Kürti László
Magyar kiejtéssel
Ha szólnék hozzád, már nem figyelsz ide.
Kérdezel néha, de folyton dünnyögök.
Varrásmentén foszlik az értelem,
csak röhögünk akkor,
két esztelen kölyök,
eligazodunk pizsama-
nadrágszárakban.
Szűken élünk, a szó tág
ünnepnapjai között. Bízva
benne, a miénk nem kísérlet-
szerelem, nem kísérletsors,
de mégis könnyebb, mint egy próbaélet.
Súlytalan, akár egy nyári takaró,
csöndes, mint a téli, lilafényű
rétek. Még hallgatsz, de szeretlek: könnyet,
fájdalmat kölcsön tudok neked adni.
Beszélnél. Ha. Hosszan hallgatnálak.
Magyar kiejtéssel. Zokognánk.
Zokon se vennénk.
Teaékszer
Most hallgatok, süvít a szél.
Igen, az ablak korhadt.
Tél van, s a hold ma nagykaréj.
Napjaink összefolynak.
Teát iszom, kilöttyen és
az ablaküveg reccsen.
Nincs bennem semmi törtetés.
Átömlik rajtam estem.
Míg elernyed az éjszaka,
kint tél, huzatos ősz itt.
Hős nem vagyok, csak kortalan,
a gyávaság se bőszít.
Viselni el, akármi jel
múlásra sürget folyton.
Sorsával játszik, aki mer:
éj-jelem brossként hordom.
Műterem testhatáron
Közben nem illik verset írni.
Fülbe súgni, malackodni igen.
Számat bugyiddal felcserélni
humánus: mindkettőt csak téphetem.
Testhatár, engedj, mélyre nyúlok.
Formátlanodjon, ami köznapi.
Elég leszek, te légy ma túl sok,
miközben újjá, szülnek ujjaim.
Meglep, nyugi, ahogy a száddal,
tangáddal dús hajad összefogod.
Időfecsérlés másról. Mással
tervezni. Én hozlak világra.
Műtárgy, szobor, törékeny váza.
Portékám vagy: anyagom anyagod.
Megjelent Bárka 2010/ 3. számában