Kritikák

 

telep

 

 

Hoványi Márton

„Elromlani milyen"

Telep-antológia (szerk. Keresztesi József)

 

Mit tegyünk, ha egy verseskötetben, még ha antológia is, a prózai utószó a legsikerültebb? Jöjjünk zavarba vagy emeljünk kalapot a szépíró Borbély Szilárd előtt? Nem kínos azt mondani, hogy ez az esszé egyszerűen szép? Az esztétikai értéke kiemelkedően magas, „belterj" ide vagy oda. Többször is, boldogan, már-már kéjelegve ízlelgettem sorait, bekezdéseit, gondolati íveit. Esszének olvastam, nehogy tanulmányíráson kapjam az implicit szerzőt, mert annak, sajnos, ez a szöveg harmadrangú, esetleg amatőr. A mondatok az esszé ruhájában jól mutatnak, tanulmányként csak feszengve illegetik magukat. Nem így Szegő János előszava, ahol semmi hasonló vád nem állná meg a helyét. A Szegő-féle előszó olyannyira légiesen semmitmondó, hogy még a fajsúlyos Hegel-citátum sem kölcsönözhet neki nyomatékot. Mindezeknél természetesen fontosabb a versek mustrája ebben a könyvben (és kritikában) is.

Előtte azonban még egy tapasztalatról: úgy tűnik, a képek cseréje rossz vagy legalábbis groteszk döntés volt. Tudniillik, amely képek a Telep-blogon (merthogy a blog volt in principio) egy-egy vers kontextusaként szerepeltek, azok az antológiából, valószínűleg financiális okokból, kimaradtak. Cserébe annyi vizuális élményt azért ad a kötet, hogy minden poétáról közöl egy-egy fényképet, amit egy rövid pályaképpel, életrajzi ismertetővel(?) is kiegészít. A képek kvázi-ikonként funkcionálva többször attribútumaikkal ábrázolják a fényképalanyokat: van, akit sok-sok könyvvel, mást az induló vonat hátterével, megint mást a dekadens kocsmai miliőben közvetít a könyv. Mindössze azért érdekes mindez, mert az internetes változatban nagyon sok esetben a vizuális médiumok nemcsak apropóul szolgáltak a verseknek, hanem igen komoly párbeszédet is folytattak velük. Talán a legjobb példa erre Dunajcsik Winterreise című verse, amely, ne tagadjuk, néhány ponton a kötetben nehezen felfejthető, de legalábbis igen elvont, hermetikus irányultságúnak mutatkozik. Ez a blogon, ahol Kicsiny Balázsnak az 51. Velencei Biennáléra készített installációjának fényképe és egy, az eseményhez utaló, link együtt kerül a befogadó szeme elé, teljes mértékben közérthetővé teszi a vers képvilágának miértjét. Ha tetszik, immanens referenciát képeznek egymásnak az önmagában nehezebben interpretálható művek a blogon. Természetesen találunk olyan költeményeket az interneten is, amelyek önmagukban állnak és olyanokat is, ahol a képhatás kizárólag illusztráció, ezeknél nyilvánvalóan nem nagy veszteség a képek hiánya. Azonban sok esetben egy-egy kontextualizáló alkotás jelenléte a könyvben legalább is kimozdítaná, de az is előfordulhat akár, hogy radikálisan át is formálhatná az értelmezését néhány versnek. Ha valamivel szigorúbban fogalmazunk, a tapasztalat az, hogy ha olvassuk a Telep-antológiát, többször is találkozunk olyan versekkel, amelyek láthatóan sántítanak, nem állják meg a helyüket önállóan (hiába írják oda, jobb esetben, egy-egy sorban a játékba hozott képvilágot, ez önmagában kevés). Ez a rossz szerkesztői döntés hozza azt magával, hogy a blogon és más fórumokon is tehetségesebben bemutatkozó Dunajcsik, Krusovszky és Nemes Z. is áldozatul esik nem egy, amúgy izgalmasabb versével ennek a vágásnak. Erre is igaz tehát Krusovszky itt publikált versei közül talán a legerősebbnek a címe: „Elromlani milyen", a kötet pedig maga adja meg a bloghoz viszonyított választ: ilyen.

Általában véve igaz tehát az antológiára, hogy nem a telepesek valódi arcát mutatja, ami méltatlan a fiatal ambíciókhoz, de méltó a csoport önfelszámolásának gesztusához. Ebben a ferde tükörben egyértelműen Bajtai András válogatása a mélypont, de sokan toporognak az utolsó előtti helyért is. Deres Kornélia kötetbéli verscsokra, hogy őt idézzem „engem nem tudott kicsalni a napra", pedig a blogon tőle is olvashattunk ígéretesebb vállalkozásokat. Érdekes statisztikai adat, hogy Nemes Z. vonzza a rossz verseket, amennyiben a neki dedikált versek (például Dunajcsiké, Pállfyé) bizony nem tartoznak a jobbak közé. Nemes Z. Márió verseit azért megmenti, szinten tartja a techné többnyire nagyon biztos uralása, de ami a Bauxitban például elég jól sikerült ritmikailag és asszociációs ívekben, az a másik prózaversnél, A fétismajomnál már elcsépeltté és gondolati váltásainak túlburjánzásában tarthatatlanná válik, kattogni kezd a vers.

Figyelemreméltó Sirokai Mátyás első verse, a Lécek között. Jóllehet, az utolsó mondat, talán a szervetlensége miatt, esetlennek hat, mégis a vers korábbi részei ügyesen játsszák ki a fénymásoló hasonlat által kínált lehetőségeket. Az alkalmazott hasonlat és a beszédhelyzet (ti. a kerítés lécei között kilesve) a megfigyelő látás egyszeriségét jól ellenpontozza a fénymásolás sokszorosítva megőrző intenciójával. Hasonlóan izgalmas kísérletet tudhat a magáénak Sopotnik Zoltán, aki a futó- előtaggal képzett különféle tematikus címekkel egyfajta ciklust adott a kötet számára. Ezek a versek, a mikro szintű vizsgálatokon, egyesével talán elvéreznének. Így együtt viszont támogatják egymást annyira, hogy a kiindulási ötletek sokszínűsége és egy-egy jól sikerült formai megoldás által megemeljék az olvasóban a gyengébbek nimbuszát is. Ugyanez kicsiben, Szabó Marcellnél A szorítás alakja ciklusban nem sikerült ennyire jól.

A legmeggyőzőbb minden esetre Ijjas Tamás lírája ebben a nyomtatott változatban. Azt nem sikerült eldönteni, hogy Ijjas versei közül a Hipnózis vagy a Magház a legmaradandóbb, mivel mind a kettő jó vers, emelett mind a kettő, sajnálatosan, bicsaklik egyet, ha nem is nagyot. A Hipnózis első szakaszának második mondata esik szét a „mint" hasonlító szónál, míg a Magház utolsó szakaszának első mondatzárlata az, ami nagyon finoman, de zökken egyet a vonatkozó névmásnál. A Hipnózisban mintha túl sokáig késleltetné „az egész, mélyre, aludni, aludni" befejezést, de az út, ahogy megérkezik a lírai én ebbe a végső állapotba igen izgalmas és feszes tud maradni mindvégig. Az önértés, önnyugtatás és az elemi ösztönök feletti uralomból fokozatosan alámerül az akvárium látványából a hipnózis állapotába. A Magház című vers már csak azért is kiemelkedő a kötet egészét tekintve, mert egyedül itt figyelhető meg az erotika olyan szolidan bujtatott, de ezáltal még inkább izgalmas tematizálása, amelyre más telepesek olyan sokszor képtelennek bizonyulnak ebben a kötetben. A két fiatal születése közötti hét szívdobbanásnyi különbség és az ősidőktől meglévő intimitás olyan érzetet is kelt, mintha ikrek szeretnének egymásba. Valójában az ősi férfi-nő vonzalom felszínre bukkanásával inkább az androgén mítoszt idézik meg a sorok. A harmónia természeti képe a magházas gyümölcs és az emberi kultúra egyesülési vágya nyugodtan simul egymáshoz a vers szóképeiben. Az éppen csak megpendített Nárcisz-mítosz, paradicsomtörténet vagy a populáris kultúra felidézett szegmensei, hogy csak néhány intertextuális lehetőséget említsünk, elég alaposan behálózzák a verset ahhoz, hogy számos lehetséges olvasatot kínáljon, az egyensúly mégis megmarad, amennyiben nem feszíti szét a vers olvashatóságának és koherenciájának kereteit a motívumok és utalások pluralitása.

Kiemelendő még a kötetből két vers Pollágh Pétertől, mindkettő A cigarettás főcímet viseli. Végre jót is mondhatunk magáról a könyvről, amikor elismeréssel nyugtázzuk azt, hogy e két vers tipográfiailag is párt alkot a kötetben, ami igen szerencsés (reméljük, nem véletlen). Az első, Kékraktár alcímmel ellátott vers alaposabban kidolgozott, finomabban érzékelt és megénekelt karakterrajzot ad a cigarettásról. Hiába jobb a másodiknál, mert a kapcsolatuk olyan szervesnek tűnik, hogy nem engedhető meg a második olvasásának elhagyása az első javára. Attribútuma a cigaretta, amely csak a címben jelenik meg (mindkét versben), összekapcsolódik a köd versindító képével, de a később megjelenő tejúttal is. A visszatérő homályosság egyre bensőbbé válik, közelít a cigarettáshoz, akiről nem lehet eldönteni, hogy ő maga dohányzik, vagy csak árulja a cigarettát, például a kékraktárban. A lírai én megfigyelő szerepe a vers végén elbizonytalanítóan összeér a cigarettás látványával, ami felvetheti az ars poetica műfaját, annál is inkább, mert a kötetben szereplő Pollágh-fotó cigarettázva ábrázolja a költőt. A Tesztember alcímű párvers ehhez képest inkább egyetlen kérdésfeltevésre épülve, mintegy továbbfűzi a Kékraktárban olvasottakat. A korábban nehezen interpretálható raktár színmegjelölésére is kérdez a lírai én, amikor azt találgatja, hogy a cigarettás vajon csak egy színnek lenne a tesztembere. A köd ebben a szövegben már teljesen interiorizálttá válik, amennyiben a kalap kivételével mindent elnyel, így a cigarettás arcát is. Ezáltal válhat gyanússá vagy kérdésessé a híradások objektív stílusát idéző („Sem megerősíteni sem megcáfolni") ténymegállapítás és a lírai én egyéni tapasztalatát közvetítő versbeszéd modalitásának tükrében is az előző versben még bizonyosnak tűnő cigarettás szubjektuma.

Összességében elmondható a Telep-antológiáról, hogy egy érdekesen alakuló művészeti kezdeményezésnek igen rossz reprezentációjaként kevesebbet mutat a kötet szerzőinek eredeti verseléséről, mint amennyi egyébként adódna. Hiába szép kiállítású a kötet és igényes a záró esszé, ha koncepcionálisan elhibázott a versek bemutatása (például a képek és linkek kontextusa nélkül). És valóban elmondható lenne az is, hogy választhattak volna más, jobban sikerült verseket is a kötethez, de nem érdemes túlzott reményeket táplálni, ez a poéta-csoport igazán jól a világhálón érezte magát. Ilyen formán a Guttenberg galaxisba átlépni egyet jelentett a Telep tudatos önfelszámolásával. Tudjuk, hogy ezt akarták, tudjuk, hogy ez történt, és azt is látjuk már, hogy elromlani milyen. Kár, hogy annak vége.

 

 

Megjelent a Bárka 2010/1. számában

 


Főoldal

2010. január 26.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA