Tinkó Máté
Fünfkircheni anziksz
Sz. V.-nak
1.
viszed a lépéseimet,
viszed az álmom folyóját,
viszed a szívem félreveréseit,
viszed a lelket, amiben, ha egyedül vagyok, nem hiszek,
viszed a döntéseim milyenségét,
viszed a távolodásomat,
viszed, ahogy az égre nézek,
viszed, ahogy a sötétkamrában tapogatózom,
viszed a tapintásaimat,
viszed a tettrekészségemet,
viszed, ahogy félek,
viszed azt is, amit csak félve merek,
viszed a merészségemet,
viszed a várost, amit megmutattál,
viszed a sebességeket (pontosan 50 kilométer per óránál lesz ez a szobor spirálforma),
viszed a nagymamádról szóló történeteket,
akiében a sajátomat is egyszerre látom,
viszed az embert,
akit életre keltettél bennem hirtelen,
és viszed a maradékot,
a holttestemet is viszed
2.
Téged túlélni sem lehet, érted meghalni sem,
De találkozik ez a két szándék a végtelenben.
ott álltam majd összecsuklottam a pécsi pályaudvar közepén
ha lehettem volna nélküled kellhettem volna én
de mindent hozzád fűztem beléd bonyolítottam és tőled indítottam ki
apránként gyűjtve a bátorságot hogy legyen erőm bevallani
a pécsi pályaudvar kellős közepén olyan üresség tört rám
mintha egy idegen szülőcsatornába szorultam volna
és ott úszott el velem szemközt a semmi hajója
felszálltam rá míg elhagytál már nyomod sem lelem
míg elhagytál hagytalak én legyen most már
az összes gesztus erőltetett és könyörtelen
Mert téged túlélni sem lehet, érted meghalni sem,
De találkozik ez a két szándék a végtelenben.
3.
Az Adventet elherdáljuk.
Pedig veled minden áldott nap ajándékként
érkezett. Gyertyát is gyújtottam volna.
Pillanatképekben várnám az eljövetelt.
"Öltözzön díszbe a lelkünk."
Még ezt az ünnepélyességet sem
félvállról venném. S már takarítom is
a szobát, mert arra a tisztaságra vágyom,
ami hajdanán a mama terítőjére volt írva.
És rögtön beszéltetnélek téged is,
folyton folyvást a családról,
hogy végre legyen köztünk az Isten.
Ám ebben a gondolatban az utólagosság
egyedüli büntetés, kizárólagos hála, mert
ott ülök, még mindig ott, a fűtetlen pécsi pálya-
udvaron, a vonatra várva.
Ha feltekintenék, talán látnám is
a Tettyét, a lakást, ahová, azt mondtad,
befogadsz két éjszakára.
De voltaképp nem adtál teret
a mozgásra. "Öltözzön díszbe hát a lelkünk.
Féljük a nevét, amit nem veszünk a szájra."
–
Veled nyílt meg a felejtés ünnepe.
