Zalán Tibor
Elengedve élni
Most ülj le Tedd keresztbe a lábad
Maradj így sokáig Élethez már
úgyis túl kevés az élet ami
hátra maradt Élet Az mi Talán
idézet Vagy csak igézet Döglött
kutya belében ott nyüzsögnek a
férgek Lám egy rím mégis megakadt
Vagy kettő Akár horgon a harcsa
Küzd rángatózik nem akar menni
át a túlsó partra Na valahogy
így lehetsz Szádban már a horoggal
rángat az isten fölfelé s rángat
a sátán egyre lejjebb De hol a
fönt és hol az attól lentebb ahol
vagy De csak dőlj nyugodtan hátra Most
van ideje számadásnak s mindegy
vannak-e még más irányok Ahogy
sziklán éhes sirályok vijjognak
benned a pusztulás madarai
De tőlük sem kell félned Ítélet
nincs ahogy kollégád mondta Nem lesz
Bár elhangzottak a vádbeszédek
Fejedben átforrósodott üllők
pengnek Valaki kovácsolja a
jövőt a múlt rozsdás vasából Hát
ints búcsút a jelennek Annak a
tévképnek hogy van Mert nincs jelen Rég
tudtad ezt s le is írtad Förtelem
hogy most mégis kapaszkodnál bele
Nem igaz hogy mindennek megvan az
ideje Van ami időtlen is
létezik A nevetés nem ilyen
Régen a szád még tele volt vele
Nevetéssel telt ifjúságod vad
tele s teli szerelmekkel minden
nyár A papír lángolt ahogy lázas
homlokkal versenyt futottál vele
És mindegy volt vers bor regény whisky
pálinka mitől égett az ember
bele ahogy mindegy volt józanul
vagy részegen telt az idő papír
ágy bősz hajnalok Cserélődtek a
lányok a vízmosásban s arcodat
fürdették hajzuhatagok s beteg
éjszakák penge holdja vagdosott
össze a gyönyört habzsoló órák
vadonában Megváltónak hittek
s már akkor nem vágytál lenni Szartál
magasról arra hogy ki mit mond és
hogy honnan mondja és hogy mit akar
és hogy miért éppen rád van gondja
Istennek háttal A homlokodra
csillagot férceltek korom-ujjak
és elkárhozottnak hívtak hátad
mögött Hívott ki ott állt Hitted a
föld neked terem kék mákot s átkot
És nem hallottad anyád sírása
messziről fölszivárgott És apád
káromkodása sem ért el S a sós
lánykönny sem indított irgalomra
Meneteltél az időben a te
idődben irányok és térképek
nélkül Nem féltél hogy eltévedsz hisz
bárhová értél el ott egyforma
volt a világ megélhető része
földestől és csillagostul s mindig
volt üres folt ahol megvetetted
lábad s kövekre hajtottad fejed
Tudd már akkor is álmodtam veled
amikor te még nem lehettél mert
idősebb vagyok nálad És mégis
te halsz meg előbb mert az élethez
én vagyok a fiatalabb Mondtam
Én már voltam amikor te még nem
lehettél S leszek mikor neked már
nem lesz napokkal mérhető időd
Tünékeny vagy mint a fény délelőtt
Ismerni látszol a nemlétezőt
s unottan tolod a meglevőket
félre Ízek helyett már csak undor
játszik a szádban Tedd hát keresztbe
a lábad és nyugodj Véget ért a
nagy futás Maradnak néhány léptek
vagy az egyhelyben járás szégyene
s maradtak a bezápult emlékek
melyekkel rég nem tudsz mit kezdeni
A terasz felől liheg a hajnal
de te ülj ott nyugodtan Nem érted
csaholnak még a halál kutyái
csak megnéznek maguknak és mennek
tovább Most inkább szedegesd össze
amid még megmaradt Egy törött toll
egy véres hajcsomó S a szék alatt
néhány széttaposott kézirat Majd
később pénzre váltod őket Veszel
pálinkát meg whiskyt Mind előleg
íráshoz pusztuláshoz Vagy máshoz
Na látod ehhez értesz Sajnáltasd
még kicsit magad Míg lehet szabad
És maradj Nincs már hová sietned
A te vonat utadhoz nincs retúr
Retúrod a nincs A volt lehetne
Szitakötők szállnak rá kezedre
gyermekkor-illat permetez szét S az
elme éles mint a szívbe vetett
kés és sötét mint baltán alvadó
vér Jóságod útján győzedelmed
Ki csalt meg kit És ki fejezi be
szebben Hát nem mindegy lassul lassan
a gépszíj s a gép köhögve megáll
Az égen átvág egy szamár Akár
lehetne metafora is Pedig
nem az A régi és a megvágyott
kerteket fölveri a gaz Soha
oda vissza S nem többé előre
Keresztbe tett lábbal ülsz Zajokra
figyelsz De cserbenhagyott az élet
Csöndre csönd rakódik Emlékekre
béke Az idő hamuja A lét
törmeléke Ijesztően fogy az
anyag belőle Távolból egy hang
vagy csak ott bent egy lélek felsikolt
talán még lehetne Még visszhang sincs
rá Üres teremben homár hideg
tálon S egy félbehagyott pohár Csak
ülj nyugodtan Tedd keresztbe lábad
Ha megérted helyed még megmaradsz
kis időre Nem baj hogy ritkul az
elméd és képek fogynak belőle
Én majd fölötted állok amikor
elfoszlasz a puha légben S nézek
utánad hosszan elmerengve De
nincs is ebben több Meg kell tanulni
elengedve élni Nem előre
nem hátra nem oldalt és nem körbe
A végpont felé soha nem vezet
egyenes se görbe De téged ez
már ne érdekeljen Tedd keresztbe
a lábad és ülj Enyhe rosszullét
s nem bánat mi megtölt Majd kiürül
Hévíz, 2014. december 21. – Budapest, 2015. május 1.
Megjelent a Bárka 2015/3-as számában.
