Péter Erika

Paletták

Paál László

Bámul a semmibe.
Agyában szavak kavarognak:
dicsőség, díj, Párizs…
Lefekszik. Fásultan
másik oldalára fordul.
Ágyán megnyikordul
a fájdalom.

Barbizonban jár.
Festi a táj indiánarcait.
Az ecsetfoltok fákká,
patakká és éggé válnak,
fények, árnyak, zöldek, sárgák,
csipkefinomságú lombok
villannak elé.

Elalszik.
Álmában fák lombja zenél
és ő végignyúlik
a gyászoló erdő
perzsaszőnyegén.

Egry József

Áll a mólón.
Arcára színt cseppent
a nyújtózkodó fény;
a Nap aranybuborékká,
a tó ezüst-asztallappá válik
ecsete hegyén.

Szél fúj, viszi a víz szagát.
Mozdul a Balaton
fehér papirosa.
A hullámok fodra
egyesül az éggel,
majd elsimulva szétterül.

*

Fényekkel megrakva
ring a kikötő,
fölötte a vászonra
vetített idő lebeg,
s a tó akár a szeretet,
duzzad és apad.

*

Ma kék kendőt visel a Balaton.
A Badacsony duzzadó mellű nő,
szemében a part tükörképe.
Dombjain asszonyok hajlongnak,
s ha szoknyájukat
felcsapja a szellő,
pirul a csillogó homok.

Este napfénnyel dobálják
egymást a halak,
a halászok felhúzzák hálóikat
s a tavat a Hold ezüstfóliába vonja.

---

Szőnyi István

Kékszínű esőként
zuhan rá az alkony.
Szemében felragyog
a zebegényi táj
és a lágy ívű Duna.

A halászok suta szavak
csomóit oldozzák a parton,
meztelen testükre
rácsorog a Nap.
Fák nyújtózkodnak
a Hold felé.
Szőnyi akvarellt fest;
lelkében nyugalom
és esti áhítat.

Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.

Főoldal