Dávid Péter
Múzsaváltás
Az én múzsám sosem csókol homlokon,
Inkább a lábam töri szilánkosra,
Aztán a belemet is kitapossa,
Vérezzen ihletet kín és fájdalom.
Az én múzsám egy szadista vadbarom,
A szeme se rebben, úgy ver laposra,
Aztán megvetően fülembe súgja:
„Hát ez van, a többi csak irodalom!"
Ódát vár tőlem, olyat, ami kínban
Fogant, csikorgó, vad, véres verseket,
Ezért üt-vág, rúg-harap, amíg bírja.
Vagy pedig... Féltékeny... Az is meglehet,
Mert én csak szelíd szonetteket írtam,
Mióta egyszer találkoztam Veled.
Szerelmes levél
Kerek, kinyalt porcelántányér a Hold,
Kumuluszokat zabált az Éj fel,
Mennydörögve böffentett vidor kéjjel,
Mert hát eléggé illetlen fazon volt.
Aztán már csak a klozetig bandukolt,
Az ég villanó sliccét nyitva széjjel
Langy esőt csurgatott vizeletével,
Azután flegmán az ágyába farolt.
Ilyen az idő, látod, errefelé.
A gunyoros Hold pofátlanul kerek,
Felhők úsznak fekélyes arca elé,
És gennyszerű, nyálkás eső csepereg.
Hogy legyen ebből egy szerelmes levél?
A végére ideírom: szeretlek!
Amit mondanék
Van úgy a közlésfolyamatban... Vagy mi?...
Mondatok esetén... Szavaknál talán,
Hogy az ember nem tudja befejezni...
Fáradt a gondolat... Nem mozdul a száj...
Így szoktam én is gyakran félbe hagyni,
Mit egyszer elkezdtem mondani, habár
Van szavam hozzá rengeteg, annyi,
Hogy elég lenne, és sok nyelvtanszabály.
Csak... Megreked bennem valahol a szó,
A számban elveszítem a mondatot,
Mint a... Levegőt a vízbefulladó.
El kéne mondani Neked valahogy...
Szerterobbanó, csenden átrobogó
Erős szóval kimondani végre azt, hogy...
Aki vízibivalyokról álmodik...
Aki vízibivalyokról álmodik
- bár azt hiszem nem túl hosszú a lista -,
Annak egy kereke biztos hiányzik,
Vagy pedig megrögzött szürrealista.
Mindig azt álmodom: a Dnyeper tiszta
Vizén úszik velünk csendben egy ladik,
Lentről a saját arcunk néz ránk vissza,
És hol a folyó völgybe kanyarodik,
Bamba vizibivaly áll utunkban épp,
Így szól: „szerelmetek úgy lehet boldog,
Hogyha túlélitek azt a vízesést!"
De ilyenkor állandóan felriadok...
És a vízesésen túl az zavar még:
A Dnyepernél nincsenek is bivalyok!
Sírom felett
Hát, testvér, a régi, hős férfiasság lelankadt.
Megalvadt fogaidban az amalgám, barátom.
Látom, kérdezed most, mi ez a furcsa állapot,
Találgatod, hogy szabhatnak rád fából kabátot.
Tudod, arra hat méter mélyen a föld már hideg...
Bárkivel történhet efféle súlyos baleset,
Ma neked, haver, holnap nekem‑ ilyen közhelyek
Közt veszek búcsút, mint Hamlet Yoricktól, ég veled!
Látod, egy percre jövünk mi a semmiből csak épp,
Ma még pirítóst zabálsz, kávéval, holnap semmi.
„Lenni vagy nem?" neked erre nem kell válaszolni!
Egyforma, hát, látod, cimbora, kezdet és a vég.
Na szép! Érdemes volt azt a lányt nagyon szeretni?
Nem, mi? Így múlik a szik tranzit glória mundi!
Megjelent a 2012/2-es Bárkában.
