Kiss Georgina
Sötét évszak
I.
sarkig rányílni a világra hogy
a csuklópánt legszélső
feszítőpontján még éppen
nem túl úgy maradjunk a
véletlen huzata ki-besodorhatja
a világot bennünk egyetlen
szélcsendes zugunkat
nem lakja senki
II.
ezek már a sötét évszakok
a delfinszürke ég még emlékszik
tengerek bőrmelegére de a levegő
kérlelhetetlenül éles a mostba
metsz elmozdulhatnál de jó
mutatványos már célzott és
eldobta fejed mellé a kést
III.
testünk határa hártyasötét csak
rajta át láthatjuk egymást
érintéseink közvetettek akárhogy
gyakoroljuk el kell vétenünk a
lépést egymás jelenébe
Magadra
a látótér peremén ütemes
csillogás mozdít ki nézésedből
tizenkét él villan fel a világ amorf
terében a rend kilógó bordáit
látod egy pillanatra s a látszat
éhes limfocita máris körülfolyja
cél nélkül látod arcaid lehetetlen
szögekből körülötted mindenkit
magadra ismersz de fáradt elméd
újraindul úgyis ugyanúgy
Keresztléc
a kifejezés esetlegességei elől
biztonságodba húzódóm
benned ismétlődnek tudatom
morze-jelei kiékelsz a világ és
valami lehetetlen bizonyosság
közé törékeny egyensúly a
hatóerők pontos vektorai nem
engednek közelebb s nincs hova
beomolnom fennakadtam
valami igazság keresztlécén
kifeszülök elgyengüléseid fölé
Megjelent a Bárka 2017/2-es számában.
