Birtalan Andrea
De szeretnék
de szeretnék boldog lenni
kertben hintát meglengetni
gyümölcsfákat metszegetni
együtt főzni együtt fázni
de szeretnék házas lenni
házban gyermekkel kacagni
kacagni hát mindenáron
boldog lenni a világon
de szeretnék felnőtt lenni
ha kell úgy is viselkedni
mindenhova párban járni
porból lenni porrá válni
de szeretnék de szeretnék
színes papírsárkány-álom
felszállni a tágas égbe
s visszahúznál ha hiányzom
Ékszer
Mamámnak
Otthon minden olyan sárga.
Otthon minden olyan békés.
Az almafa, rajta a termés,
a kapu, a kert, a cirmosok,
nagyanyám, a ház, az ágyás.
Mondd, neked is nagy volt régen,
s neked is így összement?
Vagy te mentél össze,
s épphogy neked lett nagyobb?
Ki tudja már, ki tudja,
ez a válasz, mint füttyszó,
kezedből simogatás,
szemedből a csillag fénye,
hajadnak fehérsége
egy téli reggel elillant,
megfagyott a szeretettel,
megfagyott.
És mindennap, kora reggel:
hideg zuhany ez a fagy.
De ha továbbgondolkodom,
hát a tippem mégis az:
mind összement, mint egy ékszer,
s a péntekekben, e sárga színben
örök nyárként virul majd.
Fülem mellett
Ne verd a fejed az égbe,
lehullanak a csillagok,
a lelked nehéz tankjai
alatt sárga szilánk ropog.
Az arcomat mért takarod,
kezed az éj, szemem a hold,
légüres tér, mély hiány,
a mellkasomban buzogány.
Az emberek milyen furák,
zavarba jönnek úgy, ahogy,
feszült lég, feszült napok,
ezüst szemekben én vagyok.
Mint apró, súlytalan madár,
fejemre száll, dalol a nyár,
s minden, ami gondtalan,
a fülem mellett elsuhan.
Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.
