álomszuszék

az éjszaka túlsó fele sűrű hőség van az agy tompa a szellem tétova mocorgása nem számíthat

semmi bizalomra a fáradt agy térképéről régóta kezd eltünedezni az alvás az élő halott sokáig híg fogalomkészlete mind konokabbul veszi át a becsukott szemek nyugodt hatalmát óvatosan bántó fények közé helyeződik át a foltos emlékezet melyben pantomim figuraként mozognak a régmúlt emberek akár csak az álomszuszék kisgyerek aki egész napos rohangálás után lábat talán nem is mindig mosva rábukott a párna halomra s olykor édeskés kis nyálát is eleresztve

föllibbent a fodros fellegekbe újra rendezve utólag a napot a tetszetős dolgokra nyitva az égi

ablakot legyen az egy gól a bések düledező kapujába durva salakon vagy egy sikeres számtan példa megoldása gondosan kiteregetve az agyonfarigcsált iskolapadon amikor meg nagy volt a bukta az alkalmi dramaturg azt is kialudta a vereséget szorongva beterelve valami tejszerűen gomolygó ködbe reggelire már tejeskávé ünnepeken pedig kakaós ital lett belőle majd minden

kezdődhetett elölről nem sejtve mikor jő a vég helyettük ma ébren folyik egy virtuális temetés

alpakka

gyerekkoromban a kiskonyhában enyhén oxidálódott alumínium kanállal szürcsölgettük a hét végén anyám gazdag érzelmi dimenziókba emelt húslevesét amelyet sosem mulasztott el talán már kóstolás előtt dicsérni az apám alapja még ennek az előzetes bizalomnak is lehetett mikor magába szívta aranyló sárga illatát és a zöldséges tálból fölpárolgó édeskés aromákat amiktől valami különös aurája kezdett formálódni a levesestálnak a viaszos vászonnal fényes asztalon

s akkor még nem értetted a helyzetben a béke sok nem himbálóztak agyunkban intellektuális szólamok s a tépettség magasrendűsége is oda mikor csirkecsontok szopogatásával kispolgári

kényelemmé zsugorodik a vegetáló lét maga és a tálalásban kipirosodó anyám enyhe mosolya

aztán a főzelékhez melyet akkor még gyerekesen nem szerettem barnuló kanalunk megmaradt

majd átadtuk magunk a szendergésnek nyugtalanság bennem akkor ébredt ha néhanap néném meghívta a családot ebédre és az örökségből nagy súlyos ezüst evőeszközök kerültek terítékre a rossz érzésnek aztán kisebb lett alkata amikor egyik rokonunk flegmán odaszólt ez alpakka

alpári

az epikus alapozású verseknél legkínosabb az hogy mindig valamilyen megbízható témát kell találni melyre aztán ráfeszülhet bármilyen hóbortos akármi asszociációk lóugrásban a valót jól elmaszatoló absztrakt tétel netán vizuális elemekkel tűzdelve nézel szembe a látványtól szinte

teljesen elfedett egésszel s ha az ihlet alapozásához valamit összeraksz magadban technikailag

támadnak zsigereidből elfeledett jambusok legtöbbször pedig a rímkényszer mely nélkül nincs

gyorsan emészthető ritmus megakadályozva hogy nagyobb lírai átlókon kifuss valami teltebb

kozmikus irányba hol a meghittség örökös vágya hiába rángat a térben lassacskán elsorvadnak a dalok nincs szentimentális pillanat és harsány lírai forradalom legfeljebb a különösség ágán

bennfentes szemekben korszerűnek látszol ám ahogy visszaverekeded magad e tematikátlanul

felőrlő magányból költőileg is tudni szeretnéd hol a némaság és a megszólalás határa az alpári tüneteket körötted van-e aki állja emelkedettebb pillanatokban a napi didaktikát mindenképp kizárva a tétova képet apró mozaikokból összerakva mintha a létének volna aggódó édesanyja

álruha

hivatalnoki fészekből indultam ami meghitt volt s meleg utólag persze szűk mint lelkiségében

az igazodó kispolgár ám itt a láthatáron sem létezett népies és urbán nagyritkán enyhe mosoly

szaladt a leszakadt falusi ősök után s magam elé néztem még kamasz koromban is elég bután

ha néhány fröccsbe mártva valaki megkockáztatott egy ma már antiszemitává kilúgozható kis

szólamot már csak azért is mivel a tágabban értelmezett családba keveredett a mindenki által szeretett laci bátyja akinek papája az operaház fogorvosa volt szóval folt hátán folt de a kínos

témákat a nagy felismerések után sem sikerült kibeszélni egyszerre csak kettészakadt a népség

akár a rosszul panírozott húson a prézli én még vonszoltam magammal valamit a kisemberek moráljából amelynek tartó pillérje volt valami különös szegényromantika ám már a lelkemben

megmozdult egy zsigerileg elfajzott liberális szélsőségektől megtisztított hitvita melynek noha

tágabb értelmezéséhez sosem volt elég bölcsességem ám kissé álruhában a végletekből lassan kutyultam némi virtuális egészet mely néha megnyugtatott hogy körben gyűjtöm a virágmagot

alsó

könyvem valaha porosodott temérdek amelynek megszerzése persze hosszú távon nem érdem mivel egykori nejem a főemberek közé számított egy nagy nyomdában és a beavatottak biztos tudják hatalmas rendeléseknél a bérháznyi masina érdekelt kis túlfutásban mert mindig létezik

protokoll s a dolgozók természetes bája ahogy a régi munkásosztály sem vitte saját kalapácsát a gyárba és a tejüzemi sem kint vette az írót az ügyes hivatalnok otthona olyan volt mint a jól

felszerelt papírbolt valahogy mégsem vizionált végletes teóriákat az ember a sok apró lopásba főképp ha alsó szinteken szerezte vissza furfangosan jussát a hatalmi gépezetből kívül rekedt árva amolyan családi pótlásra és mivel befolyása sose volt a dolgok menetére a korrupció mai

gyomorforgatós iramában a roppant nyomások alatt jóságosan ereszkedett az ügyeskedésekre valami féle különös béke még ha a jámbor sejtette is az emelkedett morálnak nem ez a tempó

a biztos menedéke ám az időbeli magaslatokról már erre az álságos világra is bölcsebben látni

és egyre inkább arra kell vigyázni fiatalkori nosztalgiáit az érdes korral a tag össze ne keverje

alsóbbrendű

kiesnek épp nem mondható határainkon százezrével özönölnek távoli világokból menekültek

a cunamiban egyszer majd robbantgató vallási fanatikusok és elgyötört éhező többgyermekes anyák kívül-belül megdöbbenés kosz és a szégyen és senki sem tudja gőgös européer fejével feldolgozni a sárban fetrengők fölött a sok álmatlan éjszakát benézel a monitoron át egy arcba

s már fojtogat feltétlen reflexeivel a humánum vinnéd köcsögöd tele tejjel s némi tájékozódás

után az idegen vallásokhoz szabott húsokat minél szegényebb vagy annál inkább túl sokat míg

a hétköznapokban alsóbbrendű politika nyögvenyelősen meg nem magyarázza hosszabb távon minek mi az ára és miközben érzelmileg átitatott lelked e bugrisokról húzódozik jobb esetben rádöbbensz nem csak felfelé megy a lift a túldimenzionált hatalomnak is lehet olykor igazsága csak közben el ne tűnjön az embernek az a néhány barátja aki ez ügyekben zsigerből dolgozik

s nem helyezi bele tágasabb összefüggésekbe mind e kínt mely népvándorlások nélkül is örök

mindegy hogy tatár a horda avagy török a mi életünk úgyis múlandó marad itt a kárpátok alatt

Megjelent a Bárka 2017/2-es számában.

Főoldal

2017. május 10.

Vissza