Markó Béla
Húsvéti fény
A 75 éves Gálfalvi Györgynek
Rég nem volt eső,
összekötözött lábú bárányok
feje koppan a poros betonon,
bohócfülükkel felsöprik a mocskot,
néha felemelik a fejüket, szétnéznek,
lent vannak, messze tőlünk,
szertegurulnak a bárányszemek
a piaci asztalok alatt,
árusok nyüzsögnek,vásárlók válogatnak,
ki-ki a maga Izsákját
vagy inkább Jézusát, hiszen
még csütörtök van, de már készülnek,
kiválasztják, elviszik, levágják nekik,
öt-tíz centivel a beton fölött
némán ingatják gyapjas,
levesnek való fejüket, elfáradtak már,
taknyos orrcimpájuk sírósan nyílik-csukódik,
lélegzetről lélegzetre élnek,
néznek, szagolnak, hallgatóznak rémülten,
mindent éreznek, semmit sem tudnak.
Jézus-pótló bárányok,
itt csak beton, bakancsok, fény,
de sehol semmi vér.
Ugye nem voltunk bárányok?
Ugye nem tette senki a nyakunkra a lábát,
nem csúszott a tarkónk alá
egy színes női cipő hegye?
Ugye senki nem mókázott velünk,
nem rángatta meg tréfásan a fülünket,
mielőtt elvágta volna a torkunk?
Voltunk gyengék, voltunk erősek,
de nem hevertünk összekötözve a betonon,
néztünk, szagoltunk, hallgatóztunk,
és tudtunk mindent kezdettől fogva,
talán meg is haltunk, csak nem emlékszünk rá,
mert nem hallottuk a hátunk mögött a sortüzet,
amikor egy lángoló téli napon,
mint nagyra nőtt, elnyűtt kisdedek,
kétségbeesetten menekültünk
a pelyhes állú, reszkető,
kibiztosított hóhérok elől,
aztán visszafordultunk mégis.
Akit azonnal szíven lőnek,
hallja-e még a puskacsattanást?
Utána kellene néznem, hogy gyorsabb-e
vajon a golyó a hangnál,
a kés biztosan lassúbb a fénynél,
tehát látható, ahogy közeledik,
sem Jézusok, sem Júdások nem voltunk,
évről évre újabb szemgolyók a porban,
így gyűl meg bennünk az idő,
aztán a kosárnyi bárányszem kiborul,
a fénysebességnél nincsen nagyobb sebesség,
mégis gyorsabb a mindenható kése,
nem láthatja meg soha senki,
csak ahogy napnyugtakor
a láthatáron szétterjed a pirosság.
Női cipője van Istennek,
kezét a tarkónk alá csúsztatja,
hosszan nézi az arcunk.
