igen, hogy Laboda Róbert a terjengő sör- és izzadságszagba ezt a verset olyan szívvel és hittel tette bele, hogy a vers végén csak szemérmesen félrenéztünk, hogy ne vizsgáljuk meg, vajon a slammer szemén miért törik meg olyan furcsán a fény. Az est zárása, Tóth Kingával előadott zenés performanszuk természetesen kiváló volt. De ezt a másik pillanatot esélytelen volt felülmúlni.
Végül pedig mindenki kapaszkodjon meg.
Az Olvasás Éjszakáján valami olyasmi történt, ami hosszú évek alatt nem.
Az Olvasás Éjszakáján találkoztam Az Olvasóval.
Persze, én is hallottam hírét, hogy ő egy létező alak, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben túlságosan normálissá és természetessé vált, hogy egymás percepciói lettünk. Meghallgatjuk, megnézzük a másikat, lecsúszik egy-két sör. Persze, kitárgyaljuk a gyengébb próbálkozásokat, tartással kezeljük a helyzetet, ha egy remek ötlet másnak jutott eszébe. De eddig az estéig nem tűnt föl, hogy ezeken a rendezvényeken én nem szoktam csak úgy szóba elegyedni olyan emberekkel, akik nem írnak, nem írtak, nem is akarnak. Ezek az emberek olvasni akarnak. Jót, szórakoztatót, tartalmasat. Az Olvasás Éjszakája pedig éppen azt bizonyítja be, amit mindig is el akartak hitetni az irodalmárok, hogy a szerző is ember. Nem biztos, hogy tud beszélni, spontán vicceskedni, énekelni vagy mesélni. De írni akar. Jót, szórakoztatót, tartalmasat.
