Miklya Zsolt

Gileád magasáról

„De szép vagy, kedvesem,

de szép vagy!"

Énekek éneke 4,1

Mint a szelíd nyáj, kecske talán,

Gileád magasáról, úgy zúdul alá,

úgy fut a verszuhatag, nincstelenül,

mégis kincsének örülve, hogy futhat,

még futhat a völgybe, még gravitál.

Semmi se biztos már, metrumom is,

hol elölről, hol hátulról jambul,

mint aki éppen anál - horribile dictu -

vagy daktilál, diktál, mikor mire futja.

Pedig ereszkedő, nézd, zúdul alá,

bő daktiluszokkal, mint a szelíd nyáj,

kecske talán, Gileád magasáról,

boldog nincseivel, amíg gravitál.

 

Politúr, szembeszomszéd

Visongat az üveg - az ablakot

vizes újságpapírral mossák épp átellenben.

Rakovszky Zsuzsa: Kettőstudat

Portörlőrongy suhan, a politúrokon,

nem visongat a rongy, mint a szembeszomszéd,

ünnepre készülünk, bár nem jön most rokon,

csak én kívánkozom, el, innen, úgy rohannék,

nézd, táncra kél a por, portörlőrongyokat

ráz odakint anyád, minden olyan iramlós,

a politúrokon felfénylő indulat

ma szembenéz veled, akár egy régi arcjós,

ki a létszakadék felezővonalán

már végighúzta rég a pillantása ujját,

repülőhorda jött, egy bombázóraj talán,

a konyhából kiszólt anya, gyere csak, bújj át,

szólni se kellett, bújtam én máris, magamtól,

a rommá dőlt szobában minden úgyis égett,

fülem még nem tudta, benne szirénahang szól,

csak bújtam, át, az otthonlét falán, úgy rémlett,

a kert alá, egy óvóhely ölére másztam,

anya csak rázott-rázott, sikoltva ébredtem,

aztán takart-takart, míg remegve fáztam,

órákon, napokon, éveken át, emlékszem,

kint voltunk egyszer az udvaron apával,

ő gereblyézett, vagy valamit éppen ásott,

s akkor elhúzott fejünk felett egy vadászraj,

nem mertem neki szólni, porig alázott

a nemlét, rettegve fojtott belém mindent,

közelebb húzódtam, kimondhatatlanul

szükségem volt rá akkor, szükségem kint s bent,

nem merek szólni, ma sem, bár néha oly vadul

tör rám, hogy dől a ház, és úgy elrohannék,

ünnepre készülünk, most végképp nincs rá okom,

nem visongat a rongy és a szembeszomszéd,

csak a politúrokon átsejlő arcrokon.

 

Rejtett délután

„és a délután végigér a falon"

Zápor György

 

A párnafák alá beette magát

a szú.

Rejtett mintázatába vonta

a délutánt.

Minden délutánokat

rejtett mintázatába von.

Nagyapa azt mondta,

csak ne legyen háború.

Ő találta ki a rejtett

délutánokat.

Apa a rejtett estéket.

Anya a rejtett hajnalokat.

Azóta nem tudom,

mit hova rejtsek.

Párna alá a neved.

Rejtett mintázatodba

kapaszkodom,

hogy ne legyen több

délután,

ami felmérhető.

Megjelent a 2011/4-es Bárkában.

 

---