Szil Ágnes

„Amit elműveltem az irodalomban…”

 

A Markó Béla – Elek Tibor kettős könyvbemutatójáról*

 

Nem csupán a két kötetet ismerhette meg a szép számú közönség a február 19-ei esten, hanem a szerző felolvasásában néhány – Elek Tibor ajánlotta – versét is, több pályaszakaszából, valamint Kocsis Csaba fotós-költő-prózaíró gitárral adott elő megzenésített Markó Béla-verseket.

 

Markó Béla Kocsis Csabát hallgatja

 

Az est háziasszonya, Farkas Wellmann Éva költő, a Bárkaonline és a tanulmánykötet szerkesztője mintegy szimbolikusan kötötte össze a két írói világot: a primer szöveget a tanulmánnyal, az anyaországot Erdéllyel. Az est első felében rövid foglalatot hallhattunk az ő tolmácsolásában Markó Béla életéről és pályájáról.

Elek Tibor kezdő kritikusként találkozott a Markó Béla-versekkel és az az azokról írott kritikákkal, a Költők koszorúját a középiskolai oktatásban is bemutatta. A Kannibál idő című kötetről kritikát is írt, s elmondta, hogy egy békéscsabai könyvbemutató után érezte először a késztetést arra, hogy Markó Béla pályájával behatóan foglalkozzon. Figyelemre méltónak tartja a szonettforma használatát, a szerző három szonett- és három haikukötetet adott ki. Elek Tibor monográfiája a költészet és a politika, a politikum és esztétikum viszonyát is vizsgálja – nem befolyásoltatva az aktuálpolitika eseményeitől. Az irodalomtörténész-kritikusnak ez a harmadik monográfiakötete, az előző két könyv „tárgyai”, Székely János és Gion Nándor azonban már halottak voltak a tanulmányok megírásakor, míg a jelen esetben egy nagyon is élő szerző tekintetének kereszttüzében kellett monográfiát írni egy formálódó életműről.

 

Markó Béla a monográfiából is
olvasott fel verseket

 

Farkas Wellmann Éva kérdésére, miszerint milyen is volt végigkövetni, hogyan formálódik a monográfia, Markó Béla elmondta, hogy véleménye szerint nem a költő feladata, hogy ítéletet mondjon a kötet felett: „Amit elműveltem az irodalomban, írtak róla jó és rossz kritikát…”. A kötet szerinte rávilágított, egy szöveg milyen tartalmakat hordoz, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a textusok. Elek Tibor nagyon világosan tette rendbe azt, ami egyetemista, sőt középiskolás kora óta rakódott egymás után, ahogy a költő fogalmazott: „Átvilágította a pályámat, és ez többlettudást jelent számomra is.” Hozzátette: a politikai pályát nem kell elhallgatni, de jó lenne, ha az olvasó a vers mögött nem a politikust, hanem a jó vagy rossz poétát látná.

Elek Tibor kifejtette, hogy olyan monográfiát szeretett volna alkotni, amely nemcsak a szakma, hanem az érdeklődő átlagolvasó számára is befogadható. A hetvenes évek formabontó, avantgárd szövegei után – talán a szonettforma hatására is – klasszicizálódott Markó Béla költészete, majd a nyolcvanas évek második felében a politika is beszüremlett az alkotásokba. Ezután egy hosszabb elcsendesedést követően 2005-ben kezdett visszatérni a versek világába – felnőtteknek szóló művek között is színvonalas gyermekversekkel. A pályán a magyarság-versek is végigkövethetőek, Markó Bélát mindig foglalkoztatta a téma, a kortárs költészetben pedig különösen aktuális a közéletiség.

 

 
Elek Tibornál a szó

 

A költőt Farkas Wellmann Éva arról kérdezte, véleménye szerint az ő fiatalkorában vagy most könnyebb kezdő költőként indulni. Markó Béla elmondta, hogy művészi indulása egy látszólagos reformidőszakra esett, úgy tűnt, lehetséges lesz érvényesülni. Ám a cenzúra miatt nem volt mód mindent megjelentetni – például hozta erre a Varázslataink című antológiát, melynek épp az ő verse adta a címet, ám magát a művet kivették a kötetből. A barikád „innenső” oldala azonban szolidárisabb volt, mint amilyen ma lehet.

Elek Tibor elmondta, hogy tulajdonképpen kiszámíthatatlan, milyen versformával fog Markó Béla legközelebb előállni, a már ismert formákat fogja magasabb szinten vagy megújítva használni, esetleg egészen új kísérletekbe kezd, az viszont bizonyos, hogy nem nagyon tud már nem írni szonettet. A költő esszéírását, esztétikáját is méltatta, hiszen Markó Béla – lévén bölcsész – fontosnak tartotta a kritikát és az esszét is.

Az est háziasszonya magát a költőt is megkérdezte, mit gondol a szonettről és a haikuról. A költő nem zárt formákkal kezdte a pályáját, a nyolcvanas években szinte anakronizmusnak tűnt szonettet írni, a haiku pedig eleinte taszította is – ma viszont mindkét versformát magáénak érzi.

 

 
Farkas Wellmann Éva és Markó Béla

 

Számára a szonett annak a jelképe, hogy nem magunk választjuk meg a körülményeinket, hanem adott feltételek közé születünk, nem lehet radikálisan változtatni. A szonett annak próbája, hogy szabott feltételek között tudjuk-e magunkat érvényesíteni, az adott kereten belül tudjuk-e épp tizennégy sorban kifejezni magunkat – ha tizenháromban sikerül, baj van, ha tizenötben, akkor is baj van. A korlátokat még meg is szokta „pluszolni” – vallotta a szerző: gyakran középkori, reneszánsz képzőművészeti alkotásokat választ kiindulópontként.

A haiku tulajdonképpen miniatűrvers, tükrözi a keleti kultúra tőlünk idegen szemléletét. Az európai ember terjeszkedik, a távolt, a kozmoszt akarja meghódítani. A keleti ember azonban olyat is lát, amit mi nem: az esőcseppben, lepkeszárnyban is ott van a mindenség, nem kell felmenni a világűrbe, mert ott sincs más: a világ az apró részek irányában is végtelen – ez alternatívája lehet a mi nyugati szemléletünknek. 

 

 

Az est végén még a bemutatott két kötet – Markó Béla: Fűszál a sziklán és Elek Tibor: Markó Béla költői világa – mellett a szerzők figyelmünkbe ajánlották a költő legfrissebb könyvét, a napokban megjelent Elölnézetet.

A kettős könyvbemutatóhoz a Békés Megyei Könyvtár biztosított méltó helyszínt.