Háy János
MAGYAR MESE
Hol volt, hol nem volt, még az üvegzseben is túl, ahol a kurtafarkú mangalicamalac túr, élt egyszer egy hungarista, magyar szabvány, hungarikum, a neve az volt Erős Pista. Nem volt az euban párja neki, a teremtő a magyar földből keverte ki. Budapesten született, de nem maradt a pesti takonyban, biopacalt termelt a vadregényes Bakonyban. Épp körbe vette őt a magány, hisz a világ hozzá képest rendkívül silány, mikor arra jött egy pesti vagány, szőkehajú riporterlány.
- Eltévedtem, öreganyám.
- Nem vagyok én öreg néne - mondta a hungarista - sem annak az őzikéje, csak egy tisztes hungarista, kinek neve Erős Pista.
- Hungarista, magyar legény, csuhajja épp téged kerestelek én, hinnye, hogy mögmond neköm, mért lettél te hungarista, mért nem inkább jehovista, biciklista, ügynöklista, boriska vagy mariska? Ejha, csuhajja.
- Hú de tudsz te - nyelt egyet a hungarista.
- Magyar gyereket nem védi óvszer, ha elé kerül a kodály módszer.
- De én mégsem értem ezt a népi nyelvet, amit már mindenki elfelejtett, nekem a táncház mozgalom, egy bűzölgő szarhalom, én a korszerű hiphoppot falom. De ha akarod elmondom neked trappolva reppelve, milyen az, nemzeti érzéssel megtelve, vadászni néhány liberális seggfejre.
- Akkor beszéljünk másképp, faszikám, bullshit and fuck it, hallgatom, csak előveszek egy kis csokit.
- Ki gyártotta? Magyar vagy egy hottentotta?
- Győri édes, régi emlék, nyilvánvaló magyar termék.
- Hiába vagy karakterre magyar szőke, átvágott téged is a multinacionális tőke. Ez a cég már régen, nem működik magyar pénzen. Érted? Hát ezért adtam arra a fejemet, hogy reggeltől estig védjem a fajomat, vagy ez nem elég?
- A cikkhez kicsit kevés, mondj még valamit hungarista keretlegény, felvenném én azt a reppet, s a cikkbe is bevágnék belőle egy trekket.
Hungarista:
Akkor ide figyelj bébi, ez most egy alkalmi ének,
tavaly végre megleltem az énem.
Nem érdekel a Freudot meg az Adler,
az összes pszichológus átver,
a pénzed elveszik, de rajtad marad a lelki ótvart.
Joshi Bharat, Mónika só,
nem kerülsz be, ha nem vagy tahó.
Az utcán kínaiak, a tévében cigányok,
micsoda világ, török gyerek, magyar átok.
De rajtam segítettek a hungarista lányok:
vörösborra fehéret iszok és árpádsávot hányok.
Most addig mondom neked,
amíg a torkom be nem reked:
A kurvának fasz kell, a stricinek pina,
Magyarországból nem lesz Palesztina.
Figyelj bébi, mindentől fostam régen,
most mint a beton olyan a személyiségem.
Badizok bazmeg, reggel meg este,
a magyarnak legyen rendben a teste.
Ki a faszt érdekel Európa,
én nem kapom a fizumat euróban.
Már akkor kaparom a falat,
ha meghallom, mit mond a valuta alap,
de befogom a pofám, nekem minden oké,
ha a magyar föld marad a magyaroké,
De a gecik eladják a földet, meg a vizet,
pedig a haza nem azé, aki fizet.
Bébi, megmondta nekem a Krisztina,
a kurvának fasz kell, a stricinek pina,
Magyarországból nem lesz Palesztina.
Az idegrendszerem már nem a régi,
kinyírt az emeltszintű érettségi
Nem maradt bennem, semmi önérzet,
rágtam a kefét, ettem a mérget,
magamhoz engedtem minden férget.
Az életem reggeltől estig untam,
nem volt se jövőm, se jelenem, se múltam.
Azt hitte mindenki, hogy végem,
de tavaly megleltem a személyiségem.
Vagyok, aki vagyok! Ha mögöttem a magyar gárda,
letérdel előttem ma Miskolc, holnap Kisvárda.
Egy év alatt a haverokkal megváltoztatjuk a trendet,
bevezetjük Magyarországon a rendet.
A kurvának fasz kell a stricinek pina,
Érted bébi,
Magyarországból nem lesz Palesztina.
Bakony szélén, falu végén pattogott a hang az erdei fák kérgén, az állatok nem értették a hungarista mit mondott, nem szerették a nemzeti hiphoppot. A bakonyi betyár kacagott, s magára rántott néhány népi kacatot, lajbit, bocskait és kacagányt, mikor a pesti vagány szőkehajú riporterlány, felpattant a pejparipára, oldalba rúgta, vágtába fogott a szegény pára, hogy pestre érjen lapzártára. Másnap megjelent a hír: a nácik a Bakonyban várnak, de hamarosan ott lesznek a spájzban.
- Kik várnak a kamrában? A bácsik? És hol vannak a nénik, erről nem kaptatok fülest - nevettek a józanok otthon, a részegek a kocsmában, s rendeltek egy újabb felest - jó kis mesét eszelt ki Benedek Elek, holnap én már fel se kelek. De az nevet, aki a végén nevet, s azon a szép koranyári napon sok magyar csak tátotta a száját, mikor a nép az unióba szavazott három árját. Mindenki a magáét küldi, mondogatták, a lengyelek lengyelt, a csehek morvát, mi pedig három magyar marhát. Csalimese, mondjam tovább? Hova tovább, hisz már alusztok, faluvégén, lekopott röghegységek szélén dunyhába bújva hortyog Magyarország.
Megjelent a Bárka 2009/5. számában
