Bors Anna
Bezárva
Hiába térdelt mellé a lány,
a cica abban a műanyag ketrecben
míg a villamosra vártak,
úgy érezte magát,
mint akivel a következő pillanatban
bármilyen szörnyűség megtörténhet,
kizárólag azon oknál fogva,
hogy nem menekülhet el.
Pohárnyi bor marad
Most olyan évet írunk,
hogy pohárnyi bor marad
a borosüvegekben, ahogy sorakoznak,
mint valami kóstoló hajnalán,
a gyerekek nem sírnak,
csak csendesen dolgoznak,
hogy le kell bontaniuk majomházukat,
a házat, amit bővítettek
három hónapon át,
és sugdolózva vettek be újra,
minden ebéd után.
Olyan évet írunk, ami pénztelen kezdődik,
és van, aki már iskolába megy,
mások még csak most fognak születni,
szülni új reményt vajon ki fog,
hogy egyszer mindez még megismétlődik,
és sorsunk egy irányban forog.
Éjjel futottunk
Akkoriban
a mocsárig futottunk,
és nem féltünk
éjszaka sem,
éjjel, mikor a
vaddisznóké minden,
sötét túrás lesz
az ég és a föld,
a föld szaga is más,
veszélyt rejt magában,
rejtegettük
magunk elől még
vékony szívünket,
az erdőbe mentünk,
ma már inkább
a házak közé,
rémlik, felrémlik,
mi történt Zrínyivel,
bár ő maga
kereste a bajt,
akkoriban még
mi is kerestük,
igaz, nem vadásztuk,
de nem is mérlegeltünk,
és például
azon a napon,
a mocsárhoz érve
elnyúltunk
a csillagok alatt,
és mesélni kezdett,
hogy ő úgy érzi,
mintha
búra alól nézne,
nézné a világot,
a világot, ami,
aminek levált
részét képezi,
hiába kiabál,
nem hallja meg
senki,
senki
nem jut el hozzá
igazán,
feküdtünk a sima,
langyos betonon,
emlékszem arra is,
milyen boldog voltam,
amiért a helyzet
ilyen mélyre vájt,
s míg minderről
mi ketten
csevegtünk,
testünket
megtartotta a föld.
Fesztivál
Csak úgy történnek a dolgok,
mint egy fesztiválon,
nincs egyetlen tudatállapot,
nincs kötődés,
egyetlen kijelölt hely,
nincs menekvés önmagam elől.
Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.
