Varga Zoltán Tamás
A Szanhedrin déli oldala
Saulus-töredékek
„...a kapuban ült, és várt, azóta nem feküdt le, hogy elmentem."
Mészöly Miklós
1
Ugyanazok az éles kövek,
itt is ugyanazok az éles kövek,
mint a Kidrón-völgyében,
a térd és a lábszár alatt felgyűlt törmelék
most hullámokban érkező fájdalomként hatol a testbe,
mereven, akár a törvény betűi.
2
Azon az éjszakán
az Esszénusok-kapuján keresztül érkeztem,
az elmúlt napok felőrölték
lankadni nem akaró kitartásomat,
a hosszú kutatások Betlehem és Betánia vidékén,
az egész napos gyaloglás,
a tenger felől érkező keleti szél,
az enyhülni nem tudó napsütés
koszossá és bűnössé tettek,
sóval elkeveredett izzadtság
marta fel a számat.
A gyanakvás elnémul az értelem előtt.
Ahogy a sikátor
lassan forrósodó homokjában
elvermel a skorpió,
oly nyugalommal figyeltem
az ajtók és ablakok mögött
megbújó szavakat.
A Szanhedrin felől néma fények kúsztak végig az Alsóvároson,
Elul első éjszakája volt.
A csillagok már megtalálták helyüket a keleti égbolton,
miközben köntösöm és alsó ruhám levetve
alámerültem a Siloám tavában,
a tompa fényben testem elfeledett tájait kutattam,
újra kellett tanulnom a test érintését
némán, türelmesen,
ahogyan az óvatos halak ágyékérintése
kiválik, s egyenként éreztem pikkelylemezeiket
felborzolódni a hirtelen találkozástól.
3
Most a Seyhan-völgy barackillata
lebbent vissza az éjszakában.
4
Nem múlt el egyetlen nap sem Tammuz hava óta,
hogy ne gondoltam volna a görög tanítóra.
Amikor megszólalt, az út menti tamariszkusz bokrok virágozni kezdtek.
Most pedig az Emlékezés Csarnokában
néma nyomozók tesznek forró követ a szájába.
Nem akartam a Főtanács elé állni,
nem akartam látni,
amint testét hideg szavakkal tépik.
5
Mesélt nekem egyszer a Holt-tengerről,
miközben óvatos mozdulatokkal
felnyitott egy almát, a felhasadó bőr alól
apró féreg mászott a fényre,
a koradélutáni napsütésben.
A Holt-tenger olyan,
mint a törvény betűje, sűrű.
Sűrű és éget.
Nem él meg benne más,
csak néhány kezdetleges baktérium,
és egy halfajta,
a megbocsátás hala,
a legenda szerint
Mirjam könnyévvel táplálkozik,
és mint a mélytengeri halaknak,
teste áttetsző,
vízfelszínt közelítve feloldódik
a napsütésben.
6
Az alsóvárosi zarándokszállás felé haladtam,
a Fazekasok utcájához érve
gyermekeket pillantottam meg az éjszakában.
Egy halászhálóval játszottak.
A nagyobbik ütemesen húzta a földön a hálót,
és valami ismeretlen éneket gajdolt.
Karja megfeszült a váratlan erőkifejtéstől,
amint a háló belekapaszkodott az apró rögökbe.
A kisebbek arcukat kezükbe temetve gubbasztottak
az ezüstfénnyel kivert utca homokjában.
Most egyszerre víz öntött el mindent,
a Botránkozás folyója futott végig a városon,
rémült halak kapaszkodtak a kivetett hálóba.
A nagyobb fiú szelíden simította végig
az apró gyermekfejeket.
7
A kapu zárva volt.
Belülről egy méretes farúddal támasztották ki.
Zörgetésemre nem jött válasz.
Harmadik napja nem aludtam,
a fáradtság hatására gyermeki motyogásba kezdtem,
arcomat a deszkahasítékok közé nyomtam,
ismeretlen szavakat suttogtam bele az éjszakába,
a számból kicsapó pára lassan rátelepedett
a gondosan megmunkált szikomorfa testre
és feloldódott egy kiálló szálkában,
ujjammal kiszakítottam e csillogást,
mely kettészelte a sötétséget.
Ekkor mély álomba merültem.
Már csak néhány óra volt péntekig.
Megjelent a 2011/3-as Bárkában.
