Versek

 

 BannerZolt__portre.jpg

 

Banner Zoltán

 

A Prédikátor Könyve

 

„Mindennek megvan az órája,
és minden szándéknak a maga ideje.”

 

ideje múlik az írásnak
–  kép-hang-fényjelek-árnyak
ideje múlik a képnek
–  Napba néznek kik látni vágynak
ideje múlik a szavaknak
kicserepesedett szájjal haldokolnak
ideje múlik a zenének
holtan hever a csend
ideje múlik a szerelemnek
hiszen a vágy rég beteljesedett
és ideje múlik a vágynak
csak a megszerezhető a szent
ideje múlik a becsületnek
–  fő, hogy pontosan fizess
ideje múlik a szégyennek
ha mindenki egyenlő
ki előtt szégyenkezz?
ideje múlik a virtusnak
–  a gyávák játékszere vagy
ideje múlik a hitnek
–  eddig sem segítettetek
és ideje múlik a kételynek
–  senki sem vallja be: tévedett

 

 

Váróterem

 

mielőtt leszállok a vonatról
megérintem a suhanást
és elsöprő képzuhatagok
takarják el szemem elől a kijáratot

találd ki: ki vagyok?
tudom – nem vártok
senkit nem vártok Ti már
a cipő a fontos nem a tímár
s abból amit hoztam és szétosztottam
nekem vissza semmise jár

a betűk kihullnak a szavakból –
összeolvashatatlanok
mint a gazdátlan juhnyáj
a jelek megállítanak:
                               EZT TEDD!
és olyan jel nincs: TOVÁBB!
nem a valótlan – a semmi vár

megkísértem hát újra a verset –
ő visszakísért: maradj FOGOLY
amíg a Kimondhatatlan fogva tart
és ki nem adja a parancsot:
                                  OSZOLJ!

 

 

Kolozsvár, 2016

 

kiürültek a padlások,
szalonok, kamarák,
csak a falak maradtak
és betonfalak meredeznek
valahová, nem az ég felé
mert babiloni torony sem épül,
nem érdekes Istennel
versenybe szállni,
vagy látogatóba
készülni Hozzá,
hogy a magasság birtokában
trónfosztásra gyülekezni

falakat cipelnek a kertek,
a fák, bokrok, vetemények,
falakat cipelnek az emberek

kifosztva a csend, az árnyék,
az esténk nincs hol levetkeznie
és a Napkeltével elszáguldanak
a kivilágított gépkocsik

formába öntöm a testeket
valaha itt hagyták hangjukat,
nevetésüket, félbehagyott
integetések, lépések, szemverések,
csak össze kell rakni
és kész a szoborkert,
ott támadnak majd fel az erdők
és a kiszáradt vízesések

nyikorognak benned a léptek
és nem vezetnek sehová
hiába várom a péntek estét
nem vezényelhetem a filharmóniát

itt fekszenek a holtak hangolatlan
a partitúra – macskajaj
fellegként úszom a város felett
s meddőn sötétlik bennem a zivatar.

 

Megjelent a Bárka 2017/3-as számában.


Főoldal

2017. június 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA