Győri Orsolya
Betépve mint
Ha kora reggel a belépve mint-et is már
csak betépve mint-nek olvasod,
ha úgy érzed, hogy vastagon ragad rád
minden, ellenirányból visszatérő álmod
− a gyerekkori meg a kamasz-képzelgések −,
s az összes képen vág, mint bumeráng,
a véraláfutás pedig nem kérdi meg:
más volt-e vagy te, ki ily hosszan hajítottál,
ha tükörbe nézve csak sminkedre ismersz,
s nem magadra, jól tudhatod, hogy elérkezett,
a végére értél, szinte célba.
Innen már csak helyben járás, vesztegzár,
s örökké elnapolt válóperes tárgyalás vár,
nem keresve metaforát, a „boldogság”.
Nyárvég
Fodrozódik a víz. Két hattyú ring szelíden.
Senki sem eteti őket, a víz csak 17 fokos.
A strand üres, a lángos tésztája nem habos,
nem üreges. Amikor kihozzák, már hideg.
Szezonvég, lemerült elem a rádióban.
Csak a szél, a nyárfák és a hullámok vannak
elemükben. Ágakat dob a madaraknak.
Nézi, ahogy a nyakak lenyúlnak, duóban,
majd felszínre érnek a szemek. Feketeség
van bennük, élő üresség. Szemrehányás, az
nincs. Körbefordulnak a fejek, majdnem 360
fokosan, és lemerülnek megint. Keresné
bennük az értelmet. Hiába. Nem tükrözi
az ő mozdulata sem. Ellöki magától
a semmit, a két hattyú meg rögtön utána.
Megjelent a Bárka 2015/1-es számában.
