Simon Márton
Vércsontpark
A vérem, a csontom, a park lenn.
A vérem paprikás krumpli, a csontom liszt, a park lenn Dreheres doboz.
Tegnap itt volt az idő, és rám fogta az arcom, mint egy fegyvert,
mondta, hogy tessék, legyek vicces, én meg próbáltam nagyon, de nem ment.
Mit mondjak, túl több bevallhatatlan megszokáson?
Hogy egyre kevésbé fér a bőrömbe egy-egy elfojtásom,
hogy nem tudni, épp meztelen, vagy csak ruhában pornózik a király,
közben a náci homály még mindig népszerűbb, mint Váci Mihály,
és alakul a túlélőshow – zombiknak, bár közben, látod, az agy fél árú,
viszont láttam a boldogságot, lágy volt, és azt röfögte, hogy I love vájú.
Még veszett fejszék üldöznek ugatva, ha megharapnak, légyszi, nem lőnél le?
Csak a fából vaskereszt, csak a vega pörkölt, csak a nem valami nagy számok törvénye.
A vérem Hitlerszalonna, a csontom zaj, a park lenn Gellérthegy.
Nekünk kérem elveink vannak – én elvagyok, te elvagy, ő elvan.
Csak néha elveszítjük az arcunk, orosz rulettben vagy vetkőzős pókerban.
Csak a fejünkhöz tartottuk viccből a semmit és látod, véletlen elsült,
csak lassan sértő, hogy milyen régóta szopjuk ezt, és még mindig mennyire petyhüdt.
Bennünk iramlanak az örök éjben ismétlést bámuló tegnapok,
csak fogd be a szád, és a távolságot, mint egy József Attila díjat, megkapod,
ebben a főzőműsorban -- zombiknak, ahol sztársemmit esznek a sztárevők.
Add az öngyújtód, éhen halt tűznyelők alszanak kinn, a ház előtt.
Add az öngyújtód, attól félj csak, hogy amitől félsz, előbb-utóbb, mind megteszed,
És aki nem lesz Nagy Lászlót szavaló Rambó, lehet Notorius Big Mekk Elek.
A vérem télapó itt van, a csontom bálna, a park lenn rohadó fejes saláta.
Add az öngyújtód, most mindenki boldog benne, ilyenkor kell felgyújtani a tévét,
vagy lekapcsolni, aztán csak pislogsz, mikor lettek a hóherékből a hóhérék.
Én értem, hogy egy ekkora helyen kisebb cinizmus el se férne,
de komolyan muszáj minden reggel belerondítani a mosógépbe?
Megbonthatatlan megosztottságot követelek és egyenlőtlen jogokat örökre.
Eddig az ellenkezőjét akartam, igen, abból lett ez, az ennyire jött be,
hogy most a vérem bika előtt rázzák, a csontom koszos lepedő, a park lenn, mint a pipacs szöszöske szára, zöld,
az agyam Tarr Béla-snitt, a szemem napfogyatkozás, az ég fentről a föld.
Megjelent a Bárka 2015/5-ös számában.
