Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

__veghegy.jpg 

 

Limpár Ildikó

 

Szörnyen szeretve

 

„Hétszer hét nap telt el a villámlások órája óta” – kezdődik az Üveghegy. Pedig valójában hét év telt el – az Ólomerdő első kiadása, és a folytatás megjelenése között. A jó szöveg azonban olyan, mint a jó bor: az érlelés olyan ízeket is képes előhozni, amelyekkel korábban csak álmunkban találkoztunk. Kleinheincz Csilla két kisregényét egybefogó új kötete ilyen álomízű: ismerősen ismeretlen, hiszen ismerjük és sokszor felismerjük a népmesei és szépirodalmi elemeket, amelyekből építkezik, de varázshordójából csapolva soha nem látott, vérszínű, ezerfűszeres bor részegít minket.

     Az Ólomerdő közvetlen következményei feldolgozó Üveghegy, a kötet első kisregénye folytatja a fejlődésregényt, de a hozzáadott varázsfű még fanyarabbá teszi az ízeket. Mert van, hogy a varázs összetoldoz-foltoz valamit, de mint az ígéretnek, az át nem gondolt döntéseknek is súlyos következményeik vannak, és Emese kénytelen rádöbbenni, hogy a varázslat nem tud megoldani minden problémát. Az Ólomerdő fájó veszteséggel zárul – de vajon merre induljunk el? Az Üveghegy vagy az emberi világ felé?

     Ez nem csupán fejlődésregény, felnőttéválás-regény, hanem gyászregény is, ahol a fejlődéshez a veszteség feldolgozása szükséges. Nem véletlen tehát, hogy a rövid, feszes tempójú Üveghegy után jön a bestiálisabb, méretesebb Kősárkány, amivel olvasóként is nehezebb megbirkózni. Nem csupán terjedelmében, de időben is messzebbre nyújtózik a második kisregény, ami lassabban indul be, hiszen itt nagy szerepe van az idő érzékeltetésének: középpontban az útkeresés és a hiány feldolgozása áll.

     A hiány valós, és az érzelmi támasz hiánya, a csonka család szimbolikusan a csonkolt testben manifesztálódik. Merthogy Kleinheincz Csilla a folytatásban sem tér el az Ólomerdőben kitaposott, árnyas fák között húzódó ösvényről. Nem szépít, nem finomít. Itt a szeretet erejének örökké látható markere nem holmi szexepiles, villám alakú sebhely a homlokon. Itt a szeretet romboló erejét a hiány, a csonk mutatja. Lehet-e így hőssé válni? Sőt, hogy lehet ezzel együtt élni? Mi gyógyít igazán: a modern orvostudomány, a mágia, vagy a szeretet? Gyógyíthat-e egyáltalán a szeretet, amikor az szörnyeket képes teremteni?

     Nem csupán Emese, hanem családtagjai is keresik az utat: mindannyian arra kényszerülnek, hogy tisztázzák a világgal való kapcsolatukat – ám Mese az, akinek leginkább nyomon követjük az útját. Az ő küzdelme duplán szimbolikus: egyrészt le kell győznie a testi fogyatékosságból adódó hátrányokat, másrészt el kell döntenie, melyik világhoz is tartozik igazán. Ezért lesz a Kősárkány első része ide-oda pillantás – epizódok füzére a két világból. Nekem a kelleténél talán lassúbb volt ez a rész, ugyanakkor logikusan épült bele a két kisregény kompozíciójának egységébe. A két világ közti „ugrálás” előrevetíti a későbbiekben oly fontos álom motívumot, és az álomlények természetét. Másrészt ezek a fejezetek láttatják igazán, hogy az Üveghegy nem egyszerűen sötét fantasy, hanem igazi írói hitvallás a művészet erejéről. Emese a rajzoláson keresztül kezdi el megtalálni önmagát. Az azonban még nem tudható a kötet végén sem, hogy ez mire lesz elég, és végül melyik világ fogja magához fűzni a művészet ereje által. (Hiszen a művészet varázslat, hangzik el a könyvben – talán épp azt sugallva, hogy a művészet megszelídítésével nem kell lemondania senkinek sem a varázslatos életről, még akkor sem, ha a végén búcsút int az Ólomerdő pengeéles dzsungelének és a fájdalomtól kongó Üveghegynek...)

     A zsáner minden varázsával, mágikus lényével, mitológiájával és csavarjaival rendelkezik ez a kötet, de az igazi erejét az adja, hogy nagyon egyértelműen reflektál mindennapi valóságunk problémáira. A mássággal való együttélés kihívásai, a szeretet egyszerre pusztító és regeneráló természete, az emlékeink és önmagunk megtalálásának fontossága, a döntéshozatal nehézsége krízishelyzetekben, valamint tetteink következményeivel való együttélés mind olyan témák, ami az ifjúságot és az érettebb olvasókat egyaránt megszólítják. Nagyon szép, élő szöveg – de kemény, mint az Üveghegy, melyen nem fog varázslat. Mi pedig rakjuk össze mindennapi mágiánkat, és bűvöljük meg Kleinheincz Csilla varázshordóját! Én személy szerint nem szeretnék újabb hét évet várni a folytatásra, vagyis a trilógia befejező kötetére.

 

Kleinheincz Csilla: Üveghegy, Gabó Kiadó, 2014, 384 oldal, 2990 Ft.

 


Főoldal

2015. július 30.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png