Péter Erika
Paletták
Paál László
Bámul a semmibe.
Agyában szavak kavarognak:
dicsőség, díj, Párizs…
Lefekszik. Fásultan
másik oldalára fordul.
Ágyán megnyikordul
a fájdalom.
Barbizonban jár.
Festi a táj indiánarcait.
Az ecsetfoltok fákká,
patakká és éggé válnak,
fények, árnyak, zöldek, sárgák,
csipkefinomságú lombok
villannak elé.
Elalszik.
Álmában fák lombja zenél
és ő végignyúlik
a gyászoló erdő
perzsaszőnyegén.
Egry József
Áll a mólón.
Arcára színt cseppent
a nyújtózkodó fény;
a Nap aranybuborékká,
a tó ezüst-asztallappá válik
ecsete hegyén.
Szél fúj, viszi a víz szagát.
Mozdul a Balaton
fehér papirosa.
A hullámok fodra
egyesül az éggel,
majd elsimulva szétterül.
*
Fényekkel megrakva
ring a kikötő,
fölötte a vászonra
vetített idő lebeg,
s a tó akár a szeretet,
duzzad és apad.
*
Ma kék kendőt visel a Balaton.
A Badacsony duzzadó mellű nő,
szemében a part tükörképe.
Dombjain asszonyok hajlongnak,
s ha szoknyájukat
felcsapja a szellő,
pirul a csillogó homok.
Este napfénnyel dobálják
egymást a halak,
a halászok felhúzzák hálóikat
s a tavat a Hold ezüstfóliába vonja.
---
Szőnyi István
Kékszínű esőként
zuhan rá az alkony.
Szemében felragyog
a zebegényi táj
és a lágy ívű Duna.
A halászok suta szavak
csomóit oldozzák a parton,
meztelen testükre
rácsorog a Nap.
Fák nyújtózkodnak
a Hold felé.
Szőnyi akvarellt fest;
lelkében nyugalom
és esti áhítat.
Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.