Versek

 

Acz__l_G__za_m__ret.jpg 

Aczél Géza

(szino)líra

torzószótár

 

alagsor

 

teréz anyáig még sohasem merészkedtem mióta tudatosult bennem a tisztes és tisztességtelen vonulata a szegényeknek az egyiket a neveltetés gyökerei mentén érzelgős részvéttel fóliázva
amaz gyanakodva taszított s zavartan kerestem mikor tolódik el a bűn éles határa a tisztátalan
szándékok felé hol a föloldozás számára már nincsen menedék csak tudomásul veszi az ember az örök agóniát s noha társas kapcsolataiban inkább volt góliát lelke érzékeny polcain a kétes
felismeréseket motyogva elrendezi bár úgy igazából sosem nyugodhat mikor lugasos söréhez
kinyújtott vézna kézzel rohamoznak az elesettek és magad legjobban akkor szenvedsz hogyha
válogatni merészelsz és mivel nem bírsz ezzel a tolakodó szerencsétlen egésszel derékszögű tenyérrel taszítod őket tovább de a kényszeredett mozdulatból már mind gyakrabban visszalát az alagsor éhes tekintetű népe s ilyenkor azt se bánnád ha kotyvasztott italokat innának olcsó baksisaidból ebédre félre tolva lelkedben a szánalmas pedagógiát hiszen te tudod legkevésbé
ebből a görcsből merre mégy tovább s mikor fog jólesni a következő falat bősz kárpátok alatt

 

aláhúz

 

nemrég meghalt barátom mondta egykor aki neveket aláhúz megaláz hisz egy kiemelt lét alá
eléggé szánalmas gesztus a vonalazás jelezve majd te kijelölöd a lényeget és hogy postásnak olvasónak akár értő tudósnak egyre megy nem beszélve az idők hátán hömpölygő részvétlen folyamról melyben artikulátlanul egyezkedik elviselhető és soha jó melynek lelkedben sosem volt joghalasztó hatása álmatlan éjszakákon kellett eldöntened a tudat alatti káoszból milyen felismeréseket hozol világra mikor megnyilatkozol és a hátsó üzeneteket hiszed-e pedig nem vagy a görcsös meggyőzések túldimenzionált embere miként is hajazhatnál akkor az alkatilag
rezignált hétköznapi bölcsre ki a feldolgozott múlt mentén óvatosan szökdécsel előre egyszer használatos intelmeket nyöszörögni lelakott olcsó kávéházak szegletén s ha már hallgatóság sincs belül marad némi kis remény valamit felépítettél magadban ebben a tágas reménytelen sivatagban a fontosságot s a sorrendet általában megkérdőjelezve s ezért maradhatott gyakran kívüled az eszme mely tévutakra ugyan el nem csábított ám magasságokba sem emelt fel soha

 

aláír

 

egy jó hangulatú irodalmi est után váratlanul hozzám lépett egy pupák közismerten rosszarcú hatalmi gengszter amolyan zughírlapírónak kitenyésztett mester s ujját fenyegetően fölemelve
az elképedt kis társaság előtt rám förmedt te csak ne politizálj s mire átsuhant rajtam mogorva intelme öklelés helyett riadtan rávetült képzetem a versre minek esztétikai szintjét mérje más
különben a produkció utólag sem blamázs felnyársalt ez a durva kioktatás hisz évtizedek óta műhelygond bennem az árnyalatok összejátszatása hol a közösségi indulatokat a közhelyekbe
csúszás fegyelme vigyázza ne legyen brossura ízű a mű várja ki szövetei közé mint kígyózik majd az örök szociális gondolat mely a hatalomra vergődő pártoknak sosem mond sokat talán ha a krisztusi tanokat letisztítanád kitörölve intézményeit akkor éreznél valami hasonlót habár az ember olykor felnyerít és aláír sterilnek alig mondható tiltakozásokat majd csüggedten lesi annak eszmeisége mikor fordul ki önmagából s egy különös csavarral talán még igazat is szólt
az a tisztátalan jámbor még följebb kellene szállni a szennyes politikából hogy megszólíthasd


*  *  *

alapít

 

ha a szerző már túl szürkén pötyögtet  alakulgató versének tükrébe önkéntelenül is bedob egy zavarost kevesen merik aztán feszegetni hogy amit a szöveg művészkedve állít az nincsen ott
mivel az asszociációk felhígított terébe olykor még a kohéziót belülről kontrolláló is gyakran beletéved szétoldva az ihletés maga teremtette körvonalait egyre homályosabb tartományokba
csúsztatja a mű-egészet s már racionális fejjel is akként igazodva hogy e furcsa kényszer szép
dikcióját valamely sátáni misztika felé vonja aztán hiszi aki hiszi csak kezd összeállni a torz látomások alja a döccenőknél pedig a vaslogikához szokott elme lassan átfeledkezik az italra vagy valamilyen más kábulatra s hagyja hogy töltögetni kezdje szövegének hézagos belterjes
tereit honnan a terjeszkedő mákony előbb-utóbb a tisztes megszokásokból kivezető mániákus
reflexeket alapít az elviselhető túléléshez hogy valami még egybe tarthassa a foszlott illúziók között a megtépázott egyéniséget akkor is teremteni ha régen oda a hite és a kedve  pedig bocs
a rímkényszerért rövidesen mint a téli medve vak barlangjába tér honnan már nem jön ki soha

 

alapos

 

ha a történelmet így lazán is jól értem mindig bandák éhsége mozgatta az egészet a táltosoktól borsa kopaszon át a budai várig ha pedig a zsarnoksághoz nem volt elegendő némi kenetteljes eszme kaszálták a szembe jövőt mind egy szálig az aktuális kalandorok majd századok múltán
előbújtak a tudorok mint kik arra jártak és békékről puccsokról szabadságharcokról kezdtek el regélni a fél világnak a hömpölygő időkhöz lábjegyzeteket toldva a gomolygó események vélt zamatát végleg kioltva de legalább tudományosan aztán új korok jöttek tenger dokumentumok
alapos kutatások körülbelül úgy amint a szomszéd egykor kutat ásott s a roppant homokoszlop betemette új stílus jött rá modernitáson rugózott az elme csodás technikai díszletek között ám
a haramia világ valahogy falakba sohasem ütközött legfeljebb míg rabló módszerét átmentette
de már dőzsölve találta a harcos este miközben az a szenvedő bamba néhány milliárd naponta kezdi keresni újra a szebb hazát melyet persze sosem fog megtalálni legfeljebb demagóg mód
néhány ábrándos versben amelynek sorai között a nihil mérges gázai szelelnek reménytelenül

 

alaposan

 

mielőtt öreg embernek végleg elszáll az agya mert ne reménykedjünk előbb-utóbb a diktátor
és a tudós a celeb és a proli egyként hazaér s nem tudni már hol termett meg a gyom és mit ér a babér a közeledő végállomásokon ahol leginkább az amatőr pályákba beletörtek szorongnak
zsebükben megpenészedett közhelyekkel és azzal a félelemmel hogy az idők iramából kiesve
olcsón moralizálnak az önös gyanakvás aztán ezért gyakran befogja a szánkat legfeljebb szűk hajszálerekben erednek meg érthetetlen kételyeink engem például alaposan lebénít mivel tág stadionnal szemben voltam valaha őszinte kamasz és társaim közül többen már fél századdal
ezelőtt lyukas cipőkben ugrottak hatalmasat és körözték volna le a mai felzselézett megannyi világcéget reklámozó tetkós bajnokot pedig azóta a formahű cipő is lábra szabottabb a ritmust lendítő rugalmas rekortán is adott valahogy mégse akarod kimondani e népség talán valahol csak korcsosodott ahhoz meg végképpen nincs gusztusod hogy nemzeti színre váltva fakuló szellemed meg is magyarázza hol csesződött el erre felé az egyre jobban divatos történelem

 

Megjelent a Bárka 2014/6-os számában.


 Főoldal

2015. január 21.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png