Versek

 

 4._Grecs___Kriszti__n.JPG

 

Grecsó Krisztián

 

Középkorú szerelmesvers

 

Gombolyodik szálára az alkonyat,
S-alakban kúszik saját két szép kezén,
Még látom szemedben az arcomat,
Dédelgetett kételyem, hogy „éppen én?”.

Egyre tisztább minden a sötéttel,
Megbocsátani csak így lehet, vakon,
Mást ígértem, mi lennék, középszer,
Egy tele sosem volt, címkézett flakon.

Te sem ezt a csöndet szeretted,
Ahogy szabad perccé ér a hallgatás,
Homokváram réges-rég’ bevetted, 
Mire az esti szó? Megkésett vallatás?

„Házasság hete” van, többször előkerül,
Útban vagyok reggel, mire megjössz, rossz helyen állok,
Ami felbukik, mindjárt el is merül, 
Hogy voltak-e valaha napsütötte sávok.

Ennyink van: ez a felbontott ajándék,
És hazárd a játék a kitanult verkliben,
Pulzál az ér, mint a nap, gyöngyöző halánték,
Maradhatunk, végül, egy életre ennyiben.

 

Megjelent a Bárka 2024/3-as számában.


Főoldal

2024. július 09.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Csillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András versei
Szil Ágnes: Poros útKiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: Plázakandúr
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png