Tőzsér Árpád
Fogadó az Utolsó Szóhoz
(Haláltánc-torzó)
„Elmegyek meghalni. Vén vagyok és immár az időmnek vége közel vagyon…”
(Példák könyve)
A szín:
Hieronymus Bosch Pokoljának és Joyce Ulyssesének a kevercse. Az Utolsó Szóhoz címzett, üres tojáshéj formájú fogadóban újkori diktátorok söröznek. A tojáshéj pereméhez támasztott létrán csuklyás, mezítelen alak, a legújabbkori diktátor (Diktátor I.) igyekszik fölfelé. Vállán botra akasztott söröskancsó. Fenekén egyetlen toll meredezik, s így alakja kopasztott kappanra emlékeztet. A tojáshéj-fogadó mellvédjén Leopold Bloom, a fogadós könyököl. A fogadó alatt sötétlő Akheron vizében a pokolra szántak kallóznak, bucskáznak, vízisíznek a túlsó part felé. A folyó innenső oldalát egy fából készült hazugságdetektor uralja, mellette ítélőszékre emlékeztető árnyékszék, rajta bagolyfejű szörny ül, éppen elnyeli Daniel Okálit, az egykor a csehszlovákiai magyarokat kitelepítő bizottság elnökét. A detektor tövében egy turbános szfinx vezetésével rögtönítélő bíróság ülésezik, most éppen Bagzó Boylan ügyét tárgyalják. A szfinx azt magyarázza a hallgatóságának, hogy a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. Mellette Pénelopé Bagzót átkozza. Hatalmas mandolin alatt Bagzó Boylan fekszik, csak a meztelen fenekét látjuk, rajta írás, Edvard Beneš 1945. augusztus 2-án kelt 33. számú alkotmánydekrétumának a szövege. A szerkezet tetejéről az Ulyssesből ismert, s ott Polgártársként emlegetett ír politikus készül fejest ugrani a vízbe. Felgörbített hátán tojást egyensúlyoz. A kiszáradt fának, sejtelmes élet-halál korongnak, s kereszteslovagnak álcázott Kháron arcán gunyoros mosoly: „Lám még a pokolnak is van keletje. Most látom, hogy szolgálataim nélkül is megtelne a bugyor. A Nincsnél alkalmasint még a Pokol Vanja is jobb.”
A Fogadós
Ennek csúza,
annak rákja,
amannak meg
podagrája…
Ki született,
meghal egyszer,
lába között
üres ceker. –
A szerző
(az Ulysses Télemakhosz-Dedalusának mai, megvénült utóda)
Mielőtt a nevezetteket tácba vinné a Haláltáncmester, hadd magyarázzam meg a láb közt a cekkert. A nyáron Trieszttől Póláig s vissza Leopold Bloomot kerestem. Minden szemüveg mögé, minden arcba belestem. Minden fa haját elsimítottam, s néztem, hol tűnik elő az öklelő homlok, a szem, a száj, amely újra kimondta Hieronymus Boscht és a poklot. Így kerültem el a vrszari nudista strandra: a csupasz fenekeken, fürdőnadrágnyi szeméremdombokon mindenhol ott volt James Joyce Bloom-arca. A strandon az egész Mitteleurópa ott tolongott: a sok német, zsidó, hereró, magyar, cseh, lengyel és szlovák nudista egyszerre volt segg és homlok. A nők: megannyi Willendorfi Vénusz: tektonikus gyűrődések a hason. S a keblek! S a férfiak: a lábuk között üres cekkerként hordták a történelmet.
Diktátor I.
Elmegyek meghalni –
s nem vár a Walhalla:
repülni akartam,
de erőm elhala.
Már majdnem elértem
a Vöröslő Napot –
a gravitationsfeld
fenekembe kapott.
Ékes beszédemmel
hej, megrekesztettem
Európát, az orosz tél,
a halálos Weiβkommando
megrekesztett engem.
Sörrel kínálnak most,
mint Tantaloszt vízzel. –
Tudják, hogy a kínommal csak
Tantaloszé rímel.
A Fogadós
Találó hasonlat!
Az Ikarosz is jó:
antik hacukában
koszos mai disznó.
Sörrel kezdted pályád,
s most sör mellett múlsz el. –
Végzed, ahogy kezdted,
Adolf Schieckelgrúber.
A Fogadós ezután nagyot sercint az innenső parton tolongó, trombitáló, doboló, furulyába fingó született vádlók, s a szónokló, denunciáló, szemérmetlen önkritikákat és apológiákat bőgő elítéltek közé. Egy másik legújabbkori diktátor (Diktátor II.), mielőtt felmászna a fogadóba, egy kifeszített kötél segítségével még gyorsan működésbe akar hozni két hatalmas lehallgató-fülből és egy guillotine-késből álló szakállas ágyút. Közben az Ej, uhnyem dallamára a következőket énekli:
Diktátor II.
Én, ki a sívó homokból
kertet varázsoltam,
feküdjek most deszkák között
tehetetlen, holtan?
Bajúszom két vége
keletre, nyugatra,
konyul erre, konyul arra,
a világ-arc két oldalát
mégis összetartja.
Egy akol, egy bajúsz, azaz
egy világ, egy eszme.
A non-A is A, a káté,
s ha az sem, akkor az ököl
tartja őket egybe.
A Fogadós újból sercint, s mintegy a sercintésre, megbillen a tojás a Polgártárs hátán. Az addig a földet bámuló meztelen alak odakap a tojáshoz, feje napraforgóként oldalra billen, az így felénk forduló arcban – div se, světě! * – Edvard Beneš, az egykori csehszlovák elnök ábrázatát véljük felfedezni. Innentől kezdve mi Elnök polgártársnak nevezzük.
Elnök polgártárs
Elmegyek meghalni. –
Mindenkit átvertem.
az NKVD meg
tönkre- s átvert engem.
Amikor Szudoplatov
orrom alá nyomta
rubel-nyugtakötegem…
robbant, mint a bomba.**
A Hradzsin ablakában
éppen nyílt a kankalin,
az illata megcsapott,
s becsapott apám, Sztalin.
Mily szépen szólt:
„A szláv család…!”
Fiuként hittem neki,
hogy a család ügyeit
majd apaként rendezi!
Diktátor II.
(hátra fordulva)
Milyen bolha köhög ott
tüdő nélkül, folyvást?
Hol Isten vágja a fát,
ott röpül a forgács!
A Fogadós
(Elnök polgártárshoz)
Így jár, aki istenek
tüzénél süt pecsenyét:
___________________________________
*div se, světě! (cseh) – csodák csodája!
**Edvard Beneš (1884-1948), cseh államelnök halálának egyik verziója: az NKVD a korábban neki juttatott hatalmas rubelösszegekről szóló nyugtákkal zsarolta, s így bírták rá 1948-ban a lemondásra. Utána a Ljubljanka-börtönbe szállították, s ott halt meg. Hamvait csak az 1990-es évek elején adták ki a cseheknek. (Földi Pál: Benes és a magyarok, 2009.) Persze akkor kérdés, hogy kit temettek el 1948. március 8-án a csehországi Sezimovo Ústíban?
isteni saskeselyű
tépi ki a pečeň-ét*.
De fogadómban az elvek
vására még szabad:
én „utolsó szókat“ gyüjtök,
a Fogadós „fogad“, itt még
kisírhatod magad.
De mit látok! Hadd nézzelek meg jobban! Nem az én fiam vagy-é te, Leopold apám unokája, magad is Leopold? Nem vagy-é te az én édes gyermekem, aki elhagyta atyja házát, és elhagyta atyáinak, Ábrahámnak és Jákobnak istenét?
Elnök polgártárs
Más se hiányozna nekem
csak ilyen mákvirág-
-apa, aki felváltva Bloom,
Li Csi Han és – Virág.
Minek nevelné az ilyen
kaméleon – fiát?
Megyek inkább meghalni,
de nem leszek Virág.
A Fogadós
Lázadsz, de lázadásod is ismerős: csak biztosra mégy. A vesztessel szemben erőt, a hatalom előtt kompromisszumkészséget mutatsz. A legszemélyesebb igazságérzet vezérel, de retorikai furfanggal fel tudod azt emelni a történelmi igazságérzet magasába.
Elnök polgártárs
Igazad van, az ember
hiú s álnok majom:
a pokolban miért épp
veled legyen bajom?!
Cartaginem esse delendam…
egy kutya pún, magyar úr, junker:
a németeknek és magyaroknak
hazámból pusztulniuk kell!
A Fogadós
Na, hát mégsem vagy fiam,
logikád a gyilkosé, imerem én ezt:
a zsarnokoknak mindig az álnok
bölcselők adják az éceszt.
Pénelopé
(a Szfinx fülébe rikácsolva)
Vádolom Bagzó Boylant, aki a magyar
kitelepítések idején falumban teljhatalmú
___________________
*pečeň (szlovák) – máj
„komiszár” volt (a gyakran nyakában lógó
géppisztoly miatt mi csak „Gitárnak” hívtuk).
Egyszer berendelt az irodájába, takarítani,
s közben arról szónokolt, hogy Beneš elnök
rendelkezése szerint nekem mint magyar
háborús bűnösnek kötelességem őt, a győztes
csehszlovák állam képviselőjét mindenben,
érted?: mindenben! kiszolgálni. Aztán
az ágyába akart parancsolni, de mikor
nem engedelmeskedtem, egyik karomat
hátra csavarta, s kezem a nyitott sliccébe
húzta. Tizenhét éves voltam és szűz:
elhánytam magam, erre elengedett, de
utánam szólt, akkor már a pisztolyával
hadonászva, hogy úgyis lefektet. Másnap
a mi nevünk is ott volt a Csehországba
deportálandók között, a hirdető táblán.
Aztán elvitték – Gitárt. Civil rendőrök
jöttek érte, s megvasalva betuszkolták
egy fekete autóba. A helyi fináncok
jelentették fel: elkártyázta a fizetésüket.
Apám úgy döntött: megyünk Magyarba.
Addig szökünk el, amíg nincs itt Gitár. –
Turbános szfinx
Gitár elől menekültetek vagy a kitelepítés elől?
Pénelopé
Is-is! A csehországi teherautók akkor már
naponta zúgtak: szuronyos katonák állták körül a
kijelölt házat, se ki, se be, csak fel, az autóra.
Az unokanővéremnek egy nappal korábban
volt az esküvője: vitték őket is, a koszorúja,
fátyla nálunk maradt, nem fért bele az
engedélyezett ötvenkilós csomagba. Másnap
valami csehszlovák ünnep volt, a fináncok
bált rendeztek, apám akkor éjszakára tervezte
szökésünket: őrizetlen lesz a határ, mondta.
De hát az ember tervez…! Minket, lányokat,
a fináncok berendeltek a bálba, hogy legyen
kivel táncolniuk. Nem baj, mondta apám,
tizenkettőkor eljössz, mi addig összepakolunk.
S megintcsak ember tervez...! Táncoltam,
csaknem sírva, amikor kivágódott a kocsma
ajtaja, s ott állt benne a komiszár, Gitár,
oldalán börtönőrével. Nem tudni, hogyan
intézte el, elég annyi, hintón jött hozzám
a sátánfajzat, mert flancolni tudott a bitang.
Ma éjjel csak velem táncolhatsz, mondta.
Táncoltam, rettegve, szemem a faliórán.
Turbános szfinx
Sírva élvezted a tácot, akár Heine angolja az ölelést.
Pénelopé
Semmit sem élveztem, nagyon féltem, öt perccel
éjfél előtt elszöktem. Futottam lélekszakadva,
csattogott csizmám a fagyon, a házunk előtt már
ott állt a megrakott ökrösszekér, vártak rám apámék.
Pár perc sem telhetett el, nyílt az ajtó, jött a komiszár:
Hol van Penelopécska? – Hagyjon békét a lánynak,
mondja apám, mi már megyünk Magyarországra.
– Maguk mehetnek, de Penelopa marad, ő már
hozzám tartozik! – S erre megint nyílik az ajtó,
lihegve jön a börtönőr, kezében pisztoly: Hol van
a komiszár? Megszökött tőlem s ide futott be! –
Én a kamrában, apám a belső szobában éppen
odaígér Gitárnak, azzal a feltétellel, hogy most
szépen elmegy. – Végül a hintó elzörgött, s elindult
a mi szekerünk is: a másik irányba. – A magyar
határon, Kisrétpusztánál raktak le bennünket, bele
a méteres hóba, a vekkerünk bederesedett s megállt,
belefagyott az idő, nem tudtuk, hány óra. Virradt,
amikor a legközelebbi magyar faluból értünk jött
egy másik ökrös szekér. Délelőtt 11 volt, mikor
fedél alá kerültünk. Belázasodtam, tüdőgyulladásom
hoszú hetekig tartott, sokáig vacogtam élet-halál közt. –
Turbános szfinx
Milyen büntetést javasolsz a vádlottnak? Halljam!
Pénelopé
Vádolom Bagzó Boylant máig beteg tüdőmért!
Vádolom nemi erőszakért! – Fiatalságom megrontója,
hét pokol égesse lelkét! – S vádolom elnökét is,
aki átkozott törvényeivel, mivel ő maga nyíltan
küzdeni gyáva, lovat adott a sátán alá.Találkozzon
komiszárjával itt, e bagolyfejű szörny zúzájában,
s fulladjanak meg együtt a szék alatt bugyogó szarban.
Elnök polgártárs
(a tojás leesik a hátáról; ingerülten, Pénelopé felé:)
Csitt, nő! Bünhődjünk máris, mikor még el sem ítéltettünk?
Polgár ostora, bűn méze, bő szavak üres pataka, könyörögj érettünk!
A vaksorsban fő az alkalom, a csel s a dollár, a nő csak – bani.
A disztingváló politikus fül a részeket nem szokta meghallani.
Az I. és II. Diktátor felér a fogadóba, letelepszenek egy asztalhoz, Diktátor I. az asztal egyik végén ül, Diktátor II. a másik végén. Az Elnök polgártárs egy másik asztalnál, tisztes távolban foglal helyet. A Fogadós a söntésnél méri a sört, a helyiség mélyéből fogatlan prostituáltak vihognak a vendégekre.
Diktátor I.
Ó, Nagy Wotan a germán egekben,
patkányok közé vetettél engem!
Ki ez a förtelmes bajúszos féreg?
S amott…? Hánynom kell: zsidóbűzt érzek.
Diktátor II.
Nono, Herr Hitler, hátrább az agarakkal!
Nem érzi nyakán a Vörös Markot?
Ez itt nem Kijev, s nem is Harkov,
hanem Sztálingrád. S nem Wagner-kardal
zúg, hanem Sztálin-orgona.
Diktátor I.
Nem félemlítesz meg soha!
Nem te győztél, nem a vörös rakéta-ezrek:
a német faj bizonyult életre képtelennek.
A természet tudja, hogy neki mi jó.
Tél marsal győzött: az evolúció.
A Fogadós
Söreik, urak! Továris Kintó,
az önébe vodkát töltöttem. Itt van!
Diktátor II.
Jé, mennyit tud ez a kocsma-tetű!,
emlékszik suhanc-nevemre is!
Vigyázz, barátom, én ma már ittam,
s a kezem ilyenkor hatlövetű.
A Fogadós
Milyen jó, hogy kezed már csak
emlékezete a kéznek! –
A hatalmadnál nagyobb hatalom
téged is csak kivégzett!
Kintó-Gazember elvtárs, pazsálszta,
megkövetem hát alássan:
utolsó szavát halljam,
ne sötét lelkét lássam!
Diktátor II.
Gazember? S utolsó szó? Hát jól van!
Valamikor, a földtani permben,
úgy döntöttem, hogy gazember leszek,
de nem voltam hülye, hogy tervem
más szájak dobjára verjem.
Az ember arra született, hogy
csaljon. S becsapják, hogyha
hagyja magát, a nyelv maga csalás,
erőszakon a spongya.
Sokáig hallgattam bölcs papokra:
légy jóban a belső hanggal!
Füleltem befelé, s csak ezt hallottam:
azonos anyag sátán s angyal.
Szolgálsz? Angyal vagy! Lázadsz? Sátán!
S te közben egyre ugyanaz maradsz a hitben:
az ember csak kényszerítve ember,
s nézőpont kérdése, ki az Isten.
Diktátor I.
S a te nézőpontod szerint az Isten
te vagy! – Undorító ripacs vagy!
Ahogy bajszodon pomádé csillog,
úgy a szádon minden szó – pacsmag.
Diktátor II.
Pacsmag? S ki szegte meg a szavát?
Szerződés, harminckilenc és Moszkva!!!
Emlékszel? Kinek a szava pacsmag tehát?
A háborút ki kezdte s ki okozta?
Diktátor I.
Csak gyorsabb voltam, megelőztelek,
ezzel számolnak a szerződő felek.
Nem akartam, hogy meghágd Európát,
ahogy a jakut iskoláslánykát, Karaókát. *
Diktátor II.
Na most már elég, te, gyilkos árja,
ne húzogasd tovább a bajszom!
Oroszlán bácsi tüsszent,
s valóban elszállsz,
mint Ikarosz az antik fajanszon.
Hát ki szervezett kristályéjszakát,
ki akart világkancellár lenni?!
Legkönnyebb a saját bűneinket
hatóokként az ellenre kenni.
A Fogadós
Uraim, uraim! Halgassuk meg a
harmadik vendégünket is! Ecce!
____________________________
*Kun Miklós közlése: Sztálin (mint politikai száműzött) „egy jakut faluban megerőszakolt egy kiskorú lányt, amivel a puszta bűntényen túl is kárt okozott, súlyosan elmérgesítve az őslakosság és a poplitikai száműzöttek közötti viszonyt.” (Isaac Deutscher: Sztálin. Európa, 1990. Kun Miklós utószavával.)
Elnök polgártárs
Nem szívesen szólok fölösen,
a nyelv néha erős vár, s néha kelepce.
A németektől megszabadultunk,
de a magyar még, akár az atka…!
Szennyezi nagy szláv tengereinket,
mint a kiömlött nafta.
Söpredék nép, amely csak útban
van mindenkinek, s még nyelve
sincsen, s ha van, az csak úgy van
a szláv nyelvekből összefércelve.
Szava nem csillaga égnek, mennynek,
nem köve, fája a természetnek –
megmondta maga Berthelot* is ma,
hogy ez a szörnyszülött nyelv n’existe pas,
s aki haszálja, az eretnek.
De micsoda kín és micsoda pofon:
a nyelv és nép marad, én meg távozom.
Diktátor I.
Szlovákok, morvák, Libuše, Tátra –
Tschechoslowak mind, értsed: Böhmischen...
Fiktív eposzokra, hamis statisztikákra
hogyan épülhet nemzet!?
Az Elnök polgártárs nem szól fölösen,
intrikál hát. És Husz óta ez megy...
A Fogadós
Az exposéknak, Messieurs, vége!
A Francia Forradalom áldozatai
a vérpad előtt végszavakat
fogalmaztak, halljuk a mai
derniers mots-kat, hogyan lép be
a pokol kapuján egy legújabb kori
Carrier** avagy – Marat.
Diktátor I.
Vedd komolyan az elvet:
gyűlöld halálig, ki Téged gyűlöl,
s a pogány Übermenschen kívül
ne legyen más Istened!
_________________________
*Berthelot, Phillippe (1866-1934), francia diplomata, a magyarokat illetően Clemceau rossz szelleme. A cselekmény történése idején feltehetően szintén a pokol előszobájában tartózkodott, ott találkozott barátjával, Benešsel.
**Jean-Babtiste Carrier: a francia forradalom kevésbé emlegetett „hőse“, aki meztelen férfiakat s nőket kötözött össze és süllyesztett folyókba, s nevezte e borzalmas fürdőt „köztársasági mennyegzőnek“.
Diktátor II.
Döntsön az erőszak! Nyelved
majd takarja döntésedet.
Elnök polgártárs
Addig kell mondogatni, hogy valami igaz,
amíg valóban igaz nem lesz,
a szamár, az szamár, a történelem szamara is az:
ha akarom, nem vemhes,
ha akarom, vemhes.
A Fogadós
Összefoglalva, a tanulság:
még mindig a „Gyűlölet, Erőszak s Hazugság”
hármasa mozgatja nyomorú földrészünket. –
Elnök polgártárs, közelebb ülhet,
ön a trinitás harmadik telj-jogú tagja,
e két úr közül bármelyik lehet az apja.
(Vigyorogva a Szerző felé:)
Szerzőnk pedig (Télemakhosz-Dedalus mai utóda)
únva a kérőket, s a sok mostohát,
hiteles apját keresve rója
a nudista strandokat tovább.
A szerző
( kilép a Bosch-képből, a színpad szélére áll)
Jártam Dublinban s Ithakában, s most ama Kisrét-
pusztán állok, amely emezekhez méltó bús hely.
Helyt és helyzeteket* ídéz meg a versem: a poklok
nyílt feredőit, ahol test s lélek együtt meztelenül le. –
Negyvenhét tele volt: a magyar határig, e tölgyig
hozták kajla ökrei szomszédunknak a holmink,
itt raktak bennünket a hóra, a semmi határán,
s vártunk új szekerekre a ködlő „túl oldalról”.
Régi postakocsikban a dermedt útas a „váltást”:
vártuk fázva a megváltást, a talányos máslét
gyorskocsiját földpoklunk hóbugyorában.
Rímelt hóra a „hóha!”, mikor – bár jócskán
késve, de – megjött mása a volt fogatunknak
túlról. „Vérzik a csánkja a hajszásomnak”,
mondta a gazda, csodáltam: nyelvünkön szól,
bár egy más országból hozta a „váltást”.
_________________
*Értsd: a Jaspers-i „határhelyzeteket
Gyermek voltam, nem tudhattam, a vészkor
nyelvén szólunk, s végszavakat mondunk mind,
s mélyhűtői a télnek tán teteminkre várnak.
Most nyár van, de a tölgy, amelynek az alja
egykor nékünk végtelen éj volt – még áll,
s áll a gémeskút is, a kávájára ma bodza
vére csöpög, pipacsok hege lángol a fűben.
Aszfodélosz a tölgy avarában nem nyit
bár, de vicsorgó kónya igen, kelyhében
egykori tél emléke. Ne moccanj!, érzed?:
Léthén innen még eleven seb az emlék, ordít
zárt kapuként sok tárgya, kiált kirabolt ház s város,
újraképződnek köveken: fogainkon a szitkok;
ökrök torkában fojtottan indul a morgás:
égzengés, s patkós csizmája a nővérednek
döndül az egykori hóban, fagyban; zúg a
tölgy terebélye: lezúdul apádnak az átka
késlekedő fuvarosra, bitang komiszárra,
Úristenre, ki „tán maga is komonistává lett!” –
S néked, a szerzőnek az a dolgod, a Léthén
még innen, hogy e sok dúlt árnyat pontos
mítoszainknak a szerkezetébe helyezzed!
Vár rájuk Bloom úr az Utolsó Szóhoz
címzett Bosch-fogadóban.
Megjelent a Bárka 2012/6-os számában.
