Fecske Csaba
Hitetlen Tamás
elhasználódott pipacsok a nyárban
a hőség sarában dagonyázó unalom
megaszalódott szavak a számban
nincs kinek és miért magamat elmondanom
árnyékommal pecsételem le e földet
a lépteimre emlékező úton
látnom ami bennem szépül meg jó nagyon
az önmagát ismétlő csöndet hallgatom
mindennél fontosabb ez a délután
nézek a farkát csóváló szél után
megjön időben ahogy szokott az este is
angyal fog vigyázni rám reggelig
angyal ez a túlturbózott éjszakás
nővér gondolataimban mélyre ás
súgja nem vagy ám te se más
csak egy idegen hitetlen Tamás
Hely
az eget habos felhőivel
mintha álmából keltve
festette volna valaki
szép és bizonytalan
még nem lelte meg valódi színét
határát a hajnali pára hálóingében
pihen a szemérmes vidék
az ismerős otthonos táj
ahol mintha lépteidet szólítaná néven
minden ösvény túl forró közelség
ez Nessus-ing
mérgező szövet melynek szálait
belőled fonta a szorgalmas idő
Sötétségbe mártott szavak
ház melynek kövei mintha
maguk sem értenék mért vannak itt
mért habarcsolták össze őket
céltalanul lóg az időben
mint eltévedt gondolat sötét idegen
a lépcső nem ér el az ajtóig
mély szakadék tátong közöttük
de hiába is érne odáig mert
nem nyílik az ajtó s ha nyílna is
nem bírnám átlépni a küszöböt
a szajha félelem megbénítja lábam
ugyan mi történne velem
odabent a vak tükörbe nézve
nyomasztó némaságban
megérezve a kiszellőzetlen
évek dohszagát
Megjelent a Bárka 2015/6-os számában.