Versek

 

 12._B__nfai_Zsolt.jpg

 

Bánfai Zsolt

 

Analgetica

 

A szemek egy ovális tükörben nőnek
mandula alakúra. Megtapad rajtuk az éji sötét,
pár napkelte, ujjnyi holdkaréj –
a szépítkezés folyamatai elöntik medreidet,
éles villanással ér partra az ár, illatodat,
az óceáni párát napkeletnek görgeti a szél.

Ha rád gondolok, elnehezül az éjszaka. Fülembe
ömlik, mint a forró ólom, vánkosomon vadak
üvöltik a holdat, bundájuk ezüstté hamvadó erdő.
A padlón fémpénzek világítanak, talán júdási
időkből őrzöd őket, körmöd alatt vérmező.
Megállítom néha a hintát, így valóságosabb a kép.

Kényszerű pályák, rajtuk rúzsfolt. Vasízű minden
emlék. Meg nem tett lépteink biztonságában
lépcsősor mered, állóképpé kopik rajta minden
mozdulat. A hajnal beleszínez a szirmokba.
Egy fehér szobában ébredek, ahol a farkasok sem
üvöltenek. Pléhedény az ágyak alatt.

Köpenyesek jönnek, óránként cserélik a paplant.
Karjaimból ágak nőttek, sóoldat csepeg a levelekről.
A kínlódó virágok között hangod hallom. Kérlek,
légy csendesebb, a haldoklás magányos műfaj.
Az emlékezés katonái újra támadnak, hangod
sortüzet vezényel. Erősebben üt, mint a morfium.

 

Dohányzósziget

 

Az éjszaka rendszerint furcsa dolgokat szül –
fodrai alatt egy zászlórúd meredten áll, ázott göncökben
rabok fáznak a téren, fölöttük szőttes címer lobog.
A dohányzósziget köré épített üvegtáblákon fekete színű,
ragasztott sirályok hirdetik a szabadságot,
billegő betonlapok közül két hengeres hamutartó
emelkedik ki a sötétben, a megsemmisülés kéményei –
Raucherinsel.
Megfordult itt a világ, a térköveket fellocsolták,
vizet csak a sziget kövezetén látni, pedig közel a tenger,
Bitte benuzten Sie den Aschenbecher
hasít a parancs a tolakodó hulla-hidegben,
Please use the ashtray
egy hirdetőtábla neonjából ezüstöt lop az éj.
A döntés, mint mindig, egyszerű: megdögleni, most,
vagy elraboskodni még néhány évet.
Egy pillanatig a kémények között áldozati csend van –
csillanunk, akváriumban a megrontott heringek.
Pikkelyek, szétszórva egy krematóriumban.

 

A középső hajó titkai

 

A bukó nap pengéi vörös sávokba szeletelik
a dohos levegőt, freskók alatt vacsorázunk, mint minden
ünnepnapon, talán arra várunk, mellénk szegődik-e üvegszárnyon
érkezve egy szent, vagy opálszemű angyal,
lassan a többiek is kirajzolódnak a meszelt fal rétegei alól,
valaki egy legendáról mesél, hátul a penészes falon narancsos
sugarak festik fel a Golgotára tartó latrok vonulását,
Erzsébet elindul, találkozni fog Máriával,
Ő vért vagy bort tölt a kupába, nem tudom, áldoztat,
azt mondja, a hit megszünteti a démonok uralmát,
körben egy marék ostya hever, vörös patak csorog a faasztalon –
kővé érett pergamen, így pereg le az évszázadok nyoma róla, szemébe
nézek, a folyót látom benne és a partot, hol botjára támaszkodva
visz majd át a sodráson, közben a termésről beszélgetünk,
a Styx kiáradásáról, vérmezők síkságáról, és hogy vajon mennyi
búzát kell még levágni, ostyát kiszórni, mire jóllakatunk
minden haldoklót.

 

 

Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.


Főoldal

2022. október 03.
Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Ocsenás Péter: Együtt a sötétbenTörök Ábel: A famardosó
Protestáns barangolás a megyébenBékési kalácsságok
Tompa Gábor verseiZalán Tibor: Dragéi felezőszonettekFűthető kabát – Horváth Viktor Tóth Krisztina-paródiájaGéczi János versei
Oberczián Géza: Egyre többször rossz az időA Negra völgyében – Mersdorf Ilona Bodor Ádám-paródiájaDarvasi László: PlüssTóth László: Lótusz
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png