Pethő Anita
Kiismerhetetlen magától értetődőség
Kinek jutott eszébe valaha is, hogy megnézze Google Street View-n hogyan néz ki a Sinsitra körzet? Akiknek nem, vajon azért, mert úgy gondolják, a történet helyszíneinek nincs is valós megfelelője? Vagy mert hiába a pontosan megadott valóságreferenciák, Bodor Ádám stilizált szövege úgyis eltávolítja a történeteket a monitoron bárki által megnézhető világtól?
Bodor Ádám Sinistra körzet című kötete volt a témája a Petőfi Irodalmi Múzeumban otthont kapó Y-generáció elnevezésű beszélgetéssorozat legutóbbi rendezvényének.. A program célja úgy beszélgetni kortárs irodalmi alkotásokról, hogy abban a közoktatásban szerzett tapasztalatokról is szó esik. Fenyő D. György beszélgetőpartnerei Visy Beatrix, Krusovszky Dénes és Mészáros Márton voltak.
Rögtön az elején felmerült a kérdés, vajon mennyiben számít még a Sinistra körzet kortárs alkotásnak? Egyrészről az jól érzékelhető, milyen kultusza van Bodor Ádámnak a mai irodalmi köztudatban, s hogy vannak szerzők, aki mesterként, apafiguraként tekintetnek rá, másrészt azonban érdekes tapasztalat, hogy a mai középiskolások nem értik a mű humorát, mintha az évek, évtizedek elteltével a szövegnek épp ez a rétege húzódna ki a történetek alól.
Pedig Mészáros Márton szerint nagyszerű Bodor humora, ami többek között olyan burleszkszerű jelenetekben mutatkozik meg, mint amikor várakozás közben Coca Mavrodin vállán megfagy a madár és lebucskázik, vagy az olyan figurák ábrázolásában, mint Mustafa Mukkerman. De a megrajzolt világ és a beszédmód közti disszonancia is ugyancsak komoly humorforrás. Mindent lehet önmagában és önmaga paródiájaként is értelmezni. Ahhoz képest, hogy milyen körülmények között élnek a szereplők, közben a pesti kabarévilág nyelvezetét idézik meg párbeszédeikkel. Mindezt úgy, hogy valós érzelmek nincsenek, csak az azt helyettesítő dialógusok. Visy Beatrix szerint ezzel a diktatúrák kettős beszédre nevelése is megjelenik: van egy életmód és van egy attól teljesen eltérő önreprezentáció. Visy szerint egyébként van lehetősége a szereplőknek valami kis szűkös intimszférába visszavonulni, de a többiek ezt az értelmezés nem osztották.
Fontos mozzanatnak tűnt ugyanakkor a szövegben mind az elbeszélői mind a többi karakter megnyilvánulásának szintjén a reflexió hiánya, kis túlzással hamarabb húzzák magukat karóba a szereplők, minthogy reflektáljanak bármire is. Krusovszky Dénes számára is a magától értetődőség, vagy pontosabban annak látszata volt igazán zavarba ejtő és kiismerhetetlen, míg Fenyő D. György azt vetette fel, hogy a történetekben uralkodó céltalanság, a megváltoztathatatlanság tudata okozza azt, hogy inkább könnyebb a túlélés, ha beletörődik az ember, hogy csak áfonyaszedéssel tengeti napjait, minthogy arra gondol, hogy el is mehetne innen. Ezzel együtt Andrej, az elbeszélő mégiscsak egy fura figura, sokat nem tudunk meg róla, furcsa, ahogyan betagozódik rendszerbe és magától értetődően teljesít durva dolgokat is.
Természet és ember kapcsolata, vagy más szemszögből e kettő harca is kibontakozik a Sinistra körzetben. Egyáltalán, már eleve az fontos, hogy Bodor Ádám könyve egy radikálisan más Erdély-képpel szolgál, mint amit addig túlnyomórészt irodalmi alkotásokban találhattunk. Krusovszky Dénes szerint nagyon szépen benne van a szövegben, ahogyan a természet nem vesz tudomást az emberek problémáiról. De nem válik heroikus küzdelemmé ember és természet harca, és a jellegzetes kelet-európai humor itt is megcsillan, ahogyan egy csonttollú madár a legfélelmetesebb ellenség. Mészáros Márton azért mégiscsak érez fenyegetést a tunguz nátha révén, mert hiszen természet és ember harca mindig valamiféle deformációt hordoz magában. Fenyő D. György pedig azt vetette fel, ha már ennyi állat és különleges lény (pl. törpe és óriás) is szerepel a történetekben, mennyire lehet egyfajta meseként értelmezni a Sinistra körzetet. Állat és ember kapcsolatát Visy Beatrix sokkal összegabalyodottabbnak, szétszálazhatatlannak látja, ő inkább áttűnésekről, a leállatiasodás folyamatáról beszélt.
Mennyire érdemes a referencialitásokkal foglalkozni? Mennyire termékeny afelől olvasni a szöveget, hogy ez valamiképp a 80-as évek Romániájának a reprezentációja? Büntetőtáborok, kényszergyógykezelések, no meg a medvék, akiket folyton etetni kell- ezek meglehetősen erős referenciák, miközben a mai fiatalok számára ez nem tűnik ennyire konkrétnak, és hajlamosabbak egy szélesebb idősávba helyezni a cselekmény idejét: ez alapján a Sinistra körzet játszódhat akár az ötvenes években is. Ezért is érdekes a kötet keletkezésének története, amikor a Holmiban közölte az írásokat, még voltak benne évszámok, a végső változat azonban már nélkülözi ezeket az igazodásai pontokat.
Elhangzott ezen a beszélgetésen is „a rendszerváltás regénye” szókapcsolat, a résztvevők elgondolkoztak azon, mennyiben számít a Kádár-korszak viszonylagos puha diktatúra jellege abban, hogy nem születtek olyan művek, melyekre egyöntetűen alkalmazni lehet ezt a kifejezést, ellentétben például Romániával, ahol drasztikusabb volt az átmenet, és az előző rendszer jellegét is jobban lehetett artikulálni. Krusovszky szerint, ha valaki ilyen stilizált, lecsupaszított, eltávolító módon próbálná meg a magyar viszonyokat ábrázolni, valószínűleg alaposan mellélőne. A beszélgető felek egyébként ezt a stilizáltságot is körüljárták, hogy természetesen a referenciákon túl általánosít, általában véve a diktatúrák működését is képes megmutatni, sőt még egy kicsit nagyobb horizontot befogva, az emberi lét abszurditását is.
S hogy hogyan jön mindehhez a Google Street View? A beszélgetés után jutott eszembe hirtelen ez a gondolat, mikor Fenyő D György egy régi térképen mutatta meg Mészáros Mártonnak, hol is kell keresni a Pop Ivant, a román-ukrán határt meg természetvédelmi körzeteket a környéken. Ha mostanában szokásom külföldi regények beazonosítható helyszínein virtuálisan kóborolni, akkor miért nem tettem meg ezt még eddig soha a Sinistra körzettel? Úgy hiszem, a válasz ott rejlik a beszélgetés során elhangzottakban.
