Simon Réka Zsuzsanna
Gyászruha
Mások ünnepét
Magadba loptad a felhők útját. Virágzik benned a nap, kiszabadul a fénye a kabátgombodon. Elmerülsz a begyűjtött mondatokban.
Üveggömb
Pikkelyes üveggömb a nap. Sűrű ködben útvesztő a február. Összerakott testben elfogy a lélek. Madarak zuhannak az ég ablakába.
Gyász
Eret vág a hold. Elvérzik az éjszaka. Szívburkot repeszt az április. Nem enged a parttalan vakság. Perzsel a bőr a gyászruha alatt.
Közénk
Nemléted hamuja alatt fuldoklom. Átcsúsztál a világtalanba. Lehorgonyoztál a napon túl. Közénk állt egy leszakadt húsvéthétfő.
Kétszer
Hazaérek. Hetente kétszer. Kinyílt virágok várnak, hűvös reggelek és a kezed helye az ajtókilincsen.
Valaki
Valaki megállt a házak felett. Gyolcsot terít az álmainkra, és befogja az éjjeli fényeket. Az ágak alatt fellazulnak a szavak. Szálkává zsugorodik bennük a holnap.
A napraforgók lázadása
A papírnyárban ázik a napraforgók mozdulatlansága. Körberajzolja őket az idő. Háttal a napnak magukban görgetik a mindennapi sötétséget.
Július
Vattacukor a július. Beleragad a csend, mint mély árokba a pirkadat. Elérhetetlen a közel. Szétmállik benne a táj otthonossága.
A magányod
Szaggatott lépteidben vonaglik a szelídség. Árnyékot vet a magányod. Megnyesett filmszalag a tegnapi álom. Kelyhet szakít a szomjúság.
Ősz
Barnul az ősz a mozdulatban. Derekamon feltámadt ölelésnyomok. Villanó fényben elcsúszik a határ. Térdig ér a sár a bordák között.
Fekete
Megvetett ágy a hold. Elfekszem benne. Magamba zárom az éjszakát. Gyűrött selyemkendő az ég, felszakítják a csillagok. A tenyerembe karcolom a ki nem mondhatót.
Megjelent a Bárka 2020/5-ös számában.