Versek

Eszter__.JPG

 

 

Eszteró István

 

Arany János 200

 

A tamburás öreg úr, másként

 

Mi lenne veled, tamburás öreg,
pengetnél dalt négy fal között ma is
csöpp örömért, mert más ez a szöveg,
mint a kinti összelopott hamis,

rángó hajrában húrokat kitépő
omló halandzsa, pokol hangfekvésű,
hogy rongyolt nadrágból kilát a kéklő
bőr, és a copfból kiesik a fésű,

pengetnél-e újra gyengéd ujjakkal
szívedben nyíló illatos tavaszt,
versenyben már az idegen újakkal,
mikor a zajtól nem hallod amazt,

merítenél-e a források vizéből
még kristálytiszta hangú dallamot,
búgó fájdalmat betyárok szívéből,
milyet a gyerek hajdan hallgatott,

vándor harangszót festői napnyugta
szénaszagú, harmatos mezején,
ha dübörgő zene szilaj taktusra
dobol dobhártyán túl az éj felén,

vagy elszegődnél inkább a bandába
akár legutolsó, vásári celebnek,
lelket vakító színpadokon rángva,
akit feldobva már el is felednek,

fehér szakállat lengetve térdig
befelé még ragyogna-e szemed,
mikor a szavadat se nagyon értik,
s címére se vesz egyetlen lemez,

ha nem köszön már néked Nagyszalonta
csonka tornya, tamburás öreg úr,
és nem vezet vágy naponta vadonba,
amerre reményről hiányzik a húr?

 

 

Talán egy zöld lepke

 

Számítunk rá, akár a napra,
amely arcunkat simogatja,
ki pár emberöltőnyi távból
máig a lelkünkbe világol,
ki példáért mélységbe ment le
csatározó történelembe,
lássuk Budát szeretni, halni
a testvérháborúk hatalmi
süllyesztőjében értő módon,
mi máig modern, bármily ódon,
kísértsen még kétezer évet,
senki se fordul tanács végett
Toldihoz, amelyet betéve
hord iskolás is a fejébe’,
mikor a jó csak azért hitvány,
mert épp másnak  bizonyítvány,
zenghetett Szondi két apródja,
mehetett ötszáz is dalolva,
egymással szemben kőbaltával
indulat a haraggal szájal,
ahol az elveszett alkotmány
helyett mást miért is alkotnál.
Felnézünk rád, akár a holdra,
mely verseid fényéhez toldja,
merszével magát is meglepve
rászáll talán egy zöld lepke
libegni tovább gondtalan
sorok közt, ahogy rég alant,
jóságos türelmed láttára
vissza se vágyna föld hátára,
akár aprócska zöld levél,
amely a végtelenbe tér,
hol minden szavad örök áldás
s a mondat végén sincs megállás,
csak a nagy kert, zümmögő zsoltár,
hogy tovább ültessél és oltsál.

 

Megjelent a Bárka 2017/3. számában


 

Főoldal

 

 

2017. június 09.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png