Versek

 

 NagyZsuka_meret.jpg

 

Nagy Zsuka

 

nagyvérkör

(negatív festés)

 

csak ez a szívizomelhalás ne lenne,
csak ezek a fecskék ne halnának ki,
csukabálnákat, szíjhalakat ne sodorna
ki a tenger.

szökőár lesz megint, kint és bent.
mindig csak valami katasztrófa.
nem ússzuk magunkat meg,
nem úszom meg magam.

a tavasz szívizomszövetéből,
pitvaraiból meg üregeiből hordja a fészkét,
de mindig hiányzik valami, egyre
több valami.

azt mondják,
felhők tűnnek majd el a tengerek felől,
nem dudváznak a baromfik a ház hátánál,
nem eszik meg a fecskék a rovarokat,
nem porozzák be a virágokat a méhek.

és én csak állok itt, vezetékszakadásban
ázik a peron Hatvan és Pest között.
sehol egy resti, hogy én is elázzak,
sehol egy te, egy ő, egy mi, minden
névmás elhagy, és megint valami
fék njúzt olvasok.
nem tudom, hogy bírom, nem
tudom, hogy vagy, hogy vagyok.

csak ez a szívizomelhalás ne lenne,
csak ezek a fecskék ne halnának ki,
csukabálnákat, szíjhalakat ne sodorna
ki a tenger.

minden katasztrófa, minden fék njúz,
minden kihalás könnyebb lenne veled.

 

nem geográfia

 

rossz vagy, az én rosszam,
balladák dúlnak a szívemben.
tegnap megváltoztattad a profilképedet,
hosszabb a hajad, és mint kiskorodban,
a frufrudat előrefésülöd,
és új a szemüveged, a régi jobban tetszett.

alig jártam be földrajzórára,
a tanárnak szép, hosszú ujjai voltak,
és mindig csak zongorált,
mi meg a wc-ben tanultuk a törit.
ha bejártam volna, akkor tudnám,
vagyis, akkor tudtam volna,
hogy az a kurva nagy óceán.

7122 km, légvonalban, hozzád,
szóval, mégsem hiányzik a földrajz,
a mérőszalagok elszakadnak, a szív leáll,
a repülők járnak, te és én, másik földrész,
és ez sem csak geográfia.

 

placebo

 

járdára leejtett nyalóka a hold,
pálcikáján bogár,
megy rá a holdra beleragadni.
simára nyalt kráterei a szádban,
tejút nyáladon a világminden,
mert minden líra és biokémia.

szóval, rohanok
az állomásra, és rálépek egy elejtett nyalókára,
a restiben megiszom két jégert,
és rossz vágányon állok.
találkozom valakivel.
aki mesél nekem,
(egy szamárról, egy erdőről, spanyolországról.)
nézem őt, hogy milyen szabad,
nézem, hová tűnik el az én időm,
(és hol vagy te benne. sehol.)
a vonat elindul, felszállunk mind végül,
akik rossz helyen álltunk.
és az a valaki félúton leszáll,
megölel, nézek utána, és érzem,
valami fontos kezd múlni belőlem.

 

Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.


Főoldal

2019. szeptember 23.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png