Versek

 

 Kulcs__r_Ferenc_m__ret.jpg

 

Kulcsár Ferenc

 

Balassi Bálint utolsó éneke

 

Nyitván fák rügyeit
szép pünkösd közelít –
szüvem, jaj, vért virít,

míg ínségben írom,
ha adatik bírnom,
szerteágzó kínom.

Fene ötte sebem
teelődbe teszem,
adj gyógyírt, Istenem:

igen nagy hatalmú,
végtelen irgalmú,
ragadj ki az bajbúl.

Amíg ló, jó agár
csatákban körbejárt,
én lelkem velek szállt:

Uram, nehéz sorban
te katonád voltam,
lábadhoz omoltam,

gyakran éhen, lázban
seregedben jártam –
ügyedet szolgáltam.

Szerelmes vitézúr:
harcoltam vitézül,
jó hazámnak ékül,

s terheltetvén bajjal,
sötét holló hajjal
szálltam, miként karvaly:

tusakodás szíta,
villongás szoríta,
háború boríta –

irtóztató döggel,
varkocsos törökkel,
birkóztam ördöggel:

pokolban nagy kányák
szüvem tépték, rágták,
hordtam fátum átkát.

                *

Szabadság, szerelem
gyógyírja s rejtelem
angyala járt velem –

sas voltam, szárnyaim
repíték álmaim,
nagy erős vágyaim.

Júlia szép kegye,
örömnek tengere
rám törvén elnyele:

vágyva égő ajkát,
a könnyeim hajták
szerelemnek malmát –

az ő édes képe,
gyönyörű beszéde
holtig elkisére,

s gyúlván bennem ének,
mint pokol tüzének,
nem ért soha véget.

              *

Égi-földi fényből,
épültem reményből,
magyar égett kőből:

bátor szív, tudomány
élesíté pennám,
derék kardom, szablyám.

Cselédet, kisdedet,
főúrt, pórt, szenteket,
becsültem rendeket,

s vitettem fény felé,
szépség s Isten elé,
ki röptöm engedé.

            *

Ó, én édes hazám,
csuda évek során
perpatvarban, csatán

űzött engem kétség,
álnok rókanépség,
ördög, bú, szegénység.

Istennel pörölvén,
könnyeim törölvén
lerántott az örvény:

lettem kivert kufár,
versárus, lócsiszár –
elkevert nagy viszály.

Ím szívemben hordom
sok veszendő dolgom,
földönfutó voltom:

Esztergom falánál
érzem, halál vár rám,
szólítalak árván:

ígéret tavaszán,
virágos hold haván
Isten hozzád, hazám,

kérvén kéri szolgád:
legyen eggyé orcád,
Erdély, Magyarország.

               *

Apadván már kincsem,
foghatatlan Isten,
hozzád kell sietnem,

szánd keserves fejem,
fene ötte sebem,
elmenő életem:

legyen nyugovásom,
földbe leszállásom,
fel is támadásom.

1594. május 25.

 

Megjelent a Bárka 2015/3-as számában.


 Főoldal

2015. június 02.
Hozzászólások (1)
2015. június 02. 19:16
Balogh Tibor
Ragyogó vers !
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Lövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatok
Ecsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás ember
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png