Lanczkor Gábor
A szabályozás előtt
Északkelet felől járhatatlan mocsaras terület
a Maros torokig.
A torkolattól lefelé pedig
már az egy vízfelszín alatt
a bal parti mellékfolyók
árterével közös
roppant ártér. Egyetlen víz a közös többszörös.
Mint a malária démonjává fajult,
basso continuóként zümmögő szúnyoghad.
Ahol madarak megszámlálhatatlan sokasága
zsibong. Ahol a folyómederről lefűződő sekély holtágak
ezüstösen ragyognak
a milliárdnyi halpikkelytől
íváskor. Nők, fiúk, lányok, urak: bűnben tobzódtatok.
Álmodni egy nagyot.
Szárítsa föl, mint Veronika-kendő,
a járhatatlan berkek vizeit
a kollektív és anonim össztársadalmi akarat.
Ember, vagy állat, vagy virág, ki ebből kimaradt,
innen tudhatja: e társadalom számára éppen úgy nem létezik,
akár az új Szegednek belvárosában Malária.
Árvíz után: árvíz előtt.
Folyásiránnyal szembe ömlött a Tiszába a szabályozás előtt
a Maros. Már a főfolyás szerint került kiásásra az új torkolata.
Téli napfordulóra
Több pápafej nem fér a sienai
dóm főhajóján körbe a fősoron:
új hit lesz így hát ez szerint is
napnyugaton hamarost hatályban.
Két ezredév, és már ez a második
magasra hangolt kultusz, amely kimúl,
mint gyönge hátasló, alólunk;
Róma ledől. A kemény acélhúr,
mint zabla rajta, túlfeszül és szakad,
míg lesben áll az új, a helyére szánt,
a pillanatra földerengő
űrbe betölteni friss valóját.
Mély húrja peng: nem hallani, annyira
mély tartományban, rezgeti, húzza föl
magát egy érdes hangolókulcs.
Hallani halkan, ahogy nyikordul,
évente egyszer. Mikor az éjszaka
olyan sötétre vált, amilyen ma lesz.
Az éj ma leghosszabb az évben.
Fellege gyűl, gomolyog, magas hang.
Delphoi
Ahol a függőleges sziklafal termő lankává fordul, hol a faragott-kövek-kontúrja kört fölverte a fű és a sok kis sárga virág: ott az elvágott köldökzsinór nyoma.
A forrás medencéje fölé hajló szikla-apszis felfoghatatlan összefüggésrendszerű finomhálójába a hullámzó vízfelszín iramló halakat hazudik.
Ahogy folyamatosan ömlik a fényfoltos medencébe
a tengerig elfolyó magzatvíz.
A platánok egy-egy erősebb tavaszon alámosott sűrűcsomós hajszálgyökerei méterhosszan lebegnek az ér kitartó áramlásában.
Sólyom süvít át a roppant sziklafal felől a kör szentélyét a földtől ismét csak elemelő három oszlop és a mi tiszteletünkre nőtt huszonöt éves diófa fölött
az egyetlen pont vonzásába csomózva.
Mint az eukaliptuszok foltos törzse, olyan a márványtól elütő friss kötőanyaggal egymás mellett a három régi-új oszlop.
Még tizenhét tiszta csonk.
Egyikünk állva, a másik guggolva, a földre vizelünk az olajfák között.
Megjelent a Bárka 2010/2-es számában
