Tőzsér Árpád
Szentivánéji álom
(Egy vén szamár sirámai)
Hajh, szemérmetlenül szeret a nap,
vágja földbe sok tüzes vesszejét,
tárulnak píneák rőt szirmai,
gyujtja a föld ölét az égi tűz.
A nap szeret, én nem szerethetek,
elém fal mered, s nemcsak képletes,
valós biz az, kőből, mészből való,
úgy hívják, hogy kor, öregség, idő!
Ó, hol vagy szilaj szám, a nevetés
hol van rólad, ó, hol a buja kéj?
Hol van ifjuságom zöld lugasa,
lányok nyíló húsa, a klitorisz
piros bogyója fekete bokorban,
s rajta ujjom. - Ó, hol vagy, isten-ujj?!
Vén szamárfőt tett rám Puck, a gonosz.
Pedig micsoda csődör voltam én,
mi szép Pyram - bírtam Thisbé kecsét,
írás van róla s királyi pecsét.
De lehet, hogy mint Hermia csecsét
Lisander, nagyítom a nők becsét.
Új álmot kén írni, új darabot,
melyben én örök Pyramus vagyok,
s nem gúnyolnak ki a jury-tagok:
nem jó résbe teszek tagot, ragot.
Kiszáradt a tinta, holt a papír,
ligetében nincs nimfa, nincs szatír,
testem ír már darabot, s búsat ír:
Hol van mohó ajkam, s róla a pír?
Elhagytak végleg az ifjú kecsek,
sárga fogaim közt i-á recseg,
könnyes-vén szemem lepik a legyek -
Egy kis bükkönyt még, urak, s már megyek!
Hatáskvantum-pantun
„Jaj", mondja Tara, „értsed már aztat,
nyerít a Burák" - S én értem a hitét
Tarának, valami mégis basztat:
Tara napok óta süti a pitét!
Szent ló nyeríti Tara szent hitét,
s e hit, mint a rejtélyes hatáskvantum,
vonzza a létezéskvantort, a pitét,
s lesz maláj pitéből magyar pantun.
S így értem meg a hatáskvantum
lényegét, makróból mikróba menve:
míg sül a pite és szól a pantun,
Tara átlovagol rajtam a mennybe.
Megjelent a Bárka 2009/6. számában
