Régi tokaji írótábori barátaim minden bizonnyal meglepődve tapasztalják majd, hogy az idei, 37. alkalommal megrendezésre kerülő összejövetelünkön nagyon sok olyan új arcot látnak, amelyek teljesen ismeretlenek számukra. Az írótáborból legalábbis. Valószínűleg arra is felkapják a fejüket, hogy olyan programokkal találkoznak a két és fél nap során, amelyek teljesen újak számukra, azok egy része feltétlenül. Ezt az újságot, a változtatást a kuratórium régi és új tagjai ugyanúgy szorgalmazták, akárcsak azok, akik mindenéves résztvevői táboros seregléseinknek.
Amióta ez a fórum megrendezésre kerül, témájául, az irodalom ügyei mellett, a közélet történései parancsolóan voltak jelen. A magyar szellemi élet történetének fontos fejezetei íródtak itt. Minőség és közösségi felelősség – tűzték ki célul annak idején az írótábor elindítói. A szellemi hátteret Tiszaladány szolgáltatta, az a település, amelynek lakói ma is híven őrzik a népi írókkal – Sinka Istvánnal, Somogyi Imrével, Szabó Pállal, Darvas Józseffel, Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel – való kapcsolatuk emlékét.
A rendszerváltozás – vagy majdnem az – eredeti szándékú előkészítésében az írótábor is tagadhatatlanul részt vállalt állásfoglalásaival, vitáival, amit a hatalom mindvégig árgus szemmel figyelt. S ahol lehetett, akadályozta munkáját. Ami a lakiteleki sátorban összegződött a felszólalásokban, annak egyes részletei jórészt Tokajban hangzottak el először. S nem csak írók szájából, hanem szociológusokéból, társadalomelemzőkéből, akik – a politika hazugságaival szemben – a valóság feltárására törekedtek.
A viták motorja, „felpörgetője” elsősorban Fekete Gyula volt. De nem maradt el tőle az éles, élesített szavak célbajuttatásában Csurka István, Ratkó József, Elek István sem. S akkor még távolról sem említettem mindenkinek a nevét, akik megteremtették a Tokaji Írótábor hírét, rangját.
A hírét nem annyira, mert a sajtó többnyire igyekezett elhallgatni a felszólalások, viták hevességét, azok igazságtartalmát, mit se tudjon arról a közvélemény, hiszen – így a hatalmi felfogás -, annak nem hasznára, inkább ártalmára lenne: elkezdene gondolkodni. S az azért már mégse engedhető meg.
Vagyis, ami Tokajban történt, bagatellizálni kellett.
Az írótábor kezdetektől fogva befogadta, sőt hívta a különböző nézeteket való írástudókat, közéleti szereplőket, fejtenék ki nézeteiket, ütköztessék azokat. Ennek ellenére megállapítható volt, hogy Tokaj évről évre meghatározóan a nemzeti érzelmű, s közéleti elkötelezettségű résztvevők gyülekezőhelye volt. S az is maradt mindmostanáig. Noha, amikor az írótábor egyesületté szerveződött, még az addigiaknál is szélesebbre tárta kapuit. Amit nem szűkített sohasem, várta s hívta mindazokat, akiknek véleményük kifejtésére igényük volt Heller Ágnestől Fehér Ferencig.
Természetesen az egyesületté szerveződés idején a tokaji írótábor változott irányításában és irányultságában egyaránt. Az eredeti céljának megőrzésével változik ezúttal is.
Lehetőséget teremtünk arra, eltérően az eddigi gyakorlattól, hogy a plenáris ülések után, mellett munkacsoportok szerveződjenek. Vannak, akiket részletekbe menően az irodalom támogatásának rendszere érdekel, másokat a digitalizált irodalom lehetőségei, vagy a folyóiratszerkesztés, könyvkiadás kérdései. Igaz, hogy ez a belterjesség felé mutat, a nagyközönséget mindez kevésbé foglalkoztatja, közvetetten azonban mindannyiunkat érint.
Az irodalomban az elkülönülés, s a fiatal alkotók térnyerése manapság egyszerre tapasztalható. A tokaji írótábor azonban nem kívánja semmilyen szellemi égtáj felé sem elkötelezni magát. Az egyenes szó, okos párbeszéd híve. Ennek szándékozik teret, lehetőséget adni. Átadva a fiatalabb nemzedékek képviselőinek is a szót. Sőt, ezúttal jórészt a tanácskozásaink irányítását is.
Örülök, hogy akik meghívást kaptak vagy maguktól jelentkeztek, s eljönnek Tokajba, azokat vendégül láthatjuk. Azt remélem, részvételük szándék az együtt gondolkodásra, baráti kéznyújtásra. Annak elismerésére is egyúttal, hogy ami érték, nem lehet nem tudomásul venni, szülessen az bármely irodalomeszmény jegyében.
Vitázni azért kell és érdemes is, mert ezzel hozzájárulunk az irodalmi élet sűrűjében tapasztalható ellentétek kibeszéléséhez, feloldásához is akár. Nem utolsó sorban az értékek kiválasztódásához, amit persze vagy elfogad vagy sem az olvasó, még inkább az idő, ez a dolgát legjobban tudó mester. Ha a múltban megfértek egymás mellett a különböző törekvések, mért ne férnének meg mostanság is. Egyik fa mellett fel tud nőni egy másik is, hovatovább serkenthetik is egymást a még magasabbra feljutásban. Csak ne az legyen a cél, hogy tudná a Napot az egyik akarat elárnyékolni a másiktól. Hogy tudnánk ártani egymásnak.
Elég baj az, hogy néhány évvel ezelőtt szakadás történt a magyar irodalmi közéletben. Amikor pedig éppenséggel össze kellett volna fognunk. A különböző irányzatok attól még versenghettek volna egymással. Csak az ne az egyik vagy másik szemlélet letörési szándékával történt volna, kiszorításával a perifériákra. Az elmaradhatatlan megbélyegzéssel is egyúttal.
Az eltérő irányultságú alkotói műhelyek eredményeire mindenkinek érdemes odafigyelni, azok befogadása és hasznosítása közös érdek. Ezt tudva, bizakodhatunk abban, hogy a jellegtelenség és elszürkülés veszélye nem fenyegeti irodalmunkat.
A Tokaji Írótábor továbbra is arra törekszik, hogy valamennyi értékrend befogadásának műhelye legyen. A szellemi minőség megvallásának helye. Azt feltételezve, hogy nem vagyunk ellenségek, legfeljebb nemes ellenfelei egymásnak.
Amit viszont helyénvalónak tartok.