Versek

 

 Both_Bal__zs.JPG

 

Both Balázs

 

Kisvárosi temető

                        /Rakovszky Zsuzsának/

 

A köveken lombok árnyéka nő,
kiflibe harap egy rongyos felleg.
Óriás bagoly, virraszt az idő.
Foszló brokátban csontfényű testek.

Hajcsat, kösöntyű. Két évszázad,
és vagyont ér liciten, rablók kezén.
Keresztet írnak mélyzöld cipruságak,
kriptát röntgenez a gázlámpafény.

„Szerettem a szelet, sós tenger íz,
parfümpára ette fel vad életszomjam.
Fűszeres ételek, több bor, mint víz –
Ötvenegy évesen dőltem le holtan”.

„Cipőmből pezsgőt ittak a grófok,
abszint apasztott, orfeumi éjek.
Párizs… Poloskás kórteremben, bomlott
elmével vártam ki  a véget”.

„Bevetés ősszel. Bőgő csillagmotor,
a lapnyi ég: metszett füstüveg. 
Ezerszáz fokra hevülni pokol.
Fémtestbe nyírtak a sortüzek”.   

„Szigor és törvényesség volt jelszavam.
Míg bűn esik, hóhérnak akad munka.
Csak az a perc lelt rám tanácstalan,
melyben kétszer dörrent az ismétlőpuska”.    

„Fény szúrt szemembe mikor felsírtam,
anyám arca könnyben, apám nevetett –
Rékli, csörgő, faláda csak, amim van.
És egyetlen hétnyi szeretet”. 

 

   

Bessenyei

 

Vérágas szem, mered a hold, patanyomos porba, házra néz.
Hanyattfekszik élő és a holt. A falakon virágzó, zöld penész.
Lúdtoll percen, forró láva – viaszcsepp gördül a papiroson.
Lomha kandúr háta görbül, árnyéka egér után oson.
Szénaszagú nyáréjszakák a tornácon füstbe, borba fúlnak.
Az úr gutaütésig issza magát, és önzsírjában ugatja az újat.
Hízott lúd vagy, totyogsz Hunnia. Tudásnak várat pallér nem épít, 
hány esztendőnek kell elmúlnia, míg firmamentumod pénzért kimérik?  
Szürke saradba paraszt görbed, lucernásodban ő kaszál,
s magának tudhatja azt a földet, amit rászór a csontmarkú halál.    
Kormozva lobban a mécs bele. Füstöl kihűlt pipából az álom.
Egy hajdanvolt dáma smaragdszeme vagy levél villan a kerti fákon - 
Bálterem, csillárfény. Pezsgő szikrázik, francia szó. 
Az utolsó waltzert éjfélkor ígértem, a Belvedere felett szálldos a hó…
Ébredj fel, testőr. Nem rózsás asszonyöl - fanyar almabor csábít.   
Fakó szemed tükre keservesen
fölissza Pusztakovácsit.  

 

 

Borderline

 

Ez a köves pusztaság, mintha kórtani tünet -
tövist terem itt az ág, és leharapják a tüzek.
A meder forró porban áll. Azonos minden óra.
Ez a lassú lánghalál korhű víziója.

Csontra fehér, fűre a nap rozsdás színt mázol.
Kiáltó szó nem akad, óvni a pusztulástól. 
Lelet, hordalék, meszes váz, ami esetleg szeretni vágyna.
Utolsó tanú a sárgaláz az élő mozdulatára.     

Ez a katatón vidék
üzenni mit akarhat?
Nem üzen semmit. Ha kiég:
magad is sivatag vagy.

 

Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.


Főoldal

2019. szeptember 30.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png