Versek

 

 BannerZolt__portre.jpg

 

Banner Zoltán

 

A Prédikátor Könyve

 

„Mindennek megvan az órája,
és minden szándéknak a maga ideje.”

 

ideje múlik az írásnak
–  kép-hang-fényjelek-árnyak
ideje múlik a képnek
–  Napba néznek kik látni vágynak
ideje múlik a szavaknak
kicserepesedett szájjal haldokolnak
ideje múlik a zenének
holtan hever a csend
ideje múlik a szerelemnek
hiszen a vágy rég beteljesedett
és ideje múlik a vágynak
csak a megszerezhető a szent
ideje múlik a becsületnek
–  fő, hogy pontosan fizess
ideje múlik a szégyennek
ha mindenki egyenlő
ki előtt szégyenkezz?
ideje múlik a virtusnak
–  a gyávák játékszere vagy
ideje múlik a hitnek
–  eddig sem segítettetek
és ideje múlik a kételynek
–  senki sem vallja be: tévedett

 

 

Váróterem

 

mielőtt leszállok a vonatról
megérintem a suhanást
és elsöprő képzuhatagok
takarják el szemem elől a kijáratot

találd ki: ki vagyok?
tudom – nem vártok
senkit nem vártok Ti már
a cipő a fontos nem a tímár
s abból amit hoztam és szétosztottam
nekem vissza semmise jár

a betűk kihullnak a szavakból –
összeolvashatatlanok
mint a gazdátlan juhnyáj
a jelek megállítanak:
                               EZT TEDD!
és olyan jel nincs: TOVÁBB!
nem a valótlan – a semmi vár

megkísértem hát újra a verset –
ő visszakísért: maradj FOGOLY
amíg a Kimondhatatlan fogva tart
és ki nem adja a parancsot:
                                  OSZOLJ!

 

 

Kolozsvár, 2016

 

kiürültek a padlások,
szalonok, kamarák,
csak a falak maradtak
és betonfalak meredeznek
valahová, nem az ég felé
mert babiloni torony sem épül,
nem érdekes Istennel
versenybe szállni,
vagy látogatóba
készülni Hozzá,
hogy a magasság birtokában
trónfosztásra gyülekezni

falakat cipelnek a kertek,
a fák, bokrok, vetemények,
falakat cipelnek az emberek

kifosztva a csend, az árnyék,
az esténk nincs hol levetkeznie
és a Napkeltével elszáguldanak
a kivilágított gépkocsik

formába öntöm a testeket
valaha itt hagyták hangjukat,
nevetésüket, félbehagyott
integetések, lépések, szemverések,
csak össze kell rakni
és kész a szoborkert,
ott támadnak majd fel az erdők
és a kiszáradt vízesések

nyikorognak benned a léptek
és nem vezetnek sehová
hiába várom a péntek estét
nem vezényelhetem a filharmóniát

itt fekszenek a holtak hangolatlan
a partitúra – macskajaj
fellegként úszom a város felett
s meddőn sötétlik bennem a zivatar.

 

Megjelent a Bárka 2017/3-as számában.


Főoldal

2017. június 21.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png