Mészöly Ágnes
Nomen est…
Mikkamakka. Lázár Ervin karizmatikus macskafigurája egyszerre lázadó és konformista, teremt új értékeket és őrzi a régieket, szeleburdi és mélyen filozofikus, és mindeközben nagyon vagány. Ráadásul népszerű is, nem csak a Négyszögletű Kerek Erdő és az irodalom berkein belül, hanem, akár földrajzi, akár műfaji szempontból nézzük, igencsak széles körben. Mikkamakka játéktár, vegán étterem (Bécsben), integratív családi társasjáték és népszerű League of Legends gamer… jobb címet nehezen találhatott volna az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő intézet) ősszel induló folyóiratának.
Az új folyóirat diákmagazinként határozza meg magát, mely elsősorban kortárs és klasszikus gyermekirodalmi szövegekre épül, de a már az első számot átlapozva is nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal többet kínál, mint amit egy irodalmi újságtól megszokhattunk. Több interjú közül válogathat az olvasó, nemcsak egy-egy író és illusztrátor, de idegenvezető, madármentő, SNI-s kisiskolás, gyerekszínész munkáját, gondolatait is megismerhetjük, és a meserészletek mellett bőven jutott hely ismeretterjesztő szövegeknek, sőt, tudományos kísérleteknek és receptnek is. Ez utóbbiak a szülők szerencséjére (vagy elrettentésére) még takarítási együtthatóval is el vannak látva, ami nagyon ötletes dolog.
Az első számban olvasható kortárs irodalmat a hazai választék javából válogatta a szerkesztőség, melyek tagjai elismert irodalmárok, szerkesztők, kritikusok. Méghozzá nagyon jó érzékkel: például amellett, hogy az első számban található versek a gyerek-költészet egyik markánsan progresszív alkotójától, Kollár Árpádtól származnak, két olyan verset találunk a lapban, melyek nem fekszik meg a konszolidáltabb líra-fogyasztók gyomrát sem. Borbáth Péter Ushugli című meserészlete pedig friss és érdekfeszítő, méltó kortárs-párja az újságot nyitó Lázár Ervin klasszikusnak. Primér szövegeken kívül ajánlókat is olvashatunk, nem csak a megcélzott, alsós közönségnek, hanem kamaszoknak és felnőtteknek is.
A magazin megjelenésében is próbál friss, naprakész lenni, de annak ellenére, hogy vannak kifejezetten jól sikerült oldalpárok, sok helyen túlságosan tankönyvszerűre sikeredett a látvány, az pedig, hogy a legtöbb helyen két hasábba tördelt szöveg nem sorkizárt, rendezetlenné, esetlenné teszi az összképet. Valahogy nem sikerült egy markáns, felismerhető külsőt adni a magazinnak, pedig Lakatos István biztosan képes lett volna olyan arculatot kölcsönözni a folyóiratnak, ami „bejön” a megcélzott korosztálynak.
Ugyanakkor lehetséges, hogy egy ilyen innovatív külső sok konzervatív pedagógust elriasztana a laptól. Pedig az OFI legalább annyira számít olvasóként/felhasználóként a tanító nénikre, iskolai könyvtárosokra, mint kisiskolás gyerekekre. És ez az új magazin Achilles-sarka: miközben jobbnál jobb írásokkal van tele, miközben nyilvánvaló, hogy a készítői az adott korosztály érdeklődését, a kortárs irodalmat, sőt az általános iskolai oktatás főbb elvárásait is jól ismerik, olvasóként nehéz eldönteni, hogy kinek is szól a Mikkamakka. Tematikájában többnyire az alsós korosztályt célozza, de a riportok/interjúk sokszor hosszabbak, mint amit a mai másodikosok – negyedikesek önállóan fel tudnak dolgozni.
Ennek ellenére a Mikkamakka, mint irodalmi, művészeti, kulturális, ismeretterjesztő folyóirat, még mindig magasan kiemelkedik a gyerekek által széles körben ismert lapok közül. Remélhetőleg az OFI intézményi háttere és az iskolákkal való kapcsolata elég jó alapot ad ahhoz, hogy sikerüljön olyan lappá válnia, amit tényleg olvasnak a gyerekek, ami kézről kézre jár az iskolakönyvtárban, amire rengeteg alsós osztályban szed újságpénzt a tanító néni. Erre jócskán van esélye, hiszen azok a gyerekek, akiknek eddig a környezetemben a kezébe került, élvezettel forgatták. Mert végül is a Mikkamakka magazin, csakúgy, mint névadója, ötletes, vagány és a gyerekeknek is kedvelik – bár szerencsére a 49. oldalon található, hármas takarítási együtthatóval járó kísérletet nem jutott eszükbe kipróbálni.
(Mikkamakka – kisiskolások lapja, OFI, felelős szerkesztő: Dr. Pompor Zoltán, főszerkesztő: Pásztorné Csörgei Andrea, szerkesztő és olvasószerkesztő: Besze Barbara, szerkesztők: Sándor Enikő és Szekeres Nikoletta, grafikus: Lakatos István, tördelőszerkesztő: Neményi Zsolt)
