Szilágyi András
Képed vagyok
Képed vagyok, tudom,
Romlottabb, mint bárki
Tudat alatt vártalak,
Téged bezárni.
Fakult bennem
Ez a látvány oka,
S az idő előre tudta
Mélyre folyt borzalma.
Látott már eleget.
A festő is csak azt festi,
Akit már megfestettek.
Mégis a szín, benned siet.
Lassítanám, de átlépve
a határon, ott, az égi bálon
szemem bekötve,
kezem mégis
téged fest.
Álmodsz ebben a testben
álmodsz ebben a testben
kés vakolja érintés falát,
de az ismerős hajlatok között
a vágott gyümölcs íze
átizzadt, ledobott ruhák,
csak egy tubus festék,
fehérből kifakadt sárga
időutazás életre-halálra.
Ágytánc
Ágytánc közben festék a vászon bőre,
előrajzolt tested szemérmetlen temetője,
s mikor beszakított körmöd ívhatára a holdra kékül,
benned festek fényt – vezeklésül.
Szárad
szárad a festék,
testhajlat falán megtapadt rajtam
akár a háló-erezet, dörzsölte, masszírozta
belőlem a hígító színeket,
azóta játszik velem az elszivárgó fény ezüstje,
keresem, kaparom kihűlt tónusát, nem tudom
hogyan és miért fedett, vele álmodtam,
de hiába festettem újra emlékezetből,
a mennyezetről hullt a vér.
Zdenka arcán
Zdenka arcán a számadás,
sötét éjjelek sóhajától távol,
szivacsos szememben ázol.
A rád rajzolt térkép hajszálerezet,
vér öleli távolság tájait,
szabadabb színeiben elenged,
oldódik benne tested.
Tudod már kivel fogsz élni,
a hajnali-szemed kavicsát,
vajon ki simogatja, vajon ki nézi,
s míg ébredésből-ébredésbe fázol,
színek folynak egymásba halálról.
A versek a Bárka 2016/3-as számában jelentek meg.
