Oláh András
minden éjjel
minden éjjel új álomba vezetsz
de az ébredések megsemmisítenek
s a falhoz húzódva már csak
egyenletes szuszogásomat birtokolhatod
ám egyszer mindenkit kifosztanak
mint az „adj király katonát”-játékban
s egyszer minden katona halott lesz
és eljön az idő amikor már nem firtatod az emlékeimet
csak féltékeny csomagmegőrzőm maradsz
ami nem te vagy
nyitott szemmel heversz
az álomtalan éjszakában
bosszant a percmutató hetyke kevélysége
megkísérled kijátszani az emlékeket
próbálsz görcsösen másra figyelni
valami semlegesre
panaszod sápadt bőrödre van írva
torkomat harapja átszűrődő mosolyod
szememre kiül a pára s a félelem
– innen már nincs hova továbblépni:
itt már nincsenek lehajtósávok
menekülési útvonalak
mint emlékeid perselyében
amikor még figyeltek a hatóságok
(…amikor még figyeltek rád egyáltalán…)
sámándobok szólnak
ütemre rezdülnek a falak
az ágyadhoz rögzített tasakban
az ürülék kondenzcsíkjai
strukturálják át az időt és teret…
Isten tett ma egy utolsó ajánlatot
innentől már minden érthető:
a kikapcsolt monitor
a derékba tört mozdulat
a gyáván billenő ajtókilincs
– és a test ami nem te vagy
tükröd vagyok
mint albumban a képek
belém ragasztva élsz
s ha szétgurulnak szememből az álmok
téged vizsgállak: az alig halványuló szarkalábakat
s tovább a csalások völgyét
ilyenkor jó lenne telefecsegni a csöndet
de mellőlünk nem tágít a múlt:
kergén magaménak hittelek
ám a szemed mozdulatlan és üres
mint amikor hosszú áramszünet után
a hajnal egy madárhangban fölébred
sirató
fogasra akasztott halottait őrzi az előszoba
szú perceg visszahőköl a száraz koppanás
az újraüvegezett ajtóban állok
te a fotelből pislogsz rám vakon
– nem ismersz meg: a rajtszámomat kutatod
s hiába várom hogy lemérd a legnagyobb dobást
szíved átköltözött a falakon túlra
s már csak a vereségben hiszel
Megjelent a 2012/4-es Bárkában.
