Olvasónapló

 

 

 

 

Balla Ferenc

 

 

Triptichon krisztusi korban

 

Szálinger Balázs: Köztársaság

 

 

Az úgynevezett rendszerváltás nem számos üdveinek egyike, hogy a fiatal írók és fiatal költők újra életkoruk szerint is ifjak lehetnek. Hogy az alkotóknak nem kell 10-15 évet előszobázniuk, amíg végre meg lesz nekik engedve az első kötet kiadása, és nem a mindenkori kánonok igazgatóinak kegyén múlik a megjelenhetés. Hogy ami fűzve, avagy kötve az olvasó kezébe kerülhet először, immár nem valami ön-antológia, amelyikben fél emberöltőnyi munkálkodás színe-java szorong 100-200 oldalon. Hogy a még majd' gyerekember kezébe veheti a könyvét, amely valamiként íróvá, költővé avatja. Ez a semmihez nem fogható gesztus természetesen nem a Parnasszusra szóló szabadjegy átadása-átvétele, de szerencsés esetben első stációja valami folyamatnak. Aki elég tehetséges, szorgalmas és szerencsés, elindul a teremtői lét útján akkor is, ha jó ideig még nem is lesz megélhetési forrása az irodalma. Sorjázhatnak a kötetek, velük a gyakori kín-keservek, a ritka örömök, s a tömény tapasztalatok.

            Szálinger Balázs a harmincötödik évében – ebben a mama-hoteles korban – még bőven fiatal ember, de már nem ifjú költő. Hanem költő. Az 1999-es Kievezni a vajból megjelenése óta jó hosszú utat járhatott be. Az idén napvilágot látott Köztársaság – alcíme szerint líra, dráma, epika – olvasója, ha nem tudja is, érezheti, hogy a szerző immár mind a három műnemben kipróbálta magát. Meg is mérettetett, s egyáltalán nem találtatott könnyűnek. Biztos tollal (laptoppal) közlekedik négy dimenzióban az Adriától Kolozsvárig, a köztársasági Rómától a XXI. század második évtizedéig.

            Kezdjük az első résszel, a lírával, a most hatvan felé járók megszólításával: (rendszerváltás tájt) „...Fél füllel már hallottam, hogy citáltok / Engemet, a tízéves gyereket, / És azt mondtátok: enyém a jövő, / Értem lelkesedtek és törtök össze./ És most nem értem az öreg beszédet, / Hogy verhet ez ma is hullámokat / Az üvegtáblán, ami képtelen / Alólatok kiúszni, mert ti úsztok;...” Másutt nagyvonalúan bevonja magát, s a magyar történelem majd' mindenkori alakítóit, elszenvedőit „...Kisállami nyomorúság: ha úsznunk / Kellett, lovat adtak alánk, s ha lóra / Kaptunk, elbotlott egy pocsolya szélén; / Most egy tengerszerű pocsolya stégjén / Ünnepeljük, hogy bár nem megy az úszás: / Mindig van ötletünk, hogy ki miatt nem...” Megint másutt visszatér utóbbi huszonévünkre: „...A közös dolgok eszméje itt nem több: / Három szó a választási plakáton; / Az ügyes tördelő majd rávarázsol / Egy fejlődést sugalló utcaképet –...”

Ilyenkor, október végén időszerű a Bibó István vers néhány sora: (1956 november elején a Parlamentből) „...Az a portás rég hazament és meghalt, / Dédunokája krisztusi korú. / Nem tudja, hogy mi az a háború, / Nem kér semmit a mások sikeréből, / Kudarcukat viszont sajátnak érzi...”

            A Köztársaság második részében Szálinger Balázs helyrehoz egy shakespeare-i bakit: az angol mester tragédiájában már a darab elején végeznek a címszereplővel. A mű sokkalta inkább Brutusról szól. Nem így Szálingeré, aki Gaius, azaz Julius Caesar élete egy ifjú kori epizódjából kerekít drámát, a kalózok fogságában töltött napokról. Gaius a hadban már kitüntette magát, így szép jövőnek néz elébe (a többit majd Shakespeare-nél). Öntudata nagyképűségnek, pökhendiségnek tetszhet, holott Venus leszármazottja ő, patrícius ivadék. Tehetséges taktikus, bátor, nap-okos. Tisztában van vele, hogy (sesterciusban is) mennyit ér a kalózoknak, mennyit Rómának, s nem rejti véka alá, mire készül. Aztán hogy zsarnok lesz-e belőle? Komoly hajlama mutatkozik. (Kis-Ázsia praetorának mondja:) „...GAIUS: - Ide figyelj, te haspók. Nézz ide, / Hogyha hozzád beszélek. Nézz ide! / Nézz a szemembe, most benne van minden. / Értesz engem? Tudod, hogy ki vagyok? / Leszarom az egész köztársaságot, / Ha helyreállíthatom egy paranccsal...” Egy fontos tulajdonságát majd' elfelejtettem: mérhetetlenül cinikus. De lehet, mindössze pontosan átlátja a helyzetet, s benne a maga lehetőségeit. A kötet közepén, a drámában is a köztársaság a téma, s a tét.

            Amiként a harmadik részben, az epikában is. És a kötet végén Szálinger Balázs óriási gesztusa: a HÁBORÚ. Szám szerint a harmadik a világméretűek közül, amelyik egy kapcsolat befejezéséhez szolgál háttérül. S mintha a szerző a maga megformálta drámai hőstől tanult volna cinizmust: „...Gyors és célirányos egy háború. / Nincs már toborzás, nincsen sorozás, / Hiszen mire átvehetnénk a postán / A behívót: kapituláció; /Harminc pontot lebombáznak, elég / Ez egy ország legyőzéséhez, új világ, / Két nap, máris az újjáépítés / A téma, és szerdán már munkanap. / Gyors és célirányos egy háború / Így tanultuk Kuvait és Irak / Példáján, pár steril hadművelet / Műtőskesztyűben és gyors megadás,/ Kikapcsolják a monitort, frissítő / Citromkarikával, szépmunkavolt –...” És előtte és utána majd' minden, amit egy férfi az élete előzményeiről, s az életéről elmesélhet, avagy elmesélhetett volna. A lélek nászéjszakája, csak hát: „...S látod: két lábon állok, nevetek, / S elfelejtelek, ahogy az állványról / Mélybe zuhant kőművest elfelejtik / Már a bokrétaünnep reggelén. / Szóval lehet, hogy rossz ember vagyok.”

            Hogyha van a jelzős szerkezetnek értelme, pokoljárás során ez a rosszemberség elkerülhetetlen. S így, az „ember-élet útjának felén” igen reméljük, hogy a vége nem elkárhozás, hanem valami megváltás lesz. Nem emberiségnyi, de legalább családnyi. Kicsi, derűs, mindennapi megváltás.

 

 

Szálinger Balázs: Köztársaság, Magvető, 2012

 

 


 

Főoldal

2012. október 31.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA