Versek

 

 Sántha portre

 

 

Sántha Attila

 


Rákosijános nagyapám

 

 

Jópár részre szétszakadt a hadtest,

úgy szórták szét a Don óta

visszafelé nyilazó székelyeket,

mint a polyvát.

 

'44 legvége volt, jobb helyeken

már készülődtek hatalomra

a kommunistának átállt nyilasok,

máshol még ők voltak uralmon,

 

s a leereszkedett ködben a század

– csupa meglett, két világháborús családapa –

Kecskemétről hazafalé indulva

kereste a főhadtestet.

 

Nyilasok fogták el,

a csapatból kiállítottak egyet,

fejéhez fogták a pisztolyt, lője le

elrettentésül kiszemelt nagyapámat

– lelőtte.

 

Testét aztán felakasztották

egy útmenti fára emlékeztetőül,

hogy így jár,

aki két háborút végigharcol

akármelyik oldalon.

 

Évekre rá Bardócz Béla bá

a kocsmában sírva mesélte,

mennyire fájt neki, hogy

ötgyermekes apát kellett lelőnie.

Bocsáss meg, Márti,

de Márti nem volt ott,

és nem is tudott volna mit mondani.

 

 

Márta

 

 

Emlékszem a nagydarab,

kancsal oroszra,

hetven év után is felismerném

– mondta anyám, aki azóta is

hiába hívja a szovjetvadászokat.

 

Pár héttel azután történt,

hogy leendő anyósát légnyomás érte,

oroszok járták a falut,

dáváj csász vagy dáváj életet,

s a nagydarab, kancsal Szergej

az utolsó bödön zsírt vitte el.

 

A színben nagyapám

pergősszekerét is meglátta,

s gondolta, azon járja meg

Berlin ostromát.

 

Hol a kötőrúd? – szólt, illetve mutogatta.

Nincs, megettem – válaszolt

szikrázó szemekkel nagyanyám.

 

Dáváj kötőrúd – kiáltotta oroszul Szergej,

s felsorakoztatta a fal mellé

Annát, Etit, Saroltát, Lujzit

és a legkisebb Árpit, majd

nagyanyámra fogta a Kalasnyikovot.

 

Társa alig tudta puskatussal leütni,

még akkor is ordítottak egymásra,

mikor elhajtottak a pergősszekéren.

 

Márta pedig ottmaradt étel nélkül

és öt gyermekkel,

kész csoda, hogy kiteleltek,

és Jánosra is sokszor haragudott,

hogy nem jön segíteni,

pedig azt ígérte, sosem hagyja el.

 

 

Rákosizsigmond dédapám

 

 

Született 1868-ban primor családba,

s élete nagy része azzal telt,

hogy a birtokot ő visszaszerzi.

A perekben szinte semmije sem maradt.

 

Dénes fiával együtt vonult be,

és ordította, kutya Szerbia,

majd '16-ban, mikor az oláhok bétörtek,

János fiát is utánavitték.

 

Látta, mint Dénes fennakad

egy szögesdróton s lekaszabolják,

aztán hazajött.

 

Pár évre rá felhúzta legjobb harisnyáját,

egész nap fát húzatott az erdőn,

legyen télire, majd kimelegedve

otthon a jéghideg vízbe beleült.

 

Harmadnapon meghala, majd eltemették,

a felesége vitte tovább a pereket,

nagy tehetsége nem volt hozzá,

így sok minden elveszett.

 

Megjelent a Bárka 2013/4-es számában.

 


 

Főoldal

 

2013. augusztus 24.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Tóth Krisztina: BetonútNádasdy Ádám: Na, felnőttekJenei Gyula verseiNagy Koppány Zsolt: Bocsánat, uram
Bíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás Kovács Dominik−Kovács Viktor: Csirkevész
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg